Nagyvilág

Önmérsékletet javasol a görög pénzügyminszter

Gorog-parlament(210x140).jpg (görögország, )
Gorog-parlament(210x140).jpg (görögország, )

Varufakisz szerint egymás szidalmazásával csak Európa ellenségei járnak jól.

Kölcsönös önmérsékletre, egymás szidalmazásának befejezésére szólította fel Jánisz Varufakisz görög pénzügyminiszter a német és a görög politikusokat.

“Hovatovább a nyílt ellenségeskedéshez jutottunk el (…) ebből a mérgező “Fekete Péter-kártyajátékból” kizárólag Európa ellenségei húznak hasznot. Ezt abba kell hagyni.” – írta Varufakisz a Handelsblatt című német üzleti lap hétfői számában megjelent vendégkommentárjában.

A görög pénzügyminiszter védelmébe vette saját, 2010 elején képviselt álláspontját, amikor amellett kardoskodott, hogy írják le a görög államadósságot, és Athén többé ne vegyen fel hiteleket európai partnereitől.

Szerinte már akkor látható volt, hogy a tervezett mentőcsomag olyan drasztikusan csökkenti az emberek jövedelmét, hogy lehetetlenné válik az új hitelek törlesztése.

“Öt évvel az első mentőcsomag bevezetése után Görögország továbbra is válságban van” – írta a politikus.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik