Nagyvilág
A román államfő szerint indokolt az Oroszország ellen bevezetett szankciók fenntartása, és azok szigorítását is fontolóra kell venni, ha Moszkva továbbra sem hajlandó hiteles módon segíteni a további vérontás megelőzésére irányuló politikai megoldás megtalálását.
2015. 01. 26. 20:18
A hétfőn, az interneten közzétett hangüzenetében az Iszlám Állam kijelentette: minden olyan muzulmán ellenség, aki nem él a merényletekre kínálkozó alkalmakkal.
2015. 01. 26. 19:36
Transznemű férfit és kedvesét Ferenc pápa szombaton magánrezidenciáján a római Szent Márta vendégházban fogadta.
2015. 01. 26. 18:43
Az Iszlám Államhoz (IÁ) köthető dzsihadisták hétfőn közzétettek egy videót egy egyiptomi rendőrkapitány elrablásáról és megöléséről. A tisztet még január közepén találtak holtan a Sínai-félsziget északkeleti részén.
Auschwitzra nemcsak évfordulókon kell emlékezni, hanem minden egyes nap, és az emlékezésből az a jövőre irányuló feladat is következik, hogy az együttélést az emberiesség elveinek alapján kell megszervezni.
2015. 01. 26. 17:42
Az ukrán kormány hétfőn úgy döntött, hogy rendkívüli állapotot vezet be a harcok sújtotta Donyeck és Luhanszk megyékben, országosan pedig emelt szintű riadókészültséget rendelt el.
A rendőr azt mondta, biztos benne, hogy a nő vezetett, ezért börtönbe vitette.
Letette a miniszterelnöki esküt Alekszisz Ciprasz, a parlamenti választáson győztes, radikális baloldali Sziriza párt vezetője hétfőn Athénban.
2015. 01. 26. 15:50
A jövőben gyorsabban kell lefolytatni az eljárást és nem lehet halasztást kérni. A belügyminiszter július elsején léptetné életbe a változtatásokat.
„Használj engem helyettük” jelszóval indítottak kampányt protestáns lelkészek a gyakorlat ellen.
Egy nappal az egyiptomi exállamfő három évtizedes hatalmának véget vető felkelés negyedik évfordulója után szabadlábra helyezték Hoszni Mubarak fiait.
- 21:35 Bizonyos autóknak hamarosan duplájára drágul a parkolás Budapesten
- 21:33 Feszül és kaotikus vita, még nincs elnökváltás a kerékpárszövetségnél
- 21:21 A nap legfontosabb hírei - 2026.05.19.
- 21:01 Miért ölik egymást az emberek a fejlett nyugat nagyvárosaiban egy műanyag zsebóráért?
- 20:29 Végzetes kémbotrány: kizárta a szövetség a Southamptont a playoff döntőjéből
- 20:01 Havasi Bertalan ismét Orbán Viktor sajtófőnöke lesz
- 19:29 Pósfai: Mindenkire szükség van, aki tenni akar a hazájáért és nincs ellene felróható körülmény
- 19:17 Magyar Péter Krakkóban beszélt a magyar-lengyel kapcsolat helyrehozásáról és a V4-ek bővítéséről
- 19:01 „A vőlegényem esténként gyakran sírva talál az ágyban” – élete tragédiáiról mesélt a női tenisz-világranglista vezetője
- 19:00 Tanárok segítettek megmenteni egy fulladozó diák életét
- 18:55 „Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől
- 18:37 Néhány nappal Trump után Putyin is megérkezett Kínába
- 18:08 Répássy Róbert: Nálunk nem K. Endre kegyelme csapta ki a biztosítékot
- 18:01 Hatalmas veszteség, rossz hírt kapott a wimbledoni teniszközönség
- 17:45 Mucsi Zoltán megszólalt Scherer Péter haláláról: Fent találkozunk, mert tudom, hogy ott vagy
- 15:22 Meghalt Scherer Péter, az elmúlt harminc év magyar filmjének ikonja
- 17:45 Mucsi Zoltán megszólalt Scherer Péter haláláról: Fent találkozunk, mert tudom, hogy ott vagy
- 18:55 „Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől
- 16:27 Pepétől az Apatigrisig – Scherer Péter pályája képekben
- 15:32 „Nem tudom, hogy ezt megengedi-e neki Orbán Viktor” – Lattmann Tamás szerint Sulyok Tamás fontolgathatja a lemondását
- 11:30 Reagált Gaudi-Nagy Tamás: Magyar Péter álláspontom szerint egy gyáva, narcisztikus és hazug uszító
- 12:12 Rubint Réka ultimátumot adott a túlélési esélyeit latolgató férjének: Megmondtam neki, hogy vagy te költözöl el, vagy én megyek
- 18:08 Répássy Róbert: Nálunk nem K. Endre kegyelme csapta ki a biztosítékot
- 10:14 Reagált a Fidesz a kegyelmi ügyre
- 07:44 Kegyelmi ügy: a Vidéki prókátor bírálja Magyar Pétert
