Sport

Botrány a kajak-kenu körül: nem indult bizalmi szavazás az elnökkel szemben

Schmidt Gábor, a Honvédelmi Minisztérium sportigazgatásért és sportfejlesztésért felelős helyettes államtitkára beszédet mond a Soproni Darazsak Campus épület átadásán Sopronban 2026. március 26-án.
Tóth Zsombor / MTI
Schmidt Gábor, a Honvédelmi Minisztérium sportigazgatásért és sportfejlesztésért felelős helyettes államtitkára beszédet mond a Soproni Darazsak Campus épület átadásán Sopronban 2026. március 26-án.
Tóth Zsombor / MTI

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség csütörtöki közgyűlésén, amelyet a sukorói Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémián rendeztek,

a résztvevők nagy többséggel úgy döntöttek, hogy nem kívánnak bizalmi szavazást indítani Schmidt Gábor elnökkel szemben.

Az MTI tudósítása szerint a 223 szavazásra jogosultnak több mint a fele, 142 fő volt jelen, így a közgyűlés határozatképes volt. A jelenlévők 9 igen, 110 nem szavazattal döntöttek arról, hogy a Szemán Róbert által kezdeményezett bizalmi szavazást nem veszik napirendre, holott Schmidt Gábor több alkalommal jelezte, kész bizalmi szavazás elé állni.

A közgyűlés kezdetén az elnök a szövetség 2025-ös szakmai tevékenységével kapcsolatban hangsúlyozta, hogy „a tavalyi év hasonló sikersztori volt, mint az elmúlt évtizedek”. Megjegyezte, hogy az olimpia után volt kis keserűség, mert a sportág nem szerzett olimpiai aranyérmet, ám tavaly a sportolók már olimpiai számokban győztek, miközben az utánpótlás továbbra is rendkívül sikeres, ami jelzi a sportág erejét.

Schmidt Gábor közölte, hogy az elmúlt időszakban rengeteg olyan kormányzati intézkedés történt a sport világában, amely egyértelműen segítette az edzők munkáját: a nevelőedzők már nemcsak olimpiai érmek és helyezések után kapnak jutalmat, hanem felnőtt Eb-k és vb-k után is. Hozzátette: január elsejétől a világjátékokon szereplő maratoni és sárkányhajószakág nevelőedzői is ugyanilyen jutalmazásban részesülnek.

Bírálatot kapott a Kovács Katalin Akadémia

Schmidt Gábor a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia kapcsán leszögezte: 2017-18-as döntés alapján épült meg, a szövetség nem vett részt az építésében, a létesítmény a Nemzeti Sportügynökség vagyonkezelésében és üzemeltetésében van, az akadémiát fenntartó alapítvány az akadémiai kormányrendeletnek megfelelően kap éves támogatást.

A felszólalók között voltak olyanok, akik szerint az akadémia több kárt okoz, mint amennyi hasznot hajt,

mert a kis sportegyesületek számára aránytalanná vált a rendszer, és meg kellett volna akadályozni a megépítését. Ezzel kapcsolatban Sík Márton a versenysport bizottság elnöke elmondta: az akadémia létrejötte számtalan értéket hozott létre, mert a sukorói helyszín mellett hat régióban összehangolt munkát végez, és igyekszik megőrizni a magyar sportrendszerben a sportág kiemelt szerepét. Javasolta egy munkacsoport létrehozását ezzel kapcsolatban.

Reagálásában Schmidt Gábor elmondta: nem kellett volna megakadályoznia a sukorói akadémia építését, ugyanis a tatai edzőtábor felújításáig minőségi felkészülést biztosít sok más sportágnak. Azt is mondta, hogy az akadémiai rendszer működtetésével 2019 óta a szövetség 4,060 milliárd forintot kapott, amelyet tagszervezeti és edzői támogatásokra, regionális programokra fordított.

Többen is felszólaltak Schmidt ellen

Múlt héten szerdán a szövetség elnöksége elutasította az elnök, Schmidt Gábor által saját személyét illetően kezdeményezett bizalmi szavazást, és kiállt a szervezetet 2016 óta irányító sportvezető mellett. Az ügy előzménye, hogy az azt megelőző héten a Kolonics György Alapítvány kuratóriumi tagja, Szemán Róbert amellett, hogy lemondott tagságáról a szövetség civil kapcsolatok bizottságában, komoly kritikákkal illette és lemondásra szólította fel az MKKSZ elnökét.

Bevallom féltem Gábortól. Akkora hatalma lett a sportban, hogy attól féltem, bosszút állna valamelyik cégben vagy akadályozná az általam is vezetett sportszakmai projekteket.

A választás után lekerült rólam egy nyomás. Mind cégvezetőként, mind sportszakemberként úgy láttam, teljesen átszövi a sportot és a gazdaságot a politika, de most hatalmas kő esett le a szívemről” – írta akkor Szemán.

A nyolcszoros világ- és hatszoros Európa-bajnok Medveczky Erika is felszólalt az elnök ellen egy nyílt levélben, amiben a többi közt azt írta, hogy

Az elnökségi munkám során számomra egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy nagyon kevesen mernek valóban ellentmondani Schmidt Gábornak. Azt tapasztaltam, hogy ha valaki mégis ellentmond, akkor ezek a helyzetek nem valódi, nyílt szakmai vitákban rendeződnek. Láttam olyan helyzeteket is, ahol teljesen nyilvánvaló volt a kettős mérce.

Amikor egy vezető az egyik irányba nagyon támogató volt, mert az adott személy vagy érdek közel állt hozzá, míg egy hasonló helyzetben a neki kevésbé szimpatikus vagy neki ellentmondó szereplőt már nem támogatta. Vagy egy másik vezető teljes alkalmatlanságot mutatott, de sokáig nem mozdították el a helyéről” – írta.

A csütörtöki közgyűlés a szakmai beszámolót nagy többséggel támogatta, mint ahogy azt is, hogy május végéig szakmai bizottság alakuljon, amely az akadémiai rendszer sportágra gyakorolt hatását fogja vizsgálni, és javaslatokat tesz a jövőre nézve.

Kapcsolódó
Medveczky Erika kajakozó, a tokiói olimpiára utazó csapat tagja a szolnoki edzõtáborban, a Holt-Tiszai Vízisport Telepen 2021. július 21-én.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik