Tíz pofon, amit a kormány az oktatásnak adott

Ha lentről jössz, ott is maradsz

Az elmúlt időszakban rengeteg kritika fogalmazódott meg a magyarországi oktatáspolitikát illetően, és az egyik legelkeserítőbb tény, amivel szembesülnünk kellett, hogy

az egész EU-ban nálunk van a legnagyobb hatással a diákok szociális háttere az iskolai eredményességre.

A tavaly novemberben ismertetett PISA-felmérés is külön kitért a magyar iskolarendszer és társadalom egyenlőtlenségére. A problémamegoldás tekintetében azt találták, hogy míg a legtöbb vizsgált országnál ez kevésbé meghatározó tényező, addig hazánkban konkrétan a diákok élethelyzete határozza meg leginkább az elért pontszámot.

Az iskolázottság és a szociális helyzet közötti szoros összefüggés pedig tagadhatatlan: azok, akik csak alapfokú végzettséggel rendelkeznek, közel háromszor akkora valószínűséggel élnek szegénységben vagy társadalmi kirekesztettségben, mint azok, akik felsőfokú végzettséggel rendelkeznek.

Rombolás a szakképzésben

„Ez az Orbán-kormány legsúlyosabb és legveszélyesebb oktatáspolitikai intézkedése” – mondta Nahalka István a 24.hu-nak még 2016 májusában, amikor nyilvánosságra került a Nemzetgazdasági Minisztérium javaslata, miszerint az eddigi szakközépiskolákat a jövőben szakgimnáziumoknak, az eddigi szakiskolákat pedig szakközépiskoláknak hívják.

Az igazi problémát persze nem elnevezések jelentették, hanem hogy a 2017 szeptemberében bevezetett kerettanterv drasztikusan megváltoztatta az eddigi szakközépiskolák természettudományos oktatását.

A javaslat a tananyag egészen döbbenetes mértékű lebutítását takarta, ugyanis a tanterv szerint a kilencedikesek heti háromszor 45 percben úgynevezett komplex természettudományt tanulnak, 10. évfolyamtól pedig csak egy természettudományos tárgy oktatása kötelező számukra.

Mindez annyira nem bizonyult sikeresnek, hogy a Magyar Tudományos akadémia idén februárban állásfoglalást adott ki, melyben azt kérték a minisztériumtól, gondolják újra a szakmai és közismereti tárgyak arányait a középfokú szakképzésben, főleg a szakgimnáziumokban.

Rólatok szól, de nincs beleszólásotok

Semmit rólunk nélkülünk!

– ez volt a téli diáktüntetések egyik leggyakrabban skandált szólama. A tiltakozó diákok ugyanis hiába fogalmazták meg, szerintük mi a gond jelenleg az oktatási rendszerrel, egyelőre úgy tűnik, süket fülekre találtak.

Kálló Dániel, a Független Diákparlament szóvivője még február elején a 24.hu-nak arról beszélt, hogy négy éve minden évben adnak le javaslatcsomagokat az Emberi Erőforrások Minisztériumának, de egyikre sem kaptak még érdemi választ. Szerettek volna beszélni Balog Zoltánnal és Orbán Viktorral is, utóbbit egy vitára is meghívták, de ő nem élt a lehetőséggel.

A diákoknak az első évben legalább egy tárgyalást sikerült elérniük, ekkor a minisztériumban végigmentek a pontokon, majd a megadott határidő után egy válaszban mindössze annyit közöltek velük, hogy egyik javaslatuk sem jó. Ezek után már csak annyival odázták el a a tárgyalást, hogy létezik egy Országos Diákparlament, amely ezekkel az ügyekkel foglalkozik.

Ez a szervezet egyébként úgy foglalkozik a magyar diákok képviseletével, hogy három évente egyszer összeül tárgyalni.

Mondhatod, ha egyetértesz

Az elmúlt hónapokban több, korábban teljesen példátlan esetben is némítottak el az intézményeket és diákokat. Idén januárban egy komáromi szakgimnázium tanára azután nyilatkozott a sajtónak, hogy kiderült, az igazgatói megrovásban részesült diákok nevét rendszeresen szégyenfalra tették.

Ezek után a Nemzeti Szakképzési Hivatal a szakképző iskoláknak küldött levelet, amiben lépésről lépésre leírták, mit kell tenniük a szakképző iskoláknak, ha sajtómegkeresést kapnak: először is

• hírzárlatot kell elrendelniük, majd
• adatokat gyűjteni,
• a kérdésekre választervezetet írni,
• ezt pedig elküldeni a hivatalnak,
• ahonnan iránymutatást küldenek.

Néhány nappal ezután kiderült, nem egyedi esetről van szó, mivel a 24.hu birtokába került egy levél, amit egy budapesti felsőoktatási intézmény dolgozói kaptak. Az utasítás ekkor úgy szólt: az egyetem működésével, helyzetével kapcsolatos mindennemű sajtónyilatkozat tétele a rektor és a kancellár közös, előzetes írásbeli engedélyéhez kötött.

A kritikus hangok elnémítása azonban nem állt meg intézményi szinten, a Debreceni Egyetemen már politikai véleményük miatt diszkriminálták a diákokat. Amikor tavaly októberben kiderült, hogy az egyetem díszpolgári címet adományoz Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, komoly felháborodás alakult ki az oktatók és a hallgatók körében egyaránt.

Az egyetem egyik szociológia szakos hallgatója is azok közé tartozott, akik nem értettek egyet az egyetem döntésével, nemtetszését pedig az intézmény Facebook-oldalán mindössze annyival jelezte: „Nem adom hozzá a nevem”. A lányt emiatt kitiltották az oldalról, az ügyben pedig az Egyenlő Bánásmód Hatóság elmarasztalta az intézményt.

Tanárnőnek tisztelettel jelentjük: hiányzik tanárnő

Rétvári Bence még tavaly ősszel beszélt arról, hogy hiába érkeznek egymás után az arról szóló hírek, hogy van, ahol bármilyen szakost tanárt keresnek, annyira nincs elég pedagógus az intézményben, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára szerint „a pedagógushiány nem országos, hanem helyi léptékű jelenség, amelyet az egyes tanintézmények helyettesítéssel kezelnek”.

Ezek után először szeptember végén néztünk körbe a kormány által létrehozott Közszolgálati Állásportálon, és azt láttuk, közel sem helyi léptékű jelenségről van szó, mivel több mint 180 olyan magyar települést találtunk, ahol tanítót vagy különböző szakos tanárt keresnek.

Fél évvel később megnéztük, javult-e valami a helyzet, és úgy tűnt, a probléma továbbra is fennáll, hiszen idén januárban is 147 településen kerestek pedagógusokat. Ekkor összesen 333 aktív álláshirdetést találtunk, csak a fővárosban 83 pedagógus helye állt betöltetlenül.

Tizenhat évesen az út szélén

A kormány első intézkedései között szerepelt a tankötelezettségi korhatár leszállítása 18-ról 16 éves korra 2012-ben. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen a korai iskolaelhagyási ráta úgy növekedett 12,4 százalékra Magyarországon, hogy amíg az EU-ban eközben folyamatosan csökken a mértéke, hazánkban 2010 óta folyamatosan nő.

Hátrányos helyzetű fiatalok tucatjai kezdtek munkát vállalni 16 éves korukban ahelyett, hogy az iskolapadban üljenek, viszont mivel ekkor még semmilyen képesítéssel nem rendelkeznek, teljesen elvágják magukat a magasabb végzettség megszerzésétől és az ezzel járó magasabb életszínvonal lehetőségétől.

Az Oktatási Hivatal adatai szerint a közoktatásban tanulók 11 százalékát, azaz 82 ezer gyereket fenyeget a lemorzsolódás veszélye az iskolákban.

Akkora egyes, hogy a naplóból is kilógna

A 2015-ös PISA-felmérés számait 2016 decemberében ismertettük, a számok pedig rendkívül elkeserítő képet mutattak: a magyar diákok korábban soha nem teljesítettek olyan rosszul, mint ekkor. Természettudományokban 2012-hez képest 17 pontos romlás következett be, szövegértésben pedig 18 ponttal kevesebbet értek el, mint öt évvel korábban.

Tavaly novemberben a gyerekek problémamegoldását vizsgáló PISA-teszt eredményeit hozták nyilvánosságra, a diákok teljesítménye pedig ezen a területen sem bizonyult jobbnak. Mint kiderült, a magyar 15 évesek egyedül is nehezen oldanak meg problémákat, és csapatban sem tudnak jól dolgozni.

A lehangoló eredmények azonban nem ejtették gondolkodóba a minisztériumot, szinte azonnal közölték, hogy ezek a mutatok nem meghatározók, és a kormány munkája leghamarabb a 2018-as és 2021-es PISA-teszt eredményein mutatkozik majd meg.

Puskázás, kicsit másképp

Idén januárban olyan helyre gyűrűzött be a kormány folyamatosan terrorral riogató kampánya, amire azért nem sokan számítottak: az iskolák és óvodák fél évet kaptak arra, hogy elkészítsék maguknak a Honvédelmi Intézkedési Tervet.

A kormány által kiküldött dokumentumból kiderült, hogy az intézmény vezetője felelős az intézményre háruló honvédelmi és a válságkezelés katonai vonatkozású feladatai végrehajtásának megszervezéséért és támogatásáért.

A kormány egy NATO-kötelezettséggel indokolta az intézkedést, aminek kapcsán mi is érdeklődtünk a NATO-nál, de a kapott válaszból közel sem az tükröződött, hogy valami halaszthatatlan intézkedésről lenne szó, arról pedig pláne szó nem esett szó, hogy mindez a tanárok feladata lenne.

A leginkább különös a tervet illetően pedig az, hogy ahhoz képest, hogy a kormány idén januárban terrorfenyegetettséggel indokolta a terv elkészítését, nem sok utánajárás kellett ahhoz, hogy kiderítsük, ez a koncepció már 2013-ban elkészült, igaz, akkor még nem a migrációs nyomás miatt tartották fontosnak.

Központosítás és szegregáció

„Ez a központosítás olyan, mintha elkezdenénk festeni, majd amikor már a munka egy részével végeznénk, jönne valaki, és azt mondaná, hogy mostantól ő mondja meg, mit hogy kell csinálni” – mondta Horn György, a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium igazgatója tavaly ősszel az iskolák állami irányítás alá vételéről.

Radó Péter oktatáskutató ugyanakkor már úgy fogalmazott, hogy „a magyar iskola most nincs fejleszthető állapotban: nincs meg hozzá sem a szakmai, sem az intézményi autonómia”.

A kormány 2012-ben adta az iskolák irányítását a Kliknek, amelyről viszonylag hamar kiderült, hogy képtelen ellátni a feladatát, több iskola a működésképtelenség határára került, volt, ahol csak a kréta fogyott el, máshol a fűtést kapcsolták ki.

A központosítás célja pedig eredetileg az esélyegyenlőtlenségek csökkentése volt. Az intézkedés sikerességét elég jól jelzi, hogy ennyi évvel az intézkedés után a legtöbb roma gyerek hazánkban még mindig olyan iskolában tanul, ahol vagy az összes, vagy a legtöbb diák roma származású. A roma tanulók kilátástalan helyzetét pedig az iskolaelhagyási mutatók is jelzik: amíg nem roma társaiknál a korai iskolaelhagyási ráta 8,9 százalék, addig a náluk ugyanez 59,9 százalék.

Propaganda a tankönyvben

Állítsák vissza a korlátozás nélküli, szabad tankönyv-választást!

– szól a Független Diákparlament követeléseinek negyedik pontja, ami jól mutatja a tankönyvek körül kialakult konfliktust. A több mint tizenháromezer, oktatási kérdések iránt érdeklődő szülő alkotta Szülői Hang felmérést is végzett a témában, amiből kiderült:

a szülők 69,2 százaléka ellenzi a kormány által bevezetett, ingyentankönyvnek mondott rendszert, ami valójában kölcsöntankönyveket takar, mivel ezekbe a gyerekek nem jegyzetelhetnek, később pedig nem használhatják őket ismétlésre és felkészülésre.

A szülők a könyvek szakmai minőségét is kifogásolják: 80,1 százalékuk kifejezetten elégedetlen az állami tankönyvek színvonalával.

Ráadásul nem csak az probléma, hogy az egyentankönyvek nem ugyanazt a szintű tudást adják át, mint sok olyan könyv, amit korábban a tanárok szabadon választhattak ki. Amikor a nyolcadik osztályos földrajzkönyvben a menekültáradatot tüntetik fel a legfontosabb tudnivalónak Olaszországról, akkor látható, hogy ezeknek a tankönyveknek is ugyanaz a célja, mint az utcákat ellepő kormányplakátoknak.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Bruzák Noémi