A kormány saját bevallása szerint is a netadó elleni tüntetések miatt kezdett ráerősíteni a digitális stratégiára. Ha nincsenek a tüntetések, akkor nem is fejlesztették volna ezt a területet?
Ezt nem tudom megmondani, hiszen a „mi lett volna, ha?” kérdés szerintem értelmetlen. De az összefüggés világos. Az a jó kormány, amely meghallja az emberek szavát, és képes korrigálni a saját hibáit. Mi ezt tettük az internetadó-javaslat esetében. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy eddig semmi nem történt volna digitális területen, csak ezek a folyamatok most felgyorsultak.
A Facebook és Google itthoni megadóztatása most hol tart?
Amit nemzeti hatáskörben meg lehetett csinálni, azt megcsináltuk. Feljogosítottuk az adóhatóságot, hogy adómegállapítási jogkört kapjon a reklámbevételekre. Ez azonban kevés, mert e két cégnek nincs telephelye Magyarországon. Uniós szinten kell kezelni a kérdést, és úgy tűnik, valami el is indult Brüsszelben.
Milyen irányok mentén adóztatná őket az Európai Unió?
Egyrészt vizsgálják az európai szerzői jogi szabályrendszer átalakítását. Ennek célja, hogy a Facebook és a Google felületein közzétett tartalom után a techóriások fizessenek. A másik módszer az, hogy nem egy új adófajtában gondolkodnak, hanem az adóigazgatáson keresztül próbálnák a közteherviselés alá vonni a nagy multikat.
A Facebookot a napokban büntette meg az Európai Bizottság 110 millió euróra (34 milliárd forintra), és zajlik egy másik vizsgálat is a cég ellen, amely még nagyobb büntetéssel sújthatja a céget. Minek köszönhető a kemény fellépés?
Ez nagyon érdekes kérdés. Bár évek óta zajlott az uniós vizsgálat, most meglepő gyorsasággal döntést hoztak. Szerintem ez nem független Trump győzelmétől, hiszen az uniós kormányfők többsége nem volt túl boldog Trump megválasztásától. Másrészt a Brexittel Nagy-Britannia kiesik a döntéshozatalból. Eddig ők és Írország voltak a legnagyobb kerékkötői a techcégek elleni uniós eljárásoknak, hiszen a Google és a Facebook Európában befizetett adójának 90 százaléka a két szigetországot gazdagítja.
Ha már Európai Unió, mi lesz a vége annak a folyamatnak, amelyet az Európai Parlament elkezdett a Magyarországgal szembeni eljárás előkészítésével?
Volt a Tavares-jelentés, most lesz egy Soros-jelentés. Egy jogilag nonszensz, a racionális, tényszerű vitát mellőző, politikai ideológiától átfűtött szövegre számítok. Az Európai Parlamentben pártfrakciók ülnek, amelyek a saját pártjuk politikáját képviselik. Ha szimbolikus ügyekben összeáll a szociáldemokrata, liberális, zöld, kommunista frakció, akkor többségük van az EP-ben, azaz mindenki más szép lehet, de okos nem.
Közös értékekről is szól a vita, demokráciáról, jogállamról, szabadságról. Ez is politikai ideológia lenne?
Az erről szóló vitát értelmes beszélgetésnek tartanám. Nem tudni ugyanis, hogy Európában mi a pontos tartalma ezeknek az úgynevezett közös értékeknek, az egyes országok politikai berendezkedéseitől függetlenül. Például a véleménynyilvánítás szabadsága egy alapvető érték, ám nagyban eltérnek a vélemények, hogy konkrétan szabad-e korlátozni a szólásszabadságot azért, hogy a gyűlöletbeszédet visszaszorítsuk. A liberálisok szerint ilyen módon nem lehet visszaszorítani a gyűlöletbeszédet, mert a véleményszabadságnak nincs objektív korlátja, a konzervatívok szerint viszont van.
Bevett alapjogi, ha úgy tetszik, liberális tétel, hogy a véleményszabadságnak az emberi méltóság a korlátja.
Éppen ebben van vita a liberálisok és a konzervatívok között. De amit szeretnék mondani, az az, hogy kételkedem benne, hogy léteznének vegytiszta, fekete-fehéren leírható európai szabadságjogok, amelyeket érvényesíteni lehetne az egyes országok történelmi, politikai-ideológiai berendezkedésétől függetlenül. Például az állam és az egyház szétválasztása is alkotmányos alapérték, mégis sok európai országban van államegyház, többek között Dániában. Akkor most Dánia rendszerszerűen veszélyezteti az európai értékeket?
Magyarországgal kapcsolatban a vita régóta arról szól, hogy az Orbán-kormány visszaél-e a hatalmával. Hogy erősen lejt a pálya a Fidesz felé az új választójogi törvénnyel, a médiatörvénnyel, az alkotmány újraírásával.
Amikor 2010-ben a Fidesz kétharmaddal megnyerte a választásokat, és még meg sem alakult a kormány, a hatalommal való visszaélés kritikája már megfogalmazódott a kritikusokban.
A választást szavazatokkal lehet megnyerni, nem választójogi törvénnyel. Ráadásul, ha a 2014-es választások kétharmados eredményét visszavetítjük a 2010-es rendszerre, abban is ugyanúgy kétharmadot kapott volna a Fidesz.
Ez így nem igaz, 2014-ben a határon túliak szavazatával és a győzteskompenzáció miatt lett meg a Fidesz kétharmada. A határon túliak 2010-ben még nem is szavazhattak.
Az anyaország területéről, egyéni körzetekből jövő szavazatokra gondoltam, amely ugyanúgy kétharmados többséget eredményezett volna a 2010-es rendszerben is. Ez számít igazán, listáról nem is lehet senkinek kétharmada. De visszatérve az eredeti kérdésére: szerintem a kormányt érő mai kritikák – itthon és külföldön – egy olyan előítéletből, sok esetben gyűlöletből táplálkoznak, amely még a kilencvenes évek közepén keletkezett a Fidesszel szemben. Mi akkor nem léptünk be a Demokratikus Chartába, majd később megszerveztük a politikai élet polgári oldalát, ami sokak szemét csípte.
A kritika tárgya a kormánypárt 2010 utáni tevékenysége, nem az ellenzéki, pláne a kilencvenes évekbeli Fideszé.
Azért a kritikához mindig kapcsolódik egy érzelmi viszonyulás is, amelynek megvan a maga történeti háttere, keletkezése is. Lassan harminc éve élünk demokráciában, és már kimutatható, hogy a pártszimpátia családi hagyományokon keresztül öröklődik. Mindezt csak azért akartam elmondani, mert minden bizonnyal soha nem lesz olyan kormány, amelynek a tevékenységével kapcsolatban ne fogalmazódna meg érzelmi alapú kritika.
A Fideszt nem fenyegeti most olyan ügy, veszély, amitől besokallhatnak az emberek?
Ahhoz, hogy besokallás legyen, két dolog kell. Egy: kell olyat csinálni, amitől besokallhatnak az emberek. Kettő: a besokallásnak meg kell történnie. Sporthasonlattal szólva: te szerzel pontot, vagy az ellenfél veszít. Szerintem nem a Fidesz az a párt, amely az ellenfél által elkövetett, ki nem kényszerített hibában reménykedik. Hozzáteszem, mintha lenne mindig valamilyen önkéntes felajánlás az ellenfeleink részéről, amellyel segítenék a mi pontszerzésünket. Az egyik ilyen hiba a részükről az, hogy hiába akarják nagyon a változást, attól az még nem következik be. A változás akkor következik be, ha dolgozunk rajta, ha melózunk azért, hogy az bekövetkezzen.
A parlamenti ellenzéket csodavárás jellemzi ön szerint?
Egyértelműen így látom. Holott az európai politikatörténetből több példát lehetne mondani, amikor egy párt a katasztrofális választási vereség után, szisztematikus munkával újraépítette magát, és komoly sikereket ért el. Ilyenek például a német szabaddemokraták, akik néhány napja egy tartományi választáson 13 százalékot értek el, aminek a közelében sem voltak soha, és most mindenki arra számít, hogy újra bejutnak a szövetségi parlamentbe is. De hogy ne menjünk olyan messzire, szerintem a Fidesz minden politikai sikerét a 2003 és 2010 között elvégzett kemény munkának köszönheti. Ráadásul
Szavaiből ki lehet hallani azt is, hogy egy erősebb ellenzék a Fidesznek is jót tenne?
