A külföldi turisták és hazai lakosság egyre több pénzt hagynak az éttermekben és az egyéb vendéglátóipari egységekben – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. E szerint a szektor összes árbevétele a 2015-ös 387 milliárd forintról 457 milliárd forintra emelkedett. Ilyen mértékű növekedésre nem volt példa az elmúlt években – írta a cég projektmenedzserére, Hantos Zoltánra hivatkozva a hvg.hu.
A cikkből azonban az is kiderül, hogy még mindig a vendéglátás számít az egyik legkockázatosabb szolgáltatási ágnak, amit a veszteséges vállalkozások magas aránya is jól mutat. 2013-ban a veszteséges cégek aránya a szektoron belül 35,9 százalékon állt, 2014-ben 33,1-re, 2015-re pedig 31,6 százalékra csökkent, ezt a kedvező tendenciát azonban árnyalja, hogy időközben 2013-2015 viszonylatában, 143 darab céggel kevesebb működik a szektorban. Az idei évben pedig tovább csökkent a piaci szereplők száma, jelenleg 16 ezer 839 ilyen vállalkozás van Magyarországon.
Novemberben írtuk azt is, hogy a nemzetgazdasági tárca az adótörvények módosításáról nyújtott be javaslatot, mely szerint adókedvezmény jár az élőzenét szolgáltató vendéglátóhelyeknek, a koncertek díjának fele értékében.