Nagyvilág
Megölte két gyermekét, és a holttesteket a lakásukban lévő fagyasztóban rejtette egy amerikai nő, aki két másik gyermekét válogatott kínzásoknak tette ki.
Andreas Lubitz anyai nagyszülei az 1970-es elején vándoroltak ki romániából az NSZK-ba.
2015. 03. 30. 11:41
Az Adolf Hitler által dedikált kötetek összesen több mint 43 ezer dollárért (12 millió forint) keltek el Los Angelesben.
Egy tíz évvel ezelőtti videofelvétel került elő a Germanwings-gépet a hegynek vezető pilótáról. A képsorokon egy kisgépet vezető fiatalember látható hátulról.
2015. 03. 30. 10:28
Nőtt az Iszlám Állam fegyvereseinek száma azóta, hogy az Egyesült Államok vezetésével légicsapások folynak a dzsihádista szervezet ellen - jelentette ki Bassár el-Aszad szíriai elnök.
A kínai állambiztonsági tárca nemrégiben lebukott miniszterhelyettesének ezek mellett még két törvénytelen gyereke is volt.
Ausztrália elrendelte, hogy a legénység legalább két tagja tartózkodjon egyszerre a nagyobb belföldi és a nemzetközi járatokon közlekedő repülőgépek pilótafülkéjében.
2015. 03. 30. 08:27
Harci repülőgépek ismét légicsapásokat intéztek hétfő hajnalban a jemeni fővárosban található célpontokra, a támadás napkelte után is folytatódott.
Ideális esetben egy-két hónapig tarthat a Franciaországban lezuhant Germanwings-gép áldozatainak azonosítása szakértők szerint.
2015. 03. 30. 06:40
A Top Gear műsorvezetőjének menesztése miatt haragudtak meg Lord Hallra.
- 19:54 Ray Romano még mindig évi 18 millió dollárt keres a Szeretünk, Raymond ismétléseiből
- 19:45 Kim Kardashian fehérneműi között találtak 3 milliárdnyi kokaint
- 19:37 Krausz Ferenc alapítványa 17 milliárdot kapott eddig az államtól, de csak az összeg 1 százalékát használták fel
- 19:32 Sok minden tisztázatlan a Fradi körül, de egy elvágyódó játékost megnevezett a sportigazgató
- 19:31 Kegyelmi botránytól a gyermekvédelem rendszerszintű válságáig – öt parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte a Tisza
- 19:26 „Minden egyes tekercsnél, minden egyes újabb szónál vagy filmbéli fordulatnál volt egy története” – ilyen volt szinkronszínészként Scherer Péter
- 19:05 Vezetés közben meghalt egy férfi Újpesten
- 18:58 Nárciszhagymát ettek a gyerekek egy várpalotai óvodában, öten kórházba kerültek
- 18:49 Elkészült a Tisza Alaptörvény-módosítása: nem tölthet 8 évnél többet hivatalban a kormányfő, vége lehet a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak
- 18:49 Hét hónappal a tragédia után eltemették a Kenyában lezuhant Süllős Gyulát és családját
- 18:42 Két eseményt is töröltek Magyar Péter ausztriai programjából
- 18:26 Strasbourgban mondták ki, hogy az Orbán-kormány megsértette a szociális dolgozók sztrájkjogát
- 18:16 Kármán András felmentette a NAV elnökhelyettesét, akinek a márciusi buliján meghalt a hivatal tábornoka
- 18:05 Fokozott óvatosságra intik a közlekedőket: 240 harcjárműből álló katonai menetoszlopok lépnek be az országba
- 18:03 Tusk és Magyar Péter látványosan átlépett Orbán Viktoron
- 06:00 Scherer Péter nemrég adta utolsó interjúját: arról beszélt, felesége mennyire óvja őt
- 09:42 „Jó utat, Apa!” – így búcsúztak Scherer Pétertől a színésznők, akik a lányait alakították az Apatigrisben
- 05:57 Két nappal a választás előtt hárommilliárd forint támogatást ítéltek oda a Vári Attila vezette alapítványnak
- 16:41 Már nem is emlékszik, milyen nem híresnek lenni – a 80 éves Cher pályája képekben
- 16:35 Példátlan eset: leszavazták a közmédiacég vezérigazgatójának, Áder egykori sajtófőnökének beszámolóját
- 14:47 Palvin Barbara újra meghódította Cannes-t: galérián a legjobb pillanatai
- 11:49 Donald Tusk Magyar Péternek: Köszönöm, hogy neked magyar zászló színű a szíved
- 07:54 Pető Péter: A Fidesz elnémuló rogánizmusa szállította a Fidesz-történelem legmegalázóbb pillanatait
- 05:45 Kvíz: koma, ángy, sógor – mennyire ismered a rokonaidat?
- 06:00 Ilyen volt Budapest 75 éve – rájössz, melyik teret látod a régi fotókon?