Félreértés ne essék, nem hullajtok krokodilkönnyeket, amiért az ellenzék olyan állapotban van, amilyenben. Nem feltétlenül hiszek abban, hogy az erős ellenzék jót tenne a kormánypártoknak. Vannak olyan országok, ahol a markánsabb ellenzéki politika jobb teljesítményre tudja sarkallni a kormánypártot. És vannak olyan országok, ahol az állandósult állóháború majdnem döntésképtelenné teszi a kormányt.
Mi a véleménye Mészáros Lőrinc gyors gazdagodásáról?
Azt gondolom, hogy a világon a gazdag embereket sehol sem szeretik az emberek. A gyorsan gazdagodókat pedig végképp nem szeretik. Az USA-ban sem. Ráadásul a magyar sajtónyilvánosságban – kevés kivételtől eltekintve – van egyfajta sárgairigység-faktor. Valamiért nem tudják elfogadni, hogy a gyors gazdagodás mögött teljesítmény is lehet.
A kritikák inkább arra irányulnak, ahogyan Mészáros meggazdagodott. Orbán Viktor barátjaként lett milliárdos állami segédlettel, a mostani vagyonához képest szinte a nulláról indulva. Az USA-ban ilyen értelemben nincsenek Mészáros Lőrincek.
Higgye el, hogy az USA költségvetésből nagyon sok üzletember gazdagodott meg, például hadiipari beszállítók. De miért tekintjük azt állami segédlettel történő gazdagodásnak, ha valaki egy állami közbeszerzésen nyer? Hozzáteszem: a magyar gazdaglistákon szereplő milliárdosok nyolcvan százaléka baloldali kötődésű, akik közül sokan jelenleg is nyernek el állami megbízásokat.
Ezzel azt mondja, hogy azért nem probléma Mészáros gazdagodása, mert baloldali üzletemberek is gazdagodnak az államon?
Félreértett. Azt mondom Mészáros gazdagodásával kapcsolatban, hogy Magyarországon általános vélemény, hogy aki gazdag, az lopott, és a politikai kapcsolatainak köszönhetően lett gazdag. Szerintem ez egy olyan összeesküvés-elmélet, amin érdemes lenne túllépnünk.
Lépjünk tovább egy másik híres barátság, vagy ha úgy tetszik, összeesküvés-elmélet irányába. Mi a véleménye a miniszterelnök állítólagos titkos orosz kapcsolatáról?
Mi lenne ez az állítólagos orosz kapcsolat?
Kritikusai szerint feltűnő, hogy az addig élesen oroszellenes Orbán 2009, azaz Putyinnal történő szentpétervári találkozója óta látványosan kiáll az orosz érdekek mellett. Egyesek szerint éppen most készíti fel a magyar társadalmat az Európai Unióból való kilépésre, az orosz érdekeknek megfelelően.
Díjazzuk a humorát. Áder János köztársasági elnököt is viccesnek tartotta, amikor kiosztotta a kormánypártokat a közbeszéd eldurvulásáért?
Bár nagyon nagy tisztelője vagyok a köztársasági elnök úrnak, és amit elmondott, azt bizonyára szíve minden szeretetével és jószándékával mondta, de a beszédében szerintem volt egy nagy adag széplelkűség is.
A másik dolog, ami eszembe jut a kérdéséről, egy vicc az osztályfőnökről és Mórickáról. Móricka durván káromkodik és letegezi az osztályfőnökét, mire a tanárnő házi feladatként kiosztja neki, hogy írja le százszor, hogy a tanárnővel nem káromkodunk, és nem tegezzük le. Móricka becsületesen meg is csinálja a házi feladatot, a tanárnő meg is dicséri ezért, majd megkérdezi, hogy miért engedelmeskedett. Mire Mórica: „Azért baszd meg, hogy örülj!”. Szerintem a köztársasági elnök a tanárnő szerepében van.
Kritikusok szerint, a kormányzati ellenséggyár legújabb politikai terméke Soros György, aki ellen hadjáratot indított a magyar államapparátus és a fideszes sajtó. A Fideszben mikor világosodtak meg, hogy Soros az oka minden bajnak?
Azért ne csináljunk Krisztusból bohócot. Senki ne gondolja, hogy a Fidesz szerint a világon egyetlen főgonosz van, és őt úgy hívják, hogy Soros György. Erős újságírói csúsztatás lenne ezt sugallni. Sorosnak jelentős üzleti hatalma és kiterjedt hálózata van, amit olyan direkt, aktív közéleti szerepvállalásra használ, amivel nagyon sokan nem értenek egyet ma Magyarországon. Ezért lehet, és kell is, vele vitatkozni. De miért nem kérdezik meg inkább Sorost, hogy mi baja van Orbán Viktorral? Na, az érdekes lenne.
Miért?
Mert Soros engesztelhetetlenül gyűlöli Orbánt. Úgy utálja, mint a szikkadt szart.
És Orbán is úgy utálja Sorost?
Elég nagy hatalma lehet a 87 éves Sorosnak, ha a magyar kormány hadjáratot indított ellene. Ön szerint is ennyire veszélyes a magyarokra?
Az a helyzet, hogy ez éppen fordítva van. Soros indított hadjáratot Orbán Viktor és a magyar kormány ellen. Bár nem gondolom, hogy egy verekedésnél mindig az a fontos, hogy ki adta az első pofont, de ha ezt a kérdést tesszük fel történetileg, szerintem a pofon Soros részéről esett meg előszőr, éspedig jóval 1998 előtt. Személyesen azt tudom erről mondani, hogy a kilencvenes évektől figyelem Soros üzleti és politikai tevékenységét. Szerintem rendkívül képmutató, agresszív, és káros magatartást folytat. Tipikusan azok közé az emberek közé tartozik számomra, akinek a pénzügyi gazdagodása olyan embertelen módszerekkel történik, amely még a pénzügyi spekulánsok körében is visszatetszést kelt. Másik oldalról pedig látunk egy emberbarát viszonyulást a nyílt társadalom jegyében, amelyet direkt, aktív közéleti szerepvállalásra használ. Bár én nem vagyok az életmód-tanácsadója, sem a pszichiátere, minimum nagy ellentmondást látok ebben.
Önnel kapcsolatban nemigen hallani, hogy urizálna. Egyes fideszesek urizálása nem zavarja?
Az urizálás zavar. Azok közül, amit a fideszes politikusok urizálásának mondanak, szerintem néhány nem is urizálás, hanem különféle jelzők aggatása, a politikai lejárató kampány része. Átalakítva Kósáné Kovács Magda elhíresült mondását, azt tudom mondani, hogy
Mi a különbség pártfegyelem és lojalitás között?
A pártfegyelem azt a képzetet keltheti, hogy egy politikus szíve szerint mást mondana, de van egy külső kényszer, amit mondania kell. A lojalitás szerintem egy természetes, belülről megélt, pozitív érzelem, úgy, ahogy az ember lojális a családjához, az egyházához, a klubjához, a cégéhez, a szakmai műhelyéhez. Lehet, hogy az újságírók is maguk között máshogy beszélnek a cégükről, de amikor valaki megkérdezi őket, azt mondják, alapvetően rendben mennek a dolgok.
Mennyiben van felelőssége a mostani kormánynak a közoktatás romló színvonaláért?
Ha a PISA-felmérésre gondol, akkor azt tudom mondani, hogy abban 15 éves diákok vesznek részt, és a legutolsó felmérés 2015-ös. Így a felmérésben résztvevő diákok mindegyike hosszabb időt járt iskolába 2010 előtt, mint utána. Ráadásul a kormány strukturális változtatásai 2012-ben kezdődtek a közoktatásban. Akkor miről beszélünk? A PISA eredményt nem tartom jónak, viszont a közoktatás hosszú ciklusokban működik, így gyors trendfordulóra nem lehet számítani. Hozzáteszem, a sport is ilyen terület.
Ha már sport: kiesésre áll kedvenc focicsapata, az MTK, de legalább a Hidegkúti-stadion felépült. Szomorú lesz, ha kiesnek? (Az interjú a múlt héten készült, az MTK a hétvégén valóban kiesett az első osztályból.)
Egy szurkolónak annál szomorúbb dolog talán nincs is, mintha a csapata kiesik a nemzeti élvonalból. Ez maga az igazi, őszinte mély fájdalom. Olyasmi, mint amikor egy közeli hozzátartozójával történik valami rossz dolog.
