Olvasói panaszleveleket kaptunk, számos dokumentummal alátámasztva, amelyben az érintettek azt gyanították, hogy az MBH Banknál az előírásostól eltérően számolták fel a Babaváró hitel büntetőkamatát. Több Facebook-csoportban is leírták az érintettek a problémáikat. Az ügyfelek nehezményezték, hogy a bank által alkalmazott, szerintük téves, számítási mód miatt a vártnál jóval magasabb, milliós nagyságrendű büntetőkamatról kaptak értesítést az MBH-tól, és hiába reklamáltak, a pénzintézet ragaszkodott a közölt összeghez. Az MBH Bank a 24.hu megkeresésére elismerte, hibáztak, és azonnal megkezdték a korrekciót.
Babaváró és büntetőkamat
A 2019 júliustól elérhető Babaváró szabad felhasználású hitel, maximum 10 évre felvehető, kezdetben legfeljebb 10, jelenleg 11 millió forint értékben. A Babaváró alapvetően kamatmentes, államilag kamattámogatott, hitel. A büntetőkamat – mint Valkó András hitelszakértő összefoglalójában írta – akkor válik esedékessé, ha:
- a folyósítás utáni 5. év végéig nem teljesül a gyermekvállalás (12 hetes magzati kort kell elérni a megadott határidőig),
- külföldre költöznek a hitelvevők, vagy
- elválnak.
Büntetőkamatot akkor is kell fizetni, ha az első öt éven belül a kölcsön összegének több mint a felét befizették a hitelfelvevők, vagy ha végtörlesztenek, de nem teljesítették a feltételeket. A büntetőkamatot 120 napon belül, egy összegben kell megfizetni.

Megváltozott kamatszámítási szabály
A büntetőkamat számításánál változás volt 2024-től – előtte a kamattámogatást kellett a hitel felvevőinek visszafizetniük, ha a fentebb részletezett feltételeket nem teljesítették. 2024 januárjától viszont az lett a szabály, hogy a hitelfelvételkor érvényes jegybanki alapkamat +3 százalékával is ki kell számolni a büntetőkamatot, és ha ez több, mint maga a kamattámogatás, akkor ezt a magasabb összeget kell befizetni büntetőkamatként. Ezt a szabályt azonban csak a 2024 január 1-je után megkötött Babaváró-szerződésekre kell alkalmazni, a korábbiakra nem.
