A 24.hu megbízásából reprezentatív közvélemény-kutatást végzett a Republikon Intézet, amelynek eredményéről két cikkben számoltunk be. Az első arról szólt, hogy a válaszadók szerint melyek az oktatási rendszerünk fő problémái, a második pedig arról, mennyire látják eltérően mindezt a különböző pártok szavazói.
A kutatás eredményeiről beszélgettünk Halácsy Péterrel, a Prezi és a Budapest School egyik alapítójával, aki a beszélgetés elején leszögezte, habár véleménye van, mikroiskoláiknak nem az elsődleges célja a közoktatás jobbá tétele, és amit ők létrehoztak, az nem működik országos szinten.
Izgalmas dolgok helyett elválasztás
A kutatás szerint a magyar oktatás legnagyobb problémája az, hogy a diákok túlterheltek. Ön is így látja?
Csökkenteném a kötelező tananyagot, viszont inkább a szervezéssel van baj, mint a tanulás mennyiségével. Ha valaki nyolc órán keresztül érdekes dolgot csinál, attól nem lesz túlterhelt, csak fáradt. Persze, ha egész nap olyan feladatokat kap, amikhez semmi kedve, az rendkívül megerőltető.
Mi a megoldás?
Először is egy társadalmi diskurzus kellene a tananyag csökkentéséről. A felnőttek eddig csak beletettek a kötelező tanrendbe, de kivenni alig akartak. Ha megengednék a tanároknak, hogy izgalmas dolgokat csináljanak, akkor nem éreznék a gyerekek olyan hosszúnak az iskolában töltött időt.
A Budapest Schoolban megengedik?
Az alapelvek minden mikroiskolánkban hasonlók, például hogy mindenki olyan dolgot tanuljon, amit szeret vagy amire szüksége van. De azt nem mondjuk meg, kell-e relációs jelet tanulni, és mikor, ahogy azt sem, kimehet-e egyedül egy 3 éves vécére. Ezt a tanárok alakítják ki, ezért nagyban tőlük függ, milyen lesz az iskola.
A Republikon kutatása szerint a magyar oktatás másik nagy problémája a tanárok túlterheltsége.
Akkor szoktam magam túlterheltnek érezni, amikor nem oszthatom be a munkarendemet, olyan dolgot kell csinálnom, aminek nem látom értelmét, és nem kapok segítséget ahhoz, hogy jól végezzem a munkámat. Kipróbálhatnánk, hogy a tanárok a tanterv 20-30 százalékát a gyerekekkel közösen alakíthatják ki. Viszont akkor a mostani teljesítménymérésekkel komoly visszaesést tapasztalnánk, ezt pedig senki nem meri vállalni. A szülők sem, a kormányok sem és a tanárok sem. Társadalmilag nem döntöttük el, hogy a tanítók csinálhatnának szórakoztatóbb dolgokat is. Vagy az erkölcstant pakoljuk rájuk, vagy a másodfokú egyenletet, vagy a Veszprém szó elválasztását.
A válaszadók 45 százaléka szerint túl alacsonyak a tanári fizetések.
A HR-esek szerint a pénz általában nem a probléma gyökere, de mindig erős tünet. Az viszont tény, hogy a tanárok alulfizetettek, bérük a társadalmi átlag alatt mozog és ez feszültséget kelt. A Budapest Schoolban is jóval magasabb a szülők keresete, mint a pedagógusoké. Ha egy szülő ki tud fizetni 100 ezer forintot egy magániskolára, akkor valószínűleg keres 500-600 ezret. Ez a tanároknak nyilván nincs meg.
A tanárokkal szemben gyakran hozzák fel, hogy miért elégedetlenek, hiszen egész nyáron szünet van, és sokszor délután 3-kor már végeznek az iskolában. Jogos felvetés?
Aki ezt mondja, próbáljon meg egy hétig napi hat órát eltölteni egy csoportban. Gyakran fogócskázok meg matekozok a gyerekekkel a Budapest Schoolban, de tudom, hogy bármikor kijöhetek. A tanár viszont nem sétálhat ki. A Budapest Schoolban szeretnénk elérni, hogy sokkal több apró szünet legyen. Általában a nyári szünet nagyon hosszú az iskolákban, húsvéttól nyárig viszont nincs megállás. Ez nem ideális állapot.
Ha a Budapest School iskoláiban lenne közvélemény-kutatás, ön szerint mit tartanának a szülők a legjobb és a legrosszabb dolognak?
Azt mondanák, a gyerekem élvezi az iskolát, csillogó szemmel jön haza, beszél az élményeiről. A legnagyobb szorongásuk valószínűleg az, hogy káosz van nálunk, és ezért azt gondolják: látom, hogy csillog a gyerek szeme, de mi történik ezután, biztos lesz ebből érettségi vagy boldog felnőttkor?
Az iskola ma már csak tesztekre készít fel
Az emberek 41 százalék azt gondolja, az iskolák irányítását és üzemeltetését meg kell hagyni az önkormányzatoknál, helyi közösségeknél. A központosítással van gond, vagy azzal, ahogyan a centralizáció megtörtént?
Egyetemista koromban tanultam szervezetszociológia órán egy régi megfigyelést: a szervezetek hol centralizálnak, hol decentralizálnak, a struktúra folyamatosan változik. Ha költséget akarunk csökkenteni, centralizálni kell, ha kreativitást növelünk, decentralizálni. Az itthoni központosítás reakció volt arra, hogy néhány önkormányzat nem tudta fenntartani az iskolákat.
A közoktatás vezetőjeként azon gondolkoznék, hogyan lehetne minél több döntést lenyomni a hierarchián, így azok választhatnák ki a helyes utat, akik közel állnak az ügyhöz. De szerencsére nem vagyok a közoktatás vezetője. Nálunk a Preziben az a cél, hogy minél több döntést a fejlesztő, a designer hozzon meg, ők látják a terméket, a felhasználókat, a részleteket. A Budapest Schoolban pedig a tanárok kezébe akarunk minél több döntést adni, mert ők állnak kapcsolatban a szülőkkel és a gyerekekkel.
Ahhoz viszont, hogy a tanároknak meghagyjuk a döntést, először bízni kellene bennük. Viszont nemcsak a kormány, hanem a magyar társadalom sem hisz a pedagógusokban, nem gondol túl sok jót róluk.
A válaszadók közel fele azt is kifogásolta, hogy az iskola nem csökkenti az egyenlőtlenségeket.
Ez is érdekes kettősség. Ha a szegregáció csökkenését szeretném, akkor központosításpártinak kell lennem, mert így nem engedem, hogy az egyik önkormányzat többet költsön mint a másik. Ráadásul a felelősség átadása könnyen az esélyegyenlőség rovására mehet, mert ha az egyik vezető jobb döntést hoz a másiknál, akkor az iskolák között komoly különbség alakulhat ki.
Tavaly beszélgettünk Lannert Judit oktatáskutatóval, aki azt mondta, hogy az alternatív iskolák az oktatási rendszerre összességében negatív hatást gyakorolnak. Svédországot hozta példaként, ahol a gyerekek teljesítménye hatalmasat zuhant a PISA-felmérésen 2000 és 2012 között azért, mert rengeteg lakás- és magániskolát nyitottak. Az elit pedig kivonult a közoktatásból. Ön ezért nem érez személyes felelősséget?
Ismerem ezt a vádat, hogy mi az elitet kivonjuk, és így kárt okozunk az oktatásnak. Én viszont úgy tudom, nem azért lett rossz a svédországi PISA-teszt, mert az elit elment, hanem mert gyerekcentrikus felfogásról költségcentrikusra váltottak. Sokak szerint az is közrejátszott, hogy a befogadott menekültek lehúzták az eredményeket. Viszont azt is meg kell jegyezni, amivel a svédek imádnak visszavágni a finneknek: lehet, hogy a PISA-teszttel akadnak problémák, de a mi gazdaságunk jobban működik.
Szóval jogtalannak érzi a kritikát?
Ez egy komplex dolog, a hivatalos válaszom az, hogy nem tudom, kárt okozunk-e ezzel, szerintem nem, de nem vagyok benne 100 százalékig biztos. Kíváncsi vagyok Lannert Judit ötletére, hogy mit csináljunk másképp.
Amerikában ez a téma a felsőoktatásban köszön vissza. A magyar közoktatásban azért a magániskolákba járok száma kevesebb mint 10 százalék. Igaz, lehet, hogy ez pont az elit. Svédországban viszont az iskolák 40 százaléka magánfenntartású.
Inkább a méltányos oktatásról kellene beszélgetni. Be kell látni, hogy nem ugyanazt kapja mindenki. Ha Nógrádban születtél egy hátrányos helyzetű családban, akkor nem jutsz hozzá ugyanahhoz, mint a budapesti Radnóti Gimnáziumban. Sokszor értelmezhetetlen is lenne egy hátrányos helyzetűnek az a sok új információ, az egész légkör, ami egy elit iskolában uralkodik. Jó példa erre, amikor digitális táblákat küldenek szegénynegyedekbe, aztán meglepődnek, hogy eladják vagy kiszedik belőle a rezet. Mindenhol másra van szükség, ezt kell figyelembe venni.
Azt mondja, el kellene felejteni az esélyegyenlőséget?
Ilyet nem mondok, mert sok negatív kommentet kapnék. Inkább úgy fogalmazok, hogy a méltányosságot kell hangsúlyozni.
A hozzáadott érték a fontos. Hogy a gyerek milyen kompetenciákkal rendelkezett, amikor hatévesen bekerült az iskolába, és ahhoz képest mennyit fejlődött. A fejlődést saját magunkhoz képest kellene mérni. Ebből is látszik, hogy ez a kérdés eggyel bonyolultabb annál, minthogy a magániskolák ártanak az országnak.
A kutatásból kiderült az is, a válaszadók harmada felháborítónak tartja, hogy a kormány előnyben részesíti az egyházi iskolákat. Ez érthető?
Az egyházi iskolában tanuló gyerekek szülei viszont joggal érezhetik azt, hogy az a normális, amit ők kapnak és mindenkinek ennyi járna.
Nehéz ezt megmagyarázni annak, akinek a gyereke iskolájában omlik a vakolat.
Persze. Az egyházi iskola azért szúrja az emberek szemét, mert a többi olyan, amilyen. Különben egy normálisan működő evangélikus iskolával senkinek sem lenne gondja.
Mi az iskola dolga? – erről is szólt a kutatás. 37 százalék szerint ma már a kreatív gondolkozás fontosabb, a tárgyi tudást 21 százalék helyezi előtérbe.
Nem a lexikális tudással van a baj, hanem azzal, ha a gyerek azt haszontalannak érzi és ráerőltették. Programozóként sok hülye, másoknak értelmetlen kódot tanultam meg, de nem magolással, úgy képtelen lettem volna megjegyezni. Viszont az iskolai tényfetisizmus még az első program írójának a születési évét is ráerőltetné a gyerekekre.
A tárgyi tudás erőltetésének oka az írásbeli vizsgákhoz való szoros viszonyunk, mert egyszerű lexikális tudást visszakérni. Az írásbeli vizsgákat egyébként a szülők és a fenntartók is imádják mert fontos, hogy a gyerekek és az iskolák nehezen kikezdhető módon összehasoníthatók legyenek. Ehhez sztenderdizált, írásbeli, lehetőleg egy helyes megoldást megengedő teszt kell, így viszont nehéz a kreativitást mérni. A rendszer tehetetlenségét jól mutatja, hogy a magukat legkreatívabbnak mondó, jó nevű középiskolákba is főleg a tárgyi tudást tesztelő központi felvételi vizsga a beugró. Ezért az iskola ma már nem foglalkozik mással, mint tesztekre való felkészítéssel.
