Hobo: ami gyanús volt, vitték Aczélnak

33 éves korában alakította meg a Hobo Blues Bandet, ami 33 évig létezett. Épp 66. születésnapja előestéjén, február 12-én ér véget a zenekar pályafutása. Érdekes számmisztika. Véletlenül alakult így?

Nincs ebben semmi számmisztika, csak szerencsés egybeesés. Így blikkfangosabb a dolog. A koncert dátumát persze tudatosan választottam.

Ahogy önök nevezik, a „veterán HBB” – Póka Egonnal, Tátrai Tiborral, Solti Jánossal – a három évvel ezelőtti jubileumi koncert után újjáalakulni látszott. Ebből azonban nem lett semmi, csak most ez a búcsúkoncert.

Igen, készült volna új lemez is a veterán csapattal. Megírtam a szövegeket 2009 elejére, de a kollégák nem értek rá, hogy megcsináljuk az albumot. Ami a koncerteket illeti, volt 2009-re 12 felkérésünk, de ebből mindössze egyet tudtunk teljesíteni, mert a többiek mással voltak elfoglalva. Úgy gondoltam, tovább nem várok, nincs erre időm, mert sok más fontos dolgot csinálok. Eldöntöttem, hogy befejezem. Közöltem a többiekkel, akik ezt jó szívvel megértették. Billnek is megvan a zenekara, Tátrainak is, Pókának is, neki ráadásul ott az iskolája is. Nekem nincs kedvem nosztalgiázni, és egy fantomzenekart fenntartani. Nincs semmi szemrehányás ebben részemről, egyszerűen tényleg nem érek rá arra, hogy a 2009-es évhez hasonlóan még egyszer „kidobjak” egy évet. 66 éves vagyok.

Én nem éreztem “Hobo-ügyben” kidobott évnek a 2009-est.

Persze, a színházi meg a többi munkát csináltam, és akkor születetett a Circus Hungaricus című album is, ezek helyrehozták a dolgot. A sors keze segített, hogy végül ne legyen elveszett év. De a Hobo Blues Band szempontjából az volt.

Eredetileg ezek szerint a „veteránokkal” tervezte megcsinálni a Circus Hungaricust?

Igen. Mivel nem jött össze az említett okok miatt, 64 évesen új zenekart alapítottam, a Hobo és bandáját, s végül ezzel a formációval csináltuk meg a lemezt. Egyébként már készül a következő album is, amit – csakúgy, mint a Circus Hungaricust – szintén Madarász Gáborral írtunk. A zene kész, csak fel kell énekelni a dalokat, sőt már négyet fel is énekeltem.

A Hobo Blues Band búcsúja mindenesetre az ön életében is egy korszak lezárása. Két éve azt mondta az fn.hu kérdésére, hogy az ön által művelt „irodalom-színház-zene Bermuda-háromszögben” a zene, a Hobo Blues Band az első, minden más ebből indul ki. Ez most átértékelődik?

Igen. Megváltozott ez a dolog. A zene lett a fontos, nem a Hobo Blues Band. A zenéhez ugyanúgy ragaszkodom, ezt bebizonyítottam a Viszockij-lemezzel, a Bakaballadával, a Csavargók tízparancsolatával vagy a Circus Hungaricussal. Ahhoz viszont most már nem ragaszkodom, hogy a HBB álljon mögöttem. 17 szólóalbumom van. Most pedig találtam egy olyan szerzőt Madarász Gábor személyében, akivel a következő évekre vonatkozó terveimet is meg tudom valósítani. Hogy ezeket a HBB-vel vagy Hobo és bandájával csinálom meg, az majdnem mindegy. A minőség a lényeg. Úgy érzem, nem veszítettem el a közönség érdeklődését. Tavaly volt 148 előadásom, ebből 40 koncert. Egyedül a kocsmazenélést kellett abbahagynom, mert már nagyon nehezen viselem el.

Idén is várható, hogy lesznek nagyobb koncertek?

Igen, hogyne. Ha megjelenik az új album, akkor mindenképp fellépünk több helyen is a Hobo és bandájával. Lesz színházi bemutatóm, és könyvet is írok. De most nem szeretnék beszélni ezekről a terveimről.

A HBB 33 éve alatt a „veteránok” mellett is nagyon sok zenész megfordult a zenekarban. Miért volt ez a nagy fluktuáció?

Volt, akiről kiderült, nem tudja teljesíteni az elvárásokat. Ez a zenekar mindig élőben volt a legjobb. Ha valaki azt hitte, hogy elég az, amit a zenei tudást tekintve gondol magáról, de nem tudta felvenni azt a ritmust, hogy egyfolytában tanulni kell, mert minden koncert más és más, előbb-utóbb kihullott. A számok nem mindig ugyanabban a sorrendben követik egymást, és rögtön kapcsolni kell, rengeteg dalt kell tudni. Ez egyébként a klubzenekar-jellegből fakadt, a HBB ugyanis az első pillanattól a kilencvenes évek végéig az volt. Az FMH-ban és a Lágymányosi Klubban eltöltött húsz év káprázatos volt, a zenekar történetében a legjobb időszak. De ez egyben olyan kihívás is volt, amit nem mindenki tudott elviselni. Másrészt voltak olyanok, akik úgy gondolták, hogy a siker őket igazolja. Úgy gondolták, hogy nélkülözhetetlenek, lebecsülték a HBB-ben rejlő lehetőséget, munkát, és összecsapott lemezeket készítettek, amiket rám kényszerítettek, hogy viseljem el. Sokáig tűrtem az ilyesmit, de időnként elszakadt a cérna. Belül pedig nagyon rombolta a lelkemet. Voltak olyanok is, akik ide csak dolgozni jártak. Játszottak egyszerre hat zenekarban, és mindig odamentek, ahol többet fizetnek, és időnként helyetteseket, néha a helyettesek helyettesét küldték a HBB-be. Azonkívül, hogy a hangokat pontosan le tudták játszani, nem tudtak hozzátenni a dologhoz semmit. Volt olyan is, aki szociális okokból maradt a zenekarban, mondjuk sok gyereke volt, nem akartam kirakni. Sok minden előfordult ezzel kapcsolatban. Mindenesetre Póka Egon a „csúcstartó”, ő 15 évig volt a zenekar tagja.

„Így lettem bohóc. Élni kell és lehet. Bocsáss meg nekem. Isten veled!”

Hogy áll össze a búcsúkoncert műsora?

Kizárólag az 1978-93 közötti időszakból lesznek a dalok, az pont az az időszak, amikor Póka Egon tagja volt a bandának. Decemberben kezdtünk a műsoron gondolkodni, ő hozott egy 70-es dallistát, én hoztam egy 40-eset, ezt húztuk meg eddig 38 dalra, de még ebből is ki kell hagyni néhányat.Deák Bill Gyulával is pontosítjuk az ő részét, és lesz egy unplugged-blokk a koncerten, amit még nem próbáltunk le.

Deák Bill Gyula és Madarász Gábor vendégként van feltüntetve a koncerten. Az utóbbi esetében ez érthető, hisz ő nem „veterán”. Bill viszont rendes tagja volt annak idején a HBB-nek. Most miért csak vendég?

A zenekar megalakulásakor még nem volt tag. 1979-ben jött, és 1985-ig maradt. Úgy került be a Hobo Blues Bandbe, hogy nem engedték velünk fellépni egy ORI-turnén, ezért mi bevettük, így színpadra léphetett. Adminisztrációs lépés volt az egész. Azt gondoltuk, legyen a zenekar tagja, amíg el nem tud indulni a saját pályáján, legyen saját lemeze. Ezt el is értük, nagyon sikeres szólókarriert tudhat magának. A 2008-as újjáalakulásnál nem akart tagja lenni újra a csapatnak. Azt mondta, hogy ő vendégként szívesen eljön, de mivel működik a saját zenekara, a Deák Bill Blues Band, neki az a fő vonal. Igaza volt.

Ön szerint nevezhetjük a HBB első 15 évét a zenekar aranykorának? Ez volt a legfontosabb korszak?

Inkább 1990-ben érdemes meghúzni a határt, mert utána csak ritkán születtek olyan lemezek, amelyek földobtak volna. Az első tizenkét év viszont tényleg nagyszerű időszak volt. Sok zenekari változás történt ekkor is, de ezek mind előre vitték a bandát. Póka Egon sem volt őstag, 1978 végén került be a HBB-be. Ő aztán elkezdte összegyűjteni azokat a muzsikosokat, akiket gondolt. Jött Deák Bill Gyula, Tátrai Tibor, Fuchs Lászszló, Solti János, és a többiek. Amatőr zenekarból így váltunk profivá. Ennek ugyan megvoltak a hátrányai is, de a legfontosabban, az élő zenében nagyon sokat jelentetett, hogy egy abszolút profi zenekar volt mögöttem. Tulajdonképpen így volt ez 2011-ig.

1984-ben készült el a Vadászat, amit a rocktörténeti könyvek a magyar rockzene egyik legfontosabb albumának tartanak. Ön is így gondolja?

Nem nagyon szoktam a saját lemezeimet hallgatni és elhelyezni ilyen listákon. De úgy gondolom, a Vadászat és a Circus Hungaricus a két legkomolyabb zenei mű, amiben részt vettem. Számomra legalábbis ezek a legfontosabbak. A Vadászat jó időben született. Maga a szöveg is nagyon szerencsés pillanatban „szállt rám”, s erre ráéreztek a többiek, így végül egy sikeres összefüggő, konceptlemez állt össze. Nagyon jó dalokat írt Póka Egon és Tátrai Tibor, komoly zenei kimunkáltsággal, és nagyszerűen játszották fel őket.

A Vadászat szövegeiben – mint ahogy a többi lemez szövegeiben is – komoly odamondogatások voltak a hatalomnak. Hogy engedte ezt a nyolcvanas években az aczéli kultúrpolitika?

A Kopaszkutyát nem engedték kiadni lemezen. (Érdekes, hogy a filmet viszont bemutathatták.) 1981-ben ez lett volna a zenekar második lemeze. Egyébként a Kopaszkutya volt ez egyetlen mű, amit rendelésre írtam – a filmhez. A „le kell menni kutyába”- dolgot a film kérésére írtam, én ezzel nem értettem és ma sem értek egyet. Szerintem sosem kell lemenni kutyába. Nem is mentem le. A lemezt betiltották, s ebből akkora botrány kerekedett a kulturális vezetés körében, hogy az 1984-es Vadászatot már Bors Jenő és Erdős Péter – a hanglemezgyár vetői – nem merték önmagukban cenzúrázni. A szövegeket személyesen Aczél György és munkatársai nézték át. Voltak is kisebb-nagyobb vereségeim. A Száműzött lovag című szám például így kezdődik: „Apám kitagadott, nincs otthonom, hazám”. Ezt én énekeltem volna, de mivel ennek erős személyes vonatkozása volt (bár már 20 éve otthagytam a hatalomban korábban magas funkciót betöltő apámat), végül ezt Bill énekelte – így a cenzoroknak már nem azt jelentette, amiről szólt. De kihúzták a Kex együttestől átvett Zöld sárgát vagy a Faludy-Villon vers, a Ballada a senki fiáról-feldolgozást. A cenzorok belenyúltak a Mesél az erdőből című dalba is. Nem engedték ezt a sort: „Elaludt Gulliver, a törpék nem félnek, lekötözik gyorsan, amíg fel nem ébred, fülébe ólmot, az orrába mérget, szép hazánk Lilliput, zeng a hősi ének”. Harcolni kellett egy csomó szóért, kifejezését, félmondatért. Ami gyanús volt, vitték Aczélnak, ő pedig vagy bólintott, vagy nem.

„Így lettem bohóc. Élni kell és lehet. Bocsáss meg nekem. Isten veled!”