Nagyvilág

Tizennégy év börtönre ítéltek az Egyesül Államokban egy neonácit, aki két évvel ezelőtt fekete bőrűek meggyilkolására készült, és merényletet tervezett Barack Obama amerikai elnök, akkori demokrata párti elnökjelölt ellen is.
2010. 10. 23. 09:43
Súlyos földcsuszamlásokat okoztak Tajvanon a Megi tájfunt kísérő heves esőzések, a megmozdult föld autókat és egy buddhista templomot temetett maga alá; ezért kilencen meghaltak, és eltűnt egy busz, amelyen 19 kínai turista utazott.
2010. 10. 23. 07:55
Hillary Clinton amerikai külügyminiszter "a leghatározottabban elítélte", hogy a WikiLeaks oknyomozó honlap kiszivárogtatott bizonyos információkat az iraki háborúval kapcsolatban - tudósít a BBC.
2010. 10. 23. 07:30
A jobbközép szlovák kormánykoalíció célegyenesbe érkezett két szimbolikus jelentőségű jogszabály módosításával. A nyelvtörvény illetve a szlovák állampolgársági törvény is úgy változhat, hogy az kevésbé legyen káros a magyar kisebbség számára. A budapesti kormányzatnak más tervei vannak ugyanezzel a közösséggel: szavazati joggal kívánja őket felruházni.
2010. 10. 22. 19:53
Tiltakozó aláírásgyűjtésbe kezdtek egy alumínium-és timföldgyár építése ellen Vietnamban, félve attól, hogy ott is megismétlődhet a magyarországi vörösiszap-katasztrófa. A petíciót eddig 1700 ember írta alá, köztük jeles értelmiségiek, az államfő volt helyettese és más egykori állami tisztségviselők, illetve a vietnami függetlenségi háború hőse, a ma már 99 éves Vo Nguyen Giap tábornok is - mondta el pénteken a kormány volt gazdasági tanácsadója,
2010. 10. 22. 17:55
Olvasói sztorik