Nagyvilág

Keletre menekült Janukovics

A kelet-ukrajnai Harkivba utazott a tüntetőktől ultimátumot kapó ukrán elnök péntek éjjel - értesült az ukrán sajtó.

Pattanásig feszült helyzet Kijevben

Fegyveres felkeléssel fenyegették meg az elnököt

Az információt megerősítette egy magas rangú amerikai diplomata is, aki az ukrán külügyminisztériumtól úgy tudja, hogy az államfő egy politikai találkozón vesz részt. A diplomata emlékeztetett arra, hogy az említett régió Janukovics támogatóinak fellegvára.

Harkivban tanácskozik szombaton a jelenleg kormányzó Régiók Pártja. A párt egyik képviselője, Nesztor Sufrics ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy a megbeszélésen már az ellenzéki szerepre való áttérésről lesz szó.

Janukovics pénteken megállapodást írt alá az ellenzéki vezetőkkel a decemberig megtartandó előre hozott elnökválasztásról és nemzeti egységkormány megalakításáról. A megállapodást ugyanakkor a kijevi tüntetők nem fogadják el, és az elnöki palota lerohanásával fenyegetőznek arra az esetre, ha az államfő nem mond le posztjáról haladéktalanul.

Az amerikai diplomata nem kommentálta azokat a kérdéseket, amelyek Janukovics esetleges menekülésére vonatkoztak. Mint fogalmazott, “nem szokatlan, hogy miután fontos politikai döntést hoz, az elnök Keletre látogat, ahol a bázisa található”. A sajtó szerint az elnök az oroszországi Szocsiba utazik majd tovább, a téli olimpiai játékok vasárnapi záróünnepségére.

Obama és Putyin telefonon egyeztettek

Konstruktívnak nevezte az amerikai külügyminisztérium egy magas rangú illetékese pénteken Barack Obama amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnöknek az ukrán válság megoldásáról Kijevben született megállapodás után lefolytatott telefonos megbeszélését.

A közlés szerint a két vezető egyetértett abban, hogy a megállapodásnak – amely egyebek között előre hozott elnökválasztásról és nemzeti egységkormány megalakításáról szól – a lehető legrövidebb időn belül életbe kell lépnie.
“Egyetértettek abban, hogy a ma elért megállapodást gyorsan végre kell hajtani, hogy fontos minden felet az erőszaktól való tartózkodásra bátorítani, és hogy reális lehetőség van a békés végkifejletre” – jelentette ki a névtelenül nyilatkozó amerikai diplomata, aki telekonferencián tájékoztatta az újságírókat az amerikai és az orosz elnök kapcsolatfelvételéről.

A tájékoztatást az amerikai elnöki hivatal is megerősítette. A Fehér Ház közleménye szerint a két elnök amellett, hogy szükség van a politikai megállapodás mielőbbi végrehajtására, a gazdasági helyzet stabilizálásának és a szükséges reformok bevezetésének fontosságában is egyetértett, valamint abban is, hogy a jövőben minden félnek tartózkodnia kell a további erőszaktól.

A telefonbeszélgetésről beszámoló külügyi illetékes szerint Putyin kijelentette Obamának, hogy Oroszország be kíván kapcsolódni a megállapodás megvalósításába, és hangsúlyozta az ukrán gazdaság stabilizálásának fontosságát.

A nap folyamán korábban a Fehér Ház üdvözölte az ukrán elnök és az ellenzék vezetői között létrejött megállapodást és segítséget ajánlott fel annak végrehajtásához, ugyanakkor jelezte, hogy az erőszakcselekmények elrendelőit felelősségre kell vonni, Washington pedig szükség esetén kész további szankciók bevezetésére.

“Ma arra összpontosítunk, hogy európai partnereinkkel, valamint az ukrán kormánnyal és ellenzékkel együttműködve biztosítsuk a megállapodás végrehajtását” – jelentette ki Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője.

Kapott választ a Pentagon is

A korábbi napok többszöri meddő kísérletei után Chuck Hagel amerikai védelmi miniszternek pénteken végre sikerült telefonon beszélnie ukrán kollégájával, Pavlo Lebegyevvel. A Pentagon közlése szerint Hagel méltatta, hogy Ukrajna távol tartotta hadseregét a politikai válságtól és hangsúlyozta, hogy az önmegtartóztatás továbbra is fontos.
Lebegyev elmondta Hagelnek, hogy az ukrán fegyveres erők az elmúlt napokban a védelmi létesítmények és felszerelés védelmére összpontosítottak. John Kirby ellentengernagy, a Pentagon szóvivője szerint az ukrán védelmi miniszter nagyrabecsülését fejezte ki az iránt, hogy az Egyesült Államok szerepet vállalt a válság megoldására irányuló tárgyalásokban.

Szíria, Irán, Szocsi

A Fehér Ház közlése szerint az amerikai és az orosz elnök Szíriáról is szót ejtett, így az ottani fegyveres konfliktus politikai rendezésének előmozdításáról, a humanitárius válsággal kapcsolatos aggályokról, illetve arról is, hogy szükség lenne egy erős határozatra az ENSZ Biztonsági Tanácsában. Szóba került az is, hogy Bassár el-Aszad rezsimjének tartania kell magát a vegyi fegyverek megsemmisítésére vonatkozó kötelezettségvállalásához.

A két elnök érintette az iráni atomprogramról folytatott tárgyalásokat és az azokhoz kapcsolódó amerikai-orosz együttműködést is.

A Fehér Ház közleménye szerint Obama mindemellett gratulált Putyinnak a szocsi olimpiai játékok megrendezéséért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik