Nagyvilág

Iohannis szigorítana az oroszellenes szankciókon

A román államfő szerint indokolt az Oroszország ellen bevezetett szankciók fenntartása, és azok szigorítását is fontolóra kell venni, ha Moszkva továbbra sem hajlandó hiteles módon segíteni a további vérontás megelőzésére irányuló politikai megoldás megtalálását.

Klaus Iohannis első ízben tett közzé hétfőn hivatalos állásfoglalást az ukrán válsággal kapcsolatban decemberi hivatalba lépése óta.

“Csatlakozom az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok képviselőihez, amikor gyilkosságnak minősítik a mariupoli civil lakosság elleni támadást. Ezért nemcsak az ukrajnai szakadárokat terheli a felelősség, hanem a felfegyverzésükben részt vevő Oroszországot is, amely nem a konfliktus megelőzésére használja befolyását” – fogalmazott a román államfő.
Rámutatott: Románia támogatja Kijevet, hogy valóra válthassa európai, euroatlanti integrációs célkitűzéseit, és elítéli Ukrajna területi épségének, illetve szuverenitásának megsértését.

Iohannis elődje, Traian Basescu volt román államfő az ukrajnai válságért következetesen Moszkvát tette felelőssé, és azzal vádolta Putyin elnököt, hogy a volt Szovjetunió határait akarja helyreállítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik