Belföld

Kapu Tibor: Nem voltam a Fidesz űrhajósa, de a Tiszáé sem vagyok

Kapu Tibor kutatóűrhajós sajtótájékoztatót tart érkezése után a Liszt Ferenc repülőtéren 2025. augusztus 18-án., Fotó: Varga Jennifer / 24.hu
Kapu Tibor kutatóűrhajós sajtótájékoztatót tart érkezése után a Liszt Ferenc repülőtéren 2025. augusztus 18-án., Fotó: Varga Jennifer / 24.hu

Elment a kötcsei piknikre, újévi beszédet mondott Sulyok Tamással idén, ennek ellenére mégsem tartja magát fideszesnek – ezt mondta Kapu Tibor űrhajós az RTL Híradónak.

Én a magyar nemzet űrhajósa vagyok

–  tette hozzá, és azt is mondta, hogy még csak tiszásnak sem gondolja magát, dacára, hogy azt írta ki a választás estéjén, hogy a „demokratikus Magyarország győzött”. Utóbbit ugyanis csak a választási részvételre értette elmondása szerint az űrhajós.

Azt is elmondta Kapu, hogy „aki úgy volt eddig, hogy a Fidesz űrhajósa voltam, annak nincs igaza.” De annak sincs igaza, „aki úgy gondolja, hogy a Tisza űrhajósa vagyok.”

Én a magyar kormány, a magyar állam, a magyar nép űrhajósa vagyok.

Azt mondta, hogy nem pártpolitika az, hogy ott volt a Kossuth téren az új kormány beiktatásán, az ugyanis nem egy pártpolitikai rendezvény volt.

Azt is mondta, hogy ajánlanának egy állami pozíciót, azt átgondolná.

Tavalyi hazatérését követő sajtótájékoztatón Kapu Tibor újságírói kérdésekre felelve elárulta, őt nem keresték meg pártok, és nem is gondolkodott politikai karrieren. Az űrben lefolytatott egy videóhívást Orbán Viktor miniszterelnökkel, amely során a NASA szigorúan szabályozta, mire térhetnek ki. Nem beszélhettek például politikáról, hadügyről, vallásról, reklámról, genderről, felmelegedésről és áltudományokról. Később több alkalommal személyesen is találkozott a kormányfővel.

Molnár Áron színész-aktivista tavaly decemberben nyílt levélben kérte a magyar űrhajóst, hogy maradjon független a pártpolitikától, „és ne tolja a Fidesz szekerét”.

2026 első perceiben Kapu Tibor együtt mondott újévi beszédet Sulyok Tamással. Akkor egyebek mellett arról beszélt, hogy a világűrből nem látszanak a határok, ahogy a szívünkben sem. Azt mondta: „hazánk, a gyönyörű Kárpát-medence a világűrből azonban szépen látható”, majd hozzátette, hogy „a Földből, a bölcsőnkből csak egy van, vigyázzunk rá”.

Vannak, és kell is, hogy legyenek közéleti viták, de ezek közepette is egy nemzethez tartozunk, sokkal több köt össze minket, mint amennyi elválaszthatna

– figyelmeztetett az űrhajós, aki a 2026-os évre azt kívánta: bánjunk egymással tisztelettel és méltósággal, tekintsünk bizalommal és reménnyel az új esztendőre.

Kapcsolódó
Kapu Tibor kutatóűrhajós sajtótájékoztatót tart érkezése után a Liszt Ferenc repülőtéren 2025. augusztus 18-án.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik