Közélet

Nyári munkára toboroz a Lidl a Balaton és a Velencei tó környékén

Lidl
Lidl
A nyári hónapok közeledtével érezhetően megnő a forgalom a hazai üdülőövezetekben, különösen a Balaton és a Velencei-tó térségében. A turizmus élénkülése nemcsak a szálláshelyeket, hanem a kiskereskedelmet is érinti, ezért a Lidl Magyarország idén is felkészül a szezonális csúcsidőszakra.

Az áruházlánc minden évben tudatosan bővíti kapacitását annak érdekében, hogy a megnövekedett vásárlói igényeket is zavartalanul ki tudja szolgálni. Ennek részeként 11 tóparti üzletében, megközelítőleg 170 nyitott pozícióra várja az új munkatársakat, az áprilistól augusztus végéig tartó időszakban.

Rugalmas lehetőség a nyári hónapokra

A szezonális pozíciók határozott idejű szerződéssel tölthetők be, és a jelentkezők maguk dönthetnek arról, milyen időtartamban és milyen munkaidőben szeretnének dolgozni. Ez a rugalmasság különösen vonzó lehet a felsőoktatásban tanulók számára, illetve azoknak is, akik a nyarat vízpart közelében töltenék, miközben pénzt is keresnek.

A Lidl jelenleg többek között Agárdon, Balatonfűzfőn, Fonyódon és Siófokon kínál munkalehetőséget. A feladatok között szerepel a vásárlók kiszolgálása, az árufeltöltés és pakolás, a termékek szavatossági idejének ellenőrzése, a kasszázás, a pékáru sütése, valamint az üzlet és a kapcsolódó területek rendben tartása.

Versenyképes juttatások a szezonális dolgozóknak is

A vállalat a nyári időszakban csatlakozó munkavállalók számára is hasonló feltételeket biztosít, mint az állandó dolgozók esetében. A kiemelt bérezés mellett, különböző pótlékok és juttatások is elérhetők, mint például a nagy értékű egészségprogram illetve az extra szabadnap szűrővizsgálaton való részvétel érdekében, vagy a vásárlásra jogosító Lidl kártya.

A munkába járás költségeit is támogatja a vállalat, így a tömegközlekedéssel közlekedők számára teljes mértékben téríti az utazást, az autóval történő munkába járás esetén pedig 40 Ft/km támogatást nyújt. Egyes tóparti üzletek esetében a nyári hónapokban szálláslehetőség is rendelkezésre áll, ami jelentős könnyebbséget jelenthet a távolabbról érkezők számára.

A szezonális munkák így nemcsak átmeneti lehetőséget jelentenek, hanem egy stabil háttérrel rendelkező cégnél kínálnak tapasztalatszerzési és pénzkereseti lehetőséget azoknak, akik a nyári időszakban szeretnének dolgozni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik