Háromharmad

Tök racionális, hogy Gyurcsány árnyékkormányt alakított

A DK legújabb húzását táncolta körül Nagy Gergely Miklós, Pető Péter és Nagy József a mai Háromharmadban. Szó esett egyebek mellett arról, hogy hazánkban van-e igény igazán baloldali pártra, s még szakmázásra is jutott idő, hogy például mire való a riport. Azt csak remélni tudjuk, hogy Márquez odaátról nem ver a szánkra.
Kapcsolódó:
DK: Kitöltöttük a büntetésünket, a szégyenlősségnek vége
Az előválasztást kudarcos megoldásnak tartják.
Márki-Zay az árnyékkormány konkurensét hozza ki a fényre: a tiszták koalícióját
Az ellenzék volt kormányfő-jelöltje nem maradhat új formáció nélkül, ha a DK árnyékkormányt alakít.
Márki-Zaynak havi félmillió forint lehet otthon a gázszámlája
Mekkorát robban a rezsibomba Hódmezővásárhelyen, Makón és Algyőn?
„A tűzhely kihúzva, a két hűtőből egy megy, a kávét reggel lefőzzük egész napra, és még az út menti lehulló gallyakat is összeszedem”
Mit kezd a rezsirobbanással az ország legmagányosabb, leginkább önellátó szelete, a tanyavilág? Mi a helyzet ott, ahol nincs gáz, nem is volt, sőt az áramot is kikötötte a szolgáltató? Robban-e ott is a rezsi, ahol nincs számla, nincs csekk?
Legfrissebb epizódok
Háromharmad
Della
Első kézből
Ziccer
Buksó
Filéző
Reklámszünet
Zöldövezet
Nincs rá szó
Szintén zenész
Europoli
Ötkarikás szemek
Rendszerváltás30
Kilépők
Szerintem
Bárkiből valaki
Sorozatlövő
Határsértők
Olvasói sztorik