Szinte senki sem tudja, mi történik a kórházakban a koronavírus idején. Újságírókat nem engednek be, az operatív törzs alig-alig válaszol kérdésekre, az egészségügyi dolgozók nem nyilatkozhatnak a fenntartó engedélye nélkül. A betegek és hozzátartozóik viszont közelről látják, hogy mi a helyzet az egészségügyben a járvány második hulláma alatt. Ezért a 24.hu őket kérdezte, hogy legalább másodkézből be tudjunk számolni arról, ami jelenleg talán a legfontosabb közügyünk.
Felhívásunkra ezúttal is több tucatnyi levelet kaptunk. Cikkünkben nem írjuk le az egyes egészségügyi intézmények nevét, mert nem a kórházak kompromittálása a célunk, hanem a körülmények bemutatása, ráadásul úgy fest, hogy az ország különböző pontjain nagyon hasonló állapotok uralkodnak.
Keverednek a fertőzöttek a nem koronásokkal
A hétfő reggeli adatok szerint 7932 koronavírusos beteget kezelnek kórházban (ez rekord), és 674-en szorulnak gépi lélegeztetésre. Az intenzív osztályon ápoltak számát nem közlik rendszeresen, azt Gulyás Gergely mondta el a csütörtöki kormányinfón, akkor 993-an voltak, vagyis nagyjából másfélszer annyian, mint ahány beteget lélegeztettek. Azt pedig Orbán Viktortól tudjuk, hogy a kórházban lévő covidosok számában a pozitív teszttel rendelkezők vannak benne, és nagyjából még kétezren vannak, akik a betegség gyanújával fekszenek bent.
Mivel mára minden kórház járványkórház, mindenhol hasonló protokoll szerint járnak el: aki Covid-gyanús, az a szürke zónába kerül, aki pedig igazoltan pozitív, az Covid-osztályra (vörös zóna). Legalábbis ez az ideális helyzet, ami a gyakorlatban helyhiány miatt nem mindig tartható.
A mentők kitettek a sürgősségi folyosóra, ahol káosz, sok ember, áttekinthetetlenség, zsúfoltság volt, gondolom, ez indokolható. Mivel találtam egy gurulós ágyat – addigra ülni se tudtam volna rendesen –, hasra vágtam magam az ágyon a két pakkommal, és vártam a bármit
– írta György, akit november közepén vitt be a mentő egy fővárosi kórházba. Így folytatta: „Kisvártatva betoltak egy kezelőbe, ahol megvizsgáltak, és azonnal kaptam oxigént. Csináltak egy CT-t, és kaptam infúziót, vért vettek, ezek homályos emlékek. A kezelőben vegyesen férfiak, nők, és a gyógyító személyzet, ment a meló ezerrel. Mellettem egy idős nő mezítláb, néha hörgött, arrébb valaki köhögött, más meg a dokit hívta. Az én szemszögemből totál káosz.” Végül egy ortopédiából kialakított Covid-osztályra került nagyjából hét órával a beérkezése után.
Több olyan esetről is hallani, amikor fertőzöttek keveredtek nem fertőzöttekkel, ez történhetett Anitával is, aki ugyan koronavírusos tünetekkel került kórházba, de a mentőben elvégzett gyorstesztje negatív lett.
A kórházban mégis a vörös zónába kerültem, ahol igazolt pozitív betegek voltak, bár a kórházban volt zöld zóna meg szürke is
– írta, hozzátéve, „az orvos azt mondta, ha eddig nem voltam pozitív, itt biztos elkapom”.
Ágnes nagymamája biztosan a kórházban fertőződött meg. A szívbetegsége miatt legyengült idős nő legalábbis negatív teszttel került be november közepén, „ennek ellenére beszállítása után az infektológián a koronavírus-fertőzöttekkel egy osztályra került. Számomra érthetetlen döntés” – mesélte az unoka.
Az idős nőt ugyan többször költöztették, hogy ne legyen szobatársa, november 25-én mégis pozitív lett a tesztje.
Azóta is bent van, az állapota sokat romlott
– mondta Ágnes.
Többen megjegyezték, hogy teljes védőfelszerelést csak a vörös zónában viselnek az orvosok, a szürkében csak maszkot, esetleg gumikesztyűt. Olvasóink szerint ezért az egészségügyi dolgozók a legnagyobb eséllyel nem is a Covid-osztályokon fertőződnek meg, hanem a szürke zónákban.
Kórházkiürítés másképp
Azt gondolom, még szerencsés időben kerültem kórházba, október utolsó hetében, így volt ágy, de már akkor is azt mondták, hogy annyi beteget tudnak csak fogadni, amennyit épp hazaküldenek, több hely nincs
– írta Kriszta.
A kórházak telítettségéről szintén nem sokat tudni. Orvosoktól hallani, hogy sok kórházban nincs már szabad hely, az intézmények viszont nem tudnak egymásról, így időbe telik, amíg helyet találnak valakinek.
Az ide-oda küldözgetés ugyan kellemetlen, de a beszámolók alapján haza is küldhetnek olyanokat, akiket nem járványidőszakban a családtagok szerint még bent tartanának. Ahogyan a tavaszi kórházkiürítéskor, most is azt kommunikálja a kormány, hogy ez nem fordulhat elő, és az orvosok csak olyanokat engednek haza, akiknek kielégítő az állapota.
A kilencedik napon felhívták a feleségét, hogy másnap hazaengedik, mert minden rendben van, írnak fel neki D-vitamint, meg még plusz egy gyógyszert, azt szedje. Egy félholt embert, egy szál pizsamában, a táskája, inzulineszköze, a fogai (kivehető van neki) nélkül. Menni nem tudott, borzasztóan gyenge volt
– mesélte a bátyjáról Mária. A férfit csütörtökön küldték haza, pénteken „már újra kórházban kellett válságos állapotban kezelni. A cukrát sikerült stabilizálni, de intenzív ellátást kap, válságos az állapota”, még az is lehet, hogy lélegeztetőgépre kerül.
Katinka nagyapja viszont sajnos már el is hunyt pár nappal azután, hogy hazaküldték, mert nem voltak „aggasztó tünetei”. „Közölték, hogy ha nincs szúró fájdalom a mellkasban, vagy nem fullad, akkor enyhíthető itthon is a tünet, hiszen ez az állapot sajnos a Coviddal együtt jár. Még javasolták, hogy szerezzek be C- és D-vitamint” – mondta Katinka. Pár nap múlva aztán felment a nagypapa láza.
Aludt egész nap, és estére már zavartabb lett sajnos, ekkor újra kihívtam a mentőt. Kijöttek, bevitték. A következő nap reggelén arról tájékoztattak, hogy stabil az állapota, noha kétoldali tüdőgyulladása van, azonban este 6 órakor minden előjel nélkül örökre elaludt – anélkül, hogy intenzívre került volna, vagy lélegeztetőgépre. Még mindig nem jutunk szóhoz, nem térünk magunkhoz
– írta.
Két nővér jut harminc betegre
Csupa jó tapasztalatot szereztem, mert az orvosok és ápolók a rengeteg munkájuk mellett minden beteggel nagyon kedvesen és szakszerűen foglalkoztak. Ebben a nehéz helyzetben is mind az orvosok, mind az ápolók, és az egészségügyi személyzet kiválóan, erejüket megfeszítve végzik a hivatásukat. Hatalmas köszönet nekik
– ezt Sándor írta, de alig volt olyan levélíró, aki nem jegyezte meg, hogy az egészségügyi dolgozókat maximális tisztelet illeti.
Két nővér jut körülbelül harminc betegre, egy szakápoló, és egy segédápoló. A nővér jobb esetben kétszer, egyébként egyszer jut ki enni, inni és egyéb szükségleteit elvégezni. Sem fizikailag, sem szellemileg, sem lelkileg nem bírják már. Nincs egy állandó orvosi team: szemész, szülész, pszichiáter, neurológus, gyerekorvos, belgyógyász vegyesen. Minden nap más orvos
– írta le a helyzetet az egyik Pest megyei kórházból Béla.
Az első két nap három orvos látott, mind a három más és más információt mondott, hogy meddig leszek kórházban, és milyen terápiát alkalmaznak
– idézte fel Kristóf, hozzátéve, hogy az orvosok közül a legtöbbet átvezényelték.
A nővérek azonban általában ugyanazok. „Este több alkalommal jöttek, és nézték, kérdezték, hogy vagyok. Szerencsére hoztam lázmérőt, és mértem óránként a hőt. Mondták, ha emelkedik, azonnal csengessek nekik, itt vannak, ők nem alszanak” – írta Bálint. Míg György azt mesélte, kamerán figyelték a nővérek a betegeket, és egyik éjszaka, amikor a láztól átizzadt takaróját maga akarta kicserélni, rögtön siettek segíteni neki.
A betegek egyszer-kétszer látják a kezelőorvosukat. A vérnyomásukat, szaturációjukat viszont többször nézik.
Az intenzív osztályokról, érthető módon, nem kaptunk információt.
A hozzátartozókat az információhiány kínozza
A hozzátartozók dolgát a látogatási tilalom nehezíti. „A legidegőrlőbb az információhiány. Amikor anyu nem veszi fel a telefont, összeszorul a gyomrom. Mert senki nem mond semmit” – írta Gergő.
Se telefonon, se személyesen orvost, nővért nem sikerült elérni. Egy az épületből távozó hölgyet szólítottunk meg, kiderült , hogy orvos, ismeri apósomat, és menet közben ő tájékoztatott
– írta Béla, aki így tudta meg, hogy az apósát egy másik kórházba szállítják pacemaker-műtétre.
Többen felvetették, nem is lehet elvárni az orvosoktól, hogy ennyi betegről adjanak telefonon tájékoztatást. Azonban nem értik, miért nem vettek fel erre minden kórházba a járvány idejére plusz személyzetet. Így marad az, hogy a betegeknek maguknak kell tájékoztatniuk a családjukat az állapotukról. Ez főleg az idősebbeknél komoly gond.
A nagymamám speciális telefontöltője eltűnt a kórházban, és amúgy is életében először használja a mobilt 85 évesen
– mondta Ágnes.
A legborzasztóbb, amikor egy haldokló mellett nem lehet ott a családja, még telefonon sem. Ez történt Jánosékkal.
Tudtuk, hogy nagy a baj, reálisan mérlegelve a rendelkezésünkre álló információkat valószínűsíthető volt, hogy a hátralévő időt már csak napokban tudjuk mérni. Sajnos a jelenlegi pandémiás helyzet nem teszi egyszerűvé a hozzátartozók dolgát, de a halálos betegekhez egy hozzátartozót egyetlen alkalommal beengednek a protokoll alapján. Kérvényt adtunk be, hogy látogatási engedélyt kapjunk
– mondta János, aki a húgához szeretett volna bejutni. Azonban a főorvos nem adta meg az engedélyt.
Ezt követően kevesebb mint 48 órán belül a húgom eltávozott az élők sorából. Szavakkal lehetetlen leírni azt a keserűséget, amit érzünk. Elvették édesanyámtól a lehetőséget, hogy elbúcsúzzon a testvéremtől
– írta a férfi, aki képtelen felfogni, miért nem kapták meg a szükséges papírokat.
