Operaénekes feleségem osztrák kolleginája és barátnéja, Christine, megint itt járt nálunk. Ez magánügy lehetne, ha tavaly augusztusban nem lett volna ugyancsak a vendégünk, és nem írtam volna meg e hasábokon városligeti kalandunkat a barátságos fekvésű, ám barátságtalan modorú Robinson Étteremmel.#<# Jóformán soha nincs éttermi konfliktusom, kifejezetten nem szeretem azt az embertípust, amelyik pincéreken éli ki hatalmaskodásait (mert a főnökkel és a nejjel szemben ehhez nincs bátorsága) - de az imént említett lokalitás a ritka kivételekhez tartozott. Viszont Christine, úgy látszik, hozza magával a bajt (holott kellemes, remek művészasszony), mert tavaly Robinson volt, most meg egy egész robinzonád, amíg jó vacsorázóhelyet találtunk.
Gondoltam, elvisszük a Jókai utcai Dzsungel Étterembe. Amúgy is kíváncsi voltam, milyen a meghirdetett “budapesti őserdő”? Ahol “a fákon kígyók tekeregnek”. (Mellesleg a csavargó szokott tekeregni, a kígyók a fákon inkább tekerednek. Másik lehetőség, hogy a házsártos feleség várja otthon a kígyót. “Hol tekeregtél már megint? – kérdi. “A Dzsungel Étteremben” – feleli a korhely kígyó, mert imád a városban tekeregni.) Vadállatokat se láttunk, csupán néhány elektromos lepkét. Christinének nem volt kedve hozzá, úgyhogy továbbmentünk. Vissza Budára, nézzük meg a máriaremetei templommal szemben a Remete Pub-ot. Zár-va! Ha már kint vagyunk a város peremén, hadd lám, Ady-ligeten a remek uszodás-lovas Petneházy-kombinát étterme vajon mit nyújt? Sötétség, zárva! És már 10 óra!
Nem érdekel, hogy egyszer már írtam a Náncsi néniről! Felfordulunk az éhségtől, nyomás befelé! Micsoda édes menedék. Tárva-nyitva, mint egy befogadó anyaöl. Pincérek “tekeregtek”, csak éppen villámgyorsan, az asztalok között. Nyár volt és meleg, mégsem a kertbe telepedtünk le, hanem beültünk. Ezt az ódon, kicsit svábos fogadóhangulatot szeretem itt. Most sem csalódunk Náncsi néniben.
A pincérek készsége és ismeretterjesztő elkötelezettsége változatlan. A borlista lenyűgöző, a magyar bor feltámadásának megindító dokumentuma (kizárólag hazai borokból hozzák létre ezt a gazdag kínálatot). Nem emelek ki semmit, érdemes körülnézni. Követvén Náncsi néni régi étlapos módiját, röviden le is írják a borok tulajdonságait.
Pincéri ajánlásra (milyen igaza volt!) friss rókagombából készült pörköltet kértünk mazsolás tojásos nokedlivel. Álomi volt, persze a Gundel-féle hűtött szilvórium gyomorágyazata után. További ajánlásra kalamárit kértünk, minthogy biztosítottak bennünket, hogy semmi konzerv, semmi tintahal-angolkór, semmi ízetlen rágógumiság, mint annyi helyt a hazai kalamári-lelőhelyeken. Petrezselymes vajban pirítva (ez az egyik legegyszerűbb, ősileg bevált módja a konyhai varázslatoknak), mellé marinírozott zöldségkavalkád. Olyan nagyszerű volt és olyan laktató, hogy a híres-nevezetes óriás-túrógombócot kénytelen voltam kihagyni. Ami itt még nem fordult elő velem, amióta Náncsi néni létezik.