Ha be akarsz jutni az orvosira, akkor iszonyú mennyiségű lexikális tudásra van szükséged, tehát először igazából az orvosinak kellene megváltoztatni a követelményeit, hogy változhasson az előtte működő iskola.
A Diákhitel olyan, mint a védelmi pénz
A kutatásból kiderült az is, hogy a magyarok közel fele szerint (48 százalék) ingyenessé kellene tenni a felsőoktatást, és csak 10 százalék gondolja úgy, hogy a hallgatóknak kellene fedezniük a költségeket.
Az ingyenes oktatás elérhető, úgy hívják: internet. A fűtés számlát persze valakinek fizetnie kell, de talán az állam ezt megtenné. Persze ennél nyilván bonyolultabb a felsőoktatás.
A válaszadók szerintem inkább úgy gondolták, hogy a jelenlegi szisztémában kellene ingyenessé tenni az oktatást.
Ezt tudjuk, hogy lehetséges. Viszont ha ingyenes, akkor az állam még inkább elszámoltathatóvá teszi az egyetemeket. Most is kancellárokat nevez ki, de akkor kettőt fog, hiszen sokkal többet vár majd el. Én tudok piacpárti is lenni, akkor pedig a hallgatók által fizetett oktatás mellett állok. Egyesek szerint legyen voucher rendszer. Vagyis adjon egy kupont az állam a családoknak, akik ezt „beváltják”, így ők döntenek a minőségről és ők teszik elszámoltathatóvá az egyetemeket. Hasonlóan ahhoz, ahogy a SZÉP-kártya működik.
Ez működik valahol?
Közel azonos az elv a magyarországi magániskolákban. Fizikailag ugyan nem adnak vouchert a szülőknek, de a gyermek utáni normatív támogatást kap az iskola az államtól. Így amikor egy család az AKG mellett dönt, akkor az állam azt a pénzt, amit ráköltene a sarki iskolára, odaadja az AKG-nak. Nem működik egyébként jól ez a rendszer, mert az állam kevesebbet utal át, mint amennyi járna, és úgy ellenőrzi az iskolákat, mintha a pénz az övé lenne.
Az egyetemeken még nagyobb a baj. Egyszerre fizetős a felsőoktatás és állami irányítású. Pedig a nem támogatott felsőoktatás – még ha jól működő piaci szabályozású is, mint az Egyesült Államokban – működésképtelen: fizetős az egyetem, a társadalmi üzenet pedig az, hogy diploma nélkül nem lehetsz sikeres. Ráadásul a Diákhitel miatt eladósodottan indulsz el. Ez nem oké.
Mégis jobb, mintha nem lenne Diákhitel, sokaknak ez adott esélyt a tanulásra.
A válaszadók 60 százaléka problémának érzi, hogy a mai diákok fegyelmezetlenek, ezért a tanárok nem tudják rendesen végezni a munkájukat. Önök is azt tapasztalják, hogy rosszak a gyerekek?
Szókratesztől származik az idézet, amelynek lényege: az a baj, hogy az új generáció nem tiszteli az öregeket. („Fiatalságunk rosszul nevelt, fittyet hány a tekintélyre és semmiféle tiszteletet nem tanúsít az idősek iránt. Manapság fiaink nem állnak fel, amikor a helyiségbe belép egy idős ember, feleselnek a szüleikkel és fecsegnek ahelyett, hogy dolgoznának. Egyszerűen kiállhatatlanok.”) Ez generációs különbség. Pedig csak arról van szó, hogy egy gyerek nem tud 45 percet figyelni folyamatosan. Szerintem egyébként a szülők sem, csak őket nem szoktuk erre kényszeríteni.
Kiemelt kép: Karancsi Rudolf / 24.hu
