Hajszállal ugyan, de Mahinda Radzsapaksze balközép kormányfő nyerte meg az elnökválasztásokat Srí Lankán, így hét évig vezetheti az Indiai-óceánon fekvő szigetországot.
Merényletsorozat történt Irakban, ahol Hanákín városában két-két síita mecsetben robbantottak, Bagdadban pedig kettős autós öngyilkos merénylet szedte áldozatait a kínzásokról elhíresült belügyi bunkerépület közelében.
Rövid ceremónia keretében aláírták pénteken Berlinben a német nagykoalíciós megállapodást. A konzervatív uniópártok (CDU, CSU) és a szociáldemokraták (SPD) közel 40 év után vállalkoznak ismét közös kormányzásra.
Bush Moszkvát bírálta a politikai hatalom központosítása miatt a Puszanban ma kezdődő APEC -csúcstalálkozón, közben Dél-Korea hátbatámadta Bush-t, amikor váratlanul bejelentette: kivonja Irakba küldött csapatainak egyharmadát.
Az unió kérésére a montenegrói kormány hajlandó lenne elhalasztani a Szerbiától való elszakadás kikiáltását mindaddig, amíg Koszovó jogállása nem rendeződik.
Az ENSZ nem folytat vizsgálatot a guantanamói amerikai katonai bázison, mert az Egyesült Államok vezetése nem engedi, hogy a nemzetközi szervezet ellenőrei négyszemközt beszélhessenek az ott fogva tartott, terrorizmussal gyanúsított rabokkal.
Közös műveleti központokat hozott létre a CIA terroristagyanús személyek felkutatására több mint két tucat országban külföldi hírszerző szolgálatokkal együttműködve – írja a The Washington Post.
Legalább négy ember meghalt és több mint negyven megsebesült attól a két gépkocsiba rejtett pokolgépes robbantástól, amelyeket péntek reggel Bagdad központjában hajtottak végre.
Vészjóslóan gyülekeznek a viharfelhők Dick Cheney feje felett, politikai elemzők szerint könnyen lehet, hogy hamarosan véget ér a „love story" Bush és alelnöke között.
Ariel Saron izraeli miniszterelnök és a Munkapárt új elnöke, Amír Perec is támogatja, hogy hozzák előre a jövő novemberben esedékes parlamenti választásokat – jelentette csütörtökön az izraeli sajtó.
Egymilliárd dollár, azaz több mint 200 milliárd forint a 66 éves volt román teniszcsillag, Ion Tiriac magánvagyona – írja a Világgazdaság. Magyarország leggazdagabb embere Mihail Rahimkulov 83, a második Csányi Sándor 60 millió forinttal rendelkezik.
Bár korábban többször cáfolta, az Amerikai Egyesült Államok most elismerte, hogy vegyi anyagot, fehér foszfort vetett be az iraki Falludzsa egy évvel ezelőtti ostroma során.
Az iraki szunniták nemzetközi vizsgálat megindítását kezdeményezik annak a 173 megkínzott, többségében szunnita rabnak az ügyében, akikre a síita irányítású belügyminisztérium egyik bunkerében bukkantak Bagdadban.
Az Európai Bizottság szerint 2025-ig az unió mostani területén működő 155 atomreaktorból 50-60-at kell leszerelni. Ezt a folyamatot szeretné egységes stratégiával kezelni az EU – tájékoztat az Európai Parlament sajtószolgálata.
Az EP elfogadta azt a jogszabálytervezetet, amelynek értelmében uniós feketelistára kerülnek a biztonsági előírásoknak meg nem felelő légitársaságok. A lajstromon szereplő cégek nem tevékenykedhetnek majd az EU területén, az utasokat pedig kárpótolni kell, ha választott légitársaságuk a jegyfoglalás után kerül a tiltólistára.
George Bush Japánban tett látogatásán felszólította Kínát, hogy adjon több politikai szabadságot népének, és követendő példaként állította Peking fő ellenségét, Tajvant.
Kedd éjszaka tovább csökkent a felgyújtott gépkocsik száma Franciaországban, és komolyabb összecsapásokról sem érkezett hír, ami megerősíti, hogy visszatérőben van a nyugalom a zavargások után – közölték a párizsi hatóságok.
Meghosszabbította három hónappal a szükségállapotot a francia nemzetgyűlés, miután a kormány kibővített hatásköröket kért a közel négy évtized óta legsúlyosabb zavargások megfékezéséhez.
Az Európai Parlament strasbourgi ülésszakán egy abortuszról tartott kiállítás miatt elszabadultak az indulatok, a vita hevében néhány képviselő lökdösődni kezdett.
Spanyolország vizsgálatot indít annak kiderítésére, hogy a területén át is szállítottak-e amerikaiak terroristákat titkos európai börtönökbe - írja a BBC.
A román pedagógusok mellett a közhivatalnokok, a bányászok, és a bukaresti metró alkalmazottai is tiltakozni készülnek bérköveteléseik teljesítése érdekében.