Külföld

Újabb állam borulhat a Közel-Keleten

admin
admin

2011. 02. 16. 06:38

Tunéziában és Egyiptomban már elsöpörte a népharag a diktátorokat. Irán lehet a soros a közel-keleti forradalmi átmenetben. Videók a tüntető tömegről.

Bár számos szakértő arról értekezett már a tunéziai zavargások kitörése idején is, hogy nem valószínű a dominó-effektus megvalósulása a Közel-Keleten, a makacs tények eddig pont az ellenkező irányba mutatnak. Tunéziában 28, Egyiptomban 18 nap alatt tüntette el a népharag az autoriter rendszerek vezetőit. Zine Bel Abidine Ben Ali tunéziai elnök eltávolítása még valóban csak egy tóba dobott kavicsnak számított, ám a hullámok szépen lassan elöntötték az egyiptomi zátonyt is.

Ez pedig már az egész térségre, sőt a nagyhatalmakra is komoly hatással volt. Az Egyesült Államok kicsit döcögve, de még talán kellő időben értelmezte át az egyiptomi elnöki rendszerhez fűződő szoros kapcsolatát. Izrael még mindig nem tért magához, a térségbeli arab államok vezetői pedig vérmérsékletükhöz mérten és belső ellenzékük erejétől függően tekintenek félve a jövőbe.

Mégis dőlhet a tábla

A dominó effektus elvetése korántsem tűnik időszerűnek, hiszen komoly tüntetések kezdődtek Iránban is, ahol 2009-ben hónapokig volt az utcán az ellenzék. Akkor nyolcan haltak meg a tüntetők és a Baszidzs milícia közötti összecsapásokban. Hétfőn a 2009-es év tüntetéseihez hasonló létszámú megmozdulásokra került sor Teherán utcáin. Több ezer, egyes források szerint több tízezer tüntető vonult az utcára, hogy kimutassa szolidaritását az egyiptomi és a tunéziai felkelésekkel, valamint egy füst alatt demokratikus reformokat követeljen a perzsa államban is.

Az iráni vezetés azonban jóval keményebb kézzel bánik nyugtalan népével, mint az egyiptomi. A BBC tudósítása szerint az első nap legalább 40 tüntetőt előállítottak, egy embert agyonlőttek (egy iráni parlamenti képviselő állítása szerint már kettőt), sokan megsebesültek. Ráadásul egyiptomi sorstársaiknál jóval nehezebb az iráni tüntetőknek kommunikálniuk egymással, nem is beszélve a külvilághoz eljuttatott hírekről.


Nem lesz twitter-forradalom

Külföldi újságírókat nem engednek az országba, az akkreditált tudósítók munkáját folyamatosan akadályozzák, az internetet pedig csigalassúságúra redukálták, ráadásul számos oldalt le is tiltottak. Nem lehet például Iránban rákeresni a Bahman szóra sem, amely az iráni naptár következő hónapja, a tüntetések szervezői ugyanis ezzel a szóval próbálják reklámozni az eseményeket. Muszavi Facebook-oldalán ezalatt folyamatosan közölnek friss videókat és információkat az iráni hatóságok által zaklatott ellenzéki vezetőkről, tüntetőkről.

A tüntetők legtöbbször a jelenlegi legfőbb iráni vezető, Ali Hoszajni Khámenei távozását követelik. „Halál Khameneire, halál a diktátorra!” skandálták a youtube-ra és egyéb videomegosztó oldalakra feltöltött felvételeken a tüntetők, akik kukákat gyújtottak fel, a motorkerékpáron érkező biztonsági erőket pedig kövekkel dobálták meg. A tüntetések kedden is folytatódtak. Az iráni ellenzék vezetőinek házát a hatóságok körbevették, telefonjaikat napok óta nem tudják használni, családtagjaikat is szigorú ellenőrzés alatt tartják. Muszavi feleségét a kapuból fordították vissza, megtiltva, hogy az utcára lépjen.

