Csaknem 267 ezer bűncselekmény, 183 ezer sértett – ezek az Országos Rendőr-főkapitányság 2015-re vonatkozó adatai. Csak a rendőrség heti szinten több száz közleményt juttat el a szerkesztőségekhez, tesz közzé a honlapján, vagyis több száz eset – mondhatni rövidebb-hosszabb „rémtörténet” – válik elérhetővé bárki számára, az ügyészségi, bírósági tájékoztatások pedig csak tovább növelik ezt az amúgy sem csekély számot. Közhellyel élve: a csapból is bűncselekmények folynak.
De hiába a már-már “mázsában mérhető” esetszám, amelyekkel az emberek – olvasók, tévénézők – napi szinten találkoznak, időről-időre feltűnik egy-egy olyan bűntény, amelyek – kis túlzással – egy egész ország figyelmét felkeltik, és ami még fontosabb, ébren tartják, napokig, hetekig, olykor még hosszú évekig is, főképp, ha erőszakos bűncselekményről, azon belül is gyilkosságról van szó.
Évente több olyan bűncselekmény történik, amely kapcsán a bűnügyi hírekkel nap, mint nap foglalkozó újságíró, de még az ügyben nyomozó, sokat látott rendőr is elhűl a döbbenettől, mégsem feltétlenül ezek az esetek azok, amelyeket évek múlva is képesek vagyunk visszaidézni. Nem kétséget kizáróan egy bűncselekmény brutalitása, egyedisége a fokmérő, ha arról van szó, mi az, ami képes „megtapadni” bennünk.
Bándy Kata, Szita Bence, a “soroksári futónő”
Az elmúlt néhány év tragédiáinál maradva, a többség, ha meghallja azt, hogy „battonyai rémek”, vélhetően annyi felsejlik, hogy azok az emberek valami szörnyűséget tettek, de, hogy pontosan mit, kivel és miért, már nem. Ezzel szemben, ha meghallják Péntek László nevét, nagyobb az esély, hogy tudni fogják, ő volt az, aki megölte azt a szép fiatal lányt, akinek esetleg még a nevét is tudják: Bándy Kata. Ha azt hallják, gyermekgyilkosság, első körben vélhetően nem az abonyi férfi jut majd eszükbe, aki fejbe lőtte a saját kislányát, nem Füzesabony, ahol egy férfi a nyílt utcán halálra késelte hatéves fiát. Valószínűleg egy szőke kisfiú arca villan be, akinek a képével hetekig tele voltak a lapok: ő pedig Szita Bence. Ha az a kérés, idézzenek fel egy esetet, amikor valakire orvul rátámadtak a nyílt utcán, majd kegyetlen módon megölték, nem az a férfi jut eszükbe, akit azért ölt meg egy számára idegen fiatal, mert ki akarta próbálni a kését, hogy később „szakszerűen” vethessen véget életének, hanem talán az a kisgyerekes anyuka, akit 2013 szeptemberében gyilkoltak meg kocogás közben, akit a legtöbben „soroksári futónőként” emlegetnek, és akinek a gyilkosait a mai napig nem sikerült elkapni. És ez történik most a 20 éves kakucsi lánnyal is, akinek holttestét múlt héten találták meg egy dabasi erdőben. Vivient a gyanú szerint gyermekkori barátja ölte meg. Hogy ők miért mások, miért válnak “különlegessé”, annak jártunk utána.
Szita Bence 2012 októberében kezdték keresni eltűntként, de rövid időn belül kiderült, hogy bűncselekmény áldozata lett Fotó: MTI
Nevük és arcuk lett
Bilkei Pál kriminálpszichológus szerint régebben a bűnügyi hírek hallatán az emberek felkapták a fejüket, de ez egyre kevésbé mondható el, mert egyre kevésbé zaklatják fel az embereket a bűncselekmények. De vannak kivételek: azok az esetek, amikor nő, gyermek vagy fiatal a szenvedő fél, képesek mélyebben megérinteni. Arra a kérdésre, miben különbözik Szita Bence, Bándy Kata vagy éppen Vivien esete más hasonlóan szörnyű tragédiáktól, a szakember azt mondta: itt lehetőség volt arra, hogy érzelmi kötődés alakuljon ki.
Amikor a fiatal rendőrségi pszichológusnő 2012 nyarán eltűnt, a fél ország megmozdult, a kedves arcú lány képe elárasztotta a Facebookot, felhívások jelentek meg több nyelven az eltűnéséről. Amikor kiderült, hogy gyilkosság áldozata lett, már ő volt az ország Bándy Katája. Lényegében az első, akiért tömegek megmozdultak a közösségi oldalakon.
De ugyancsak példaként említhető a soroksári futónő tragikus halála is. A bűntényről a rendőrség mindössze egy rövid közleményben számolt be 2013. szeptember 26-án:
Az esetnek nem lett különösebb visszhangja, a rendőrség ennél részletesebb tájékoztatást nem adott, ám néhány nappal később Schobert Norbert – aki ismeri az áldozat férjét – közzé tett egy bejegyzést, amelyben arról írt, hogy a kisgyerekes anyukát megerőszakolták, és egy fotót is posztolt a nőről, amelyen kisfiával látható. A történet innentől vált személyessé, az áldozatnak „neve és arca lett”.
Fotó: Facebook
Ez velem nem történhet meg. Vagy mégis.
A szakember szerint az esetek innentől kezdve képesek megragadni, hatni, mert az emberek érzelmileg érintettnek érzik magukat, képeket látnak az áldozatokról, hallják beszélni a könnyeikkel küzdő hozzátartozókat, megismerik az ügy szinte minden apró részletét. Bándy Kata példájánál maradva, az emberek Bilkei szerint ilyenkor úgy érzik, ez a képekről mosolygó lány lehetett volna az ő gyerekük, barátnőjük, vagy bárki, aki közel áll hozzájuk. Ezek az esetek nem betűk, hanem igazi történetek. „Ez velem soha nem történhet meg” – sokan ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal „tartják távol” magukat, ám “az áldozat megismerésével” ez egyre nehezebbé válik. Ezért érintik meg jobban az embereket a fent említett esetek, köztük Vivien tragédiája is.
A 20 éves lány fotója szintén bejárta a Facebookot, az utcán többfelé találkozni a képével, amely alatt az áll, hogy keresik. Noha a lány holttestét már múlt héten megtalálták, az eltűnéséről szóló felhívásokba még mindig könnyedén beleszaladhatunk Budapest utcáin.
Tíz kívánság
A szakember annak kapcsán, hogyan érdemes-e ezekről a “körülöttünk zajló eseményekről” a környezetünkkel beszélni, különösképpen a gyerekekkel, akik – ha szűrten is -, de maguk is találkoznak ezekkel a hírekkel, tragédiákkal, különös megoldást javasolt. Bilke Pál szerint utóbbiak esetében nem feltétlenül az a célravezető, ha leülünk és átbeszéljük vele az esetet, ezzel is némiképp generálva benne a félelem érzését. Toll, papír, és egy feladat: írja le tíz kívánságát. Ilyenkor ugyanis a vágyak mellett olyan dolgokra is fény derülhet, amelyek már szorongást okoznak számára, amelyek már “létező félelmek”, és amelyeken érdemes dolgozni.
