Terpes első embere korábban már kétszer trükközött az önkiszolgáló kasszáknál, ám harmadszorra lebukott. A polgármester lapunktól tudta meg, hogy bíróság elé állítják.
A kisbolt tulajdonosának ügyvédje szerint – aki kontármunkának nevezte a galériát – valóban bűncselekmény történt, de a valódi elkövetőt meg sem kísérelték felderíteni.
Bár sírva fakadt az ítélőtáblán a 21 éves informatikus gyilkosa, az áldozat anyja szerint ez csak színjáték volt. Először szólalt meg a csepeli kenyérgyárban megölt fiú édesanyja, aki néhány hónapon belül mindkét fiát elvesztette.
„Mentegeti magát a nagymama, hogy nem tehet róla, hogy nem tudta megakadályozni, de úgyis tudom, hogy legbelül magát okolja a történtekért” – mondta a falu polgármestere.