Eközben több mint 50 konzervatív iráni képviselő követelte az ellenzéki vezetők, Mir Husszeini Muszavi és Mehdi Karubi letartóztatását és kivégzését. Az amerikai külügyminiszter maximális támogatásáról biztosította az iráni tüntetőket, hozzátéve, hogy a jelenlegi helyzet is tisztán mutatja az iráni vezetés diktatórikus voltát, amely először magasztalja az egyiptomi fordulatot, majd megijed, mikor saját országában is reformokat követelnek az emberek. Obama elnök is megszólalt kedden és abbéli reményét fejezte ki, hogy az iráni népben meglesz a bátorság ahhoz, hogy kimutassa a demokrácia iránti vágyát. Az amerikai elnök valószínűleg felismerte, hogy egy még a 2009-esnél is sokkal kedvezőbb helyzet áll fenn, köszönhetően a térségbeli hangulatnak. Ha ügyesen játszik, akár a mostani agresszív iráni rezsim meggyengítését, vagy egy kompromisszumképesebb, demokratikusabb új berendezkedés hatalomra kerülését is elősegítheti.

Kakukktojás

Irán lehet az újabb epizód. A perzsa állam sok tekintetben kilóg a közel-keleti államok közül. Ironikus módon, Izraelen kívül a térség egyetlen nem arab országa és bizonyos tekintetben az 1979-es iszlám forradalom előtt a két ország jó kapcsolatot ápolt. Szomszédjait viszont mindig is aggodalommal töltötték el hegemonikus törekvései. Hatalmas területe és jelentős olajtartalékai erős pozíciót biztosítanak számára még a szankciók ellenére is.

Az 1979-es forradalom óta létező teokratikus autoriter rendszer nem volt éppen kegyes az ellenzéki kezdeményezésekhez, melyeket legtöbbször sikerült elintézni annyival, hogy nyugati kémek, a Baszidzs milícia pedig kemény ellenőrzés alatt tartja az iráni utcákat. 2009 óta azonban nyilvánvaló, hogy Iránban is változik a levegő. A 2009 nyarán zajlott választásokat követően több ezren vonultak az utcákra, az utolsó tüntetéseket az év végén szervezeték. A zavargások során akkor nyolc ember veszítette életét.

Az 1979-es forradalom óta legnagyobb embertömeget megmozgatni képes, 2009-ben alakult Zöld Mozgalmat Mir Husszeini Muszavi és Mehdi Karubi pragmatista reformerek vezetik. Demokratikus intencióik jól ismertek, nem arctalan ellenzéket alkotnak, mint az Egyiptom-szerte alig ismert el-Baradei. Az ország számos gazdasági problémával küzd az atomprogramja miatt bevezetett szankciókon kívül is. A munkanélküliség rekordokat döntöget (11,8 százalék-2010-ben), az állam pedig a széleskörű szubvenciók szűkítését és csökkentését tervezi, nőhet az élelmiszer, a víz és az áram ára is. Ezek a tényezők hatottak Tunéziában és Egyiptomban is.

Forrásponton a Közel-Kelet

Már a tunéziai első turnus idején elkezdődtek a tüntetések számos környékbeli országban. A tüntetők követelései szinte teljesen megegyeztek Egyiptomban, Jemenben, Algériában, Marokkóban, Szudánban, Jordániában. Szíriában és Líbiában is megegyeztek volna, ha a hatalom nem lett volna képes a kommunikációs csatornák hatékony lezárására és az utcán megjelenő kósza tüntetők azonnali elkergetésére.

Sokan úgy gondolták, hogy különösebb hatása nem lesz az utcára vonuló tömegeknek, „megunják, aztán hazamennek”, de Egyiptom hamarosan élő példáját adta annak, hogy a jól szervezett, egymással folyamatosan kommunikáló és hatalmas számú tömeget egyszerűen lehetetlen feloszlatni. A kormány mellett tüntetők hergelése és a két tábor összecsapása csak tovább szította a kedélyeket, innen már nem volt visszaút.

Mubarak pedig tényleg a végsőkig feszítette a húrt. Február 10-én este már mindenki a lemondás bejelentését várta tőle, ő pedig csalódást okozott. Ha másnap alelnöke nem jelenti be az elnök távozását, majd a hadsereg a hatalom átvételét, a végsőkig elszánt és felhergelt tömeg valószínűleg összecsapott volna az elnöki palotát védő erőkkel. Iránban az összecsapás már megvolt, a kérdés most az, képes-e az egyiptomi méretekig duzzadni az ellenzéki mozgalom.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.