A svéd tudományos akadémia többek között azt emelte ki indoklásában, hogy az író „a költészet tömörségével és a próza tárgyilagosságával” rajzolta meg „az otthontalanság tájképét”.
Herta Müller 1953-ban született Romániában, a németek lakta Bánátban, Nitzkydorfban. 1973-tól 1976-ig germanisztikát és romanisztikát hallgatott a Temesvári Egyetemen. A diploma megszerzése után tanárként és fordítóként dolgozott, és ekkor kezdett írni is – derül ki a Litera.hu irodalmi oldalról.
Fotó: MTI
1984-ben, amikor megtagadta az együttműködést a román titkosrendőrséggel, a Securitatéval, elbocsátották tanári állásából. Azóta szabadfoglalkozású íróként dolgozik. 1987 elején férjével együtt áttelepült Németországba.
A román hatóságok által elrendelt publikációs tilalom ellenére Nyugaton már 1984-ben megjelent Niederungen című elbeszéléskötete. Herta Müller ekkor lett a német irodalom “felfedezettje”. Egyedülállóan precíz és lenyűgöző nyelven, virtuóz módon foglalkozik a román történelemmel és valósággal. Számos kötetével elismerést vívott ki a nemzetközi irodalmi életben: műveit több mint 20 nyelvre fordították le, számos díjjal jutalmazták.
Legutóbb a német közéletben kisebbfajta botrányt kavart, amikor 2008-ban azzal vádolták meg, hogy lojális volt a Ceaucescu-rezsimmel. Az írónő akkor nyílt levélben reagált a vádakra, és leírta, hogy a román titkosszolgálat milyen módszerekkel próbálta megtörni.
Az írónő szavahihetőségét támadták, több levelet is írtak német rádiócsatornáknak, amelyben azzal gyanúsították meg, hogy román ügynökként is ténykedett.
Idén az Atemschaukel című regényéért jelölték a Német Könyvdíjra, be is került a legjobb hat közé, a nyertest a frankfurti könyvfesztiválon jelentik be.
Kötetek és díjak
Megjelent kötetei:
Niederungen (1984), Reisende auf einem Bein (1989), Der Wächter nimmt seinen Kamm (1993), Herztier (regény, 1994), Der Mensch ist ein grosser Fasan auf der Welt (elbeszélés, 1995), Heute wär ich mir lieber nicht begegnet (regény, 1997), Der fremde Blick oder Das Leben ist ein Furz in der Laterne (1999), Im Haarknoten wohnt eine Dame (versek és kollázsok, 2000), Der König verneigt sich und tötet (önéletrajzi regény, 2003)
Magyar nyelven: A rókák csapdába esnek (1995)
Főbb díjai:
Ricarda Huch-díj (1987), Ingolstadt Város Marieluise Fleissner-díja (1989), Kleist-díj (1994), Aristeion Európai Irodalmi Díj (1995), Impac Dublin Literary Award (1998), Franz Kafka-díj (1999), a Konrad-Adenauer-Alapítvány Irodalmi Díja (2004).
A pénz sem utolsó
A díjjal tízmillió svéd koronát (azaz 261 millió forintot) kap kézhez a szerencsés nyertes. Alfred Nobel végrendelete értelmében évről évre annak a szerzőnek adják át a díjat, „aki az irodalom területéhez a legkiválóbb idealisztikus beállítottságú alkotással járult hozzá”. A díjat Nobel akarata szerint a Svéd Akadémia ítéli oda, amelyet kezdettől fogva számos kritika ért a döntései miatt. A bírálatok részben arra vonatkoztak, hogy egyes kiemelkedő szerzők soha nem kapták meg a kitüntetést, míg a díjra kevésbé érdemes társaik átvehették azt.
A kritikusok – noha a Nobel-bizottság még 1914-ben kinyilvánította az „irodalmi semlegesség elvét” – több kitüntetés mögött politikai megfontolásokat és érdekeket feltételeznek. A finn Frans Eemil Sillanpää 1939-es kitüntetését például az elemzők a Szovjetunió által fenyegetett Finnország melletti kiállásként értékelték. Az először 1946-ban jelölt Winston Churchillnek a bírálatok miatt végül csak 1953-ban ítélték oda a díjat, de a döntés még így is sok hullámot vetett. Szintén ellenállás előzte meg Solohov és Hemingway díjazását. A fasizmussal szimpatizáló Ezra Pound kitüntetését pedig számos fórumon elutasították.
Szolzsenyicin kitüntetése után a TASZSZ azt írta, hogy a svéd akadémia „hagyja, hogy méltatlan játékot űzzenek vele”, így politikai spekulációk célpontjává válhat. Egyes esetekben az akadémiát azzal vádolták, hogy belpolitikai ügyekbe avatkozott; ez történt Heinrich Böll vagy Odisszeasz Elitisz esetében. 2000-ben pedig a Kínai Kommunista Párt rendkívüli ülésen tájékoztatta a kultúra és propaganda illetékeseit, hogy Gao Xingjian Nobel-díja egyike a közelmúlt „öt Kína-ellenes lépésének”.
Hét éve magyar nyert
A legutóbbi időkben Harold Pinter és Orhan Pamuk díjazása kapcsán merültek fel olyan vélemények, hogy a döntőbizottság nem (vagy nem kizárólag) az alkotó által teremtett művészi értéket méltányolta, hanem figyelembe vette az író politikai állásfoglalását – Pinter esetében az iraki háború elleni fellépését, Pamuk esetében az örmény népirtásra vonatkozó nyilatkozatait. Az akadémia döntése korántsem mentes a belső vitáktól; az utóbbi időkben arra is volt példa, hogy egyes akadémiai tagok kilépésükkel demonstráltak a szerintük helytelen döntés ellen – ez történt 1989-ben Salman Rushdie mellőzése miatt, illetve Elfriede Jelinek 2004-es kitüntetését követően. A magyarok 2002-ben büszkélkedhettek legutóbb, amikor Kertész Imre kapott irodalmi Nobelt.
A díjakat Alfred Nobel halálának évfordulóján, december 10-én adják át.
