A hosszból korábban kimaradt Rába-részvények kurzusa a múlt kedden 4,5 százalékot emelkedett, igaz, az ezt követő napokban ez a “nyereség” folyamatosan eltűnt. Az emelkedés oka a Rába és a DaimlerChrysler által közösen kiadott szándéknyilatkozat volt, amely szerint a két vállalat együtt készül indulni a Magyar Honvédségnek a járműpark korszerűsítésére kiírandó tenderén. A pályázat megjelenése a [...]
Január 28-án teszik közzé az Egyesült Államok negyedik negyedéves GDP-növekedési rátáját. A harmadik negyedéves 5,7 százalék után 5,1-5,3 százalékot várnak az elemzők. Az eddigi tapasztalatok az optimista becsléseket támasztották alá, de ezúttal kérdéses, hogy az amerikai gazdaság teljesítménye ismét kellemes meglepetést okoz-e. Az első negyedéves GDP-ről április 27-én ismertetik az első adatot, az előzetes becslések [...]
Az év elején számos értékpapír ölt elektronikus formát. Az igazi áttörésre viszont még várni kell: a tőzsdei részvények nagy része a Központi Elszámolóház és Értéktár (Keler) páncélterméből csak évek múlva kerülhet át merevlemezre.
ELŐNYÖK Acél- és kompozit technológia átadása Az Optare-termékekkel bővül a NABI választéka, így Amerikában más piaci szegmensekbe is betörhetnek Megnyílik a brit piac a NABI buszok előtt, ami ugródeszka a kontinentális Európába is Közös fejlesztés, hasonló tervezési-gyártási kultúra Közös, ezért gazdaságosabb anyagbeszerzés Magyar piaci megjelenés az olcsóbb Optare buszokkal KOCKÁZATOK Megnőtt a hitelek aránya Sok [...]
Piaci híresztelések szerint közel áll az aláíráshoz a Zalakerámia 50 millió dolláros hitelének átütemezése. A már tavaly őszre beharangozott lépés megvalósulása esetén nagymértékben javulnának a cég kilátásai. Úgy tudni, a társaságot megsegítő hitelt a Zalakerámiában tavaly ősz óta tulajdonrésszel bíró Raiffeisen Bank nyújtaná.
Egyedülálló műtétet végeztek el debreceni orvosok január 10-én: olyan eszközt helyeztek be egy 20 éves nő koponyájába, amelynek segítségével a beteg gyakorlatilag fül nélkül hall. A páciens hallóidege egy tumor terjesz- kedése miatt elsorvadt, ezért hallását csak egyetlen módon nyerhette vissza: olyan szerkezet beültetésével, amely a közép- és belső fül kiiktatásával, közvetlenül az agytörzsre juttatja [...]
Noha a BUX a múlt héten többször is átlépte a 10 ezer pontos határt, a kereskedés végére a befektetők rendre elbizonytalanodtak. Eddigi legmagasabb záróértékét a múlt csütörtökön érte a pesti tőzsde, 9965 ponttal. A külföldön kibontakozó “korrekciós hullám” péntekre Budapestre is átterjedt, így aznap, majd hétfőn az addigi nyertes részvények – eladói nyomás miatti – [...]
A földi élet a Marsról is eredhet – állítják a finn Turku városa obszervatóriumának csillagászai. Szerintük a Vörös Bolygóról érkezett mintegy ötbillió meteorit bőven elég volt ahhoz, hogy marsi eredetű mikrobákkal oltsa be Földünket. A tudósok konkrét számításokra alapozzák megállapításaikat. Ezek szerint a Földön ma sokszáz tonna marsi eredetű kőzetdarab van, amelyek aszteroida-becsapódások nyomán szakadtak [...]
Vége az egyen-irodabútorok korszakának. A rendszerváltás előtti egypólusú piacot, ahol maximum azt dönthette el a megrendelő, hogy laminált vagy furnérozott kivitelben kéri bútorát, mára a sokszínűség váltotta fel.
MELLETTE Olcsóbb a létrehozás Nem fenyeget hamisítás Nincs letiltás és megsemmisítés Nem igényel szállítást és tárolást Tőzsdei elszámolása a jelenlegi 3-5 napnál gyorsabb A Keler-díjak alacsonyabbak A brókerkockázat csökkenhet ELLENE Többletköltséggel jár, ha egyébként nincs szükség váltásra Ma még féléves procedúra az átalakítás A részvényeseknek kellemetlenséget okoz az átváltás A Keler-díj a “fiókban tartással” nem [...]
A szervezetten végrehajtott fiktív számlázás volt az elmúlt év "sláger bűncselekménye". A hazai adózsaruk látókörébe kerültek már politikusok és helyi kiskirályok is.
Az Allianz 40 milliárd dolláros tulajdonosi portfóliójánál is több összpontosul a vezérigazgató, Henning Schulte-Noelle kezében: erő, amely egész Európát fölrázhatja.
Bizonyára igazságtalan vagyok, amikor egy lépten-nyomon tapasztalt hibát éppen a színvonalas Figyelőnek rovok fel, de a bosszúságom éppen most győzte le a lustaságot. A Földcsuszamlás, vagy amit akartok című cikkükben – a 2000/2. szám 21. oldalán – sikerült így megnevezni a Német Szakszervezeti Szövetséget: Deutsche Gewerkschaft Bund. Csakhogy a Bund hímnemű, a birtokos szerkezetet pedig [...]
LÉTSZÁM: 3,5 ezer fő VÉGZETTSÉG: többnyire felsőfokú HAVI FIZETÉS: 45 és 120 ezer forint között, a közalkalmazotti törvény szerint FLUKTÁCIÓ: igen nagy, a magánszféra többszörös jövedelmekkel csábít TAVALYI PRODUKCIÓ: sikeres, összességében teljesült a költségvetés adóbevételi előirányzata TAVALYI PRÉMIUM: fejenként 250-300 ezer forint AZ IDEI JUTALOMKERET: a tavalyi 5 milliárdnál nagyobb, összességében közel 6,7 milliárd forint, [...]
Nincs olyan minősítés, rangsor, amely érdemi segítséget nyújtana a legmegfelelőbb menedzseriskola megtalálásához. Nehéz a választás az immár egy évtizedes múltra visszatekintő hazai posztgraduális vezetőképző-kurzusok között.
Az Európai Unió (EU) történetében eddig példátlan fejleményt hozott az a vita, amely egyfelől az Európai Bizottság, másfelől a valutauniós övezet jegybankja, az Európai Központi Bank (ECB), és a blokk hitelintézete, az Európai Beruházási Bank (EIB) között zajlik a bizottság által a csalások és visszaélések feltárására létrehozott szerv jogköre ügyében. Az EU végrehajtó testülete bejelentette: [...]
Az elmúlt hónapokban tapasztalt inflációemelkedésnek nem szabad erőteljesebb bérköveteléseket maga után vonnia – ez a fő üzenet olvasható az európai Gazdasági és Pénzügyi Unió (EMU) monetáris politikájáért felelős Európai Központi Bank (ECB) január havi jelentésében. Összhangban Wim Duisenberg ECB-elnök korábbi kijelentéseivel, a dokumentum megállapítja, hogy az EMU-infláció 1999 végén bekövetkezett megugrása – novemberben a 12 [...]
Churchill mondta hajdanán, hogy a Balkán i”több történelmet termel, mint amennyit el tud fogyasztani”. A kétezredik év határmezsgyéjén (ha egyelőre látszólag korlátozott hatásfokkal is) ennek újabb bizonyítéka érkezett. A magyar határoktól délre a biológia törvényei lelökték a balkáni történelem színpadáról Tudjman horvát elnököt, aki majd egy évtizedig egy átlátszó álparlamentarizmusba burkolt szélsőségesen nacionalista önkényuralmi rezsimet [...]