Januári Káosz Amigos
A Quimby több megmozdulása is felkívánkozna egy ilyen év koncertjei listára. Kiss Tibiék csúcsformában vannak: a Völgyben, a Szigeten az Almássyn, meg még egy csomó helyen nyomtak felejthetetlen bulit. Január közepén a dunaújvárosi eredetű zenekar első idei koncertjén kitehették a teltház táblát az A38 Hajóra. A tömeg eleinte ijesztőnek tűnt, az ember úgy érezhette, a hajó már plusz egy embert sem tűrne meg a gyomrában.
Quimby
A zenemassza a harmadik szám környékén terített be minket, és a Káosz Amigos refrénjénél mozdult meg először a hajó feneke, és utána hullámzott tovább egész este a Duna vizