Élet-Stílus

Európaelső a zöldtárcánk

A magyar környezetvédelmi minisztérium nyerte az Európai Unió környezet- és természetvédelmi kommunikáció témakörében meghirdetett versenyét.

Az Európai Bizottság idén is meghirdette „Az év európai uniós környezet- és természetvédelmi kommunikációs kampánya” versenyt, melyben az unió tagállamai vehettek részt különböző kommunikációs kampányokkal, kezdeményezésekkel. Magyarország a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) Biodiverzitás Osztályának „Nálatok nőnek-e még égig érő paszulyok?” című meseíró pályázatával és a hozzá kapcsolódó „Biológiai Sokféleség Hétvége” rendezvényével pályázott a cím elnyerésére.

A döntőt szeptember végén tartották, ahol a hat legjobb pályázat (Magyarország, Belgium, Franciaország, Litvánia, Svédország, Nagy-Britannia) bemutatása után a résztvevő országok szavazatai alapján választották ki a nyertest – közölte a KvVM.

A nyertes magyar kampány 2010 júniusában Brüsszelben is megjelenik majd, az Európai Unió „Zöld Hetén”, ahol a 2010-es Biológiai Sokféleség Világéve kapcsán az élővilág sokszínűsége áll majd a figyelem középpontjában. Magyarország és a zöldtárca már másodszor nyerte el az első helyet: 2006-ban az első versenyen a „Dobja be mindenki a magáét!” szelektív hulladékgyűjtési kampánya lett az első.

A tárca Biodiverzitás Osztálya a díj elnyerése után tovább folytatja munkáját, „Üzenj a világnak – a biológiai sokféleség jegyében!” címmel képeslaptervező ifjúsági versenyt hirdetett, amelyre október 21-ig lehet pályázni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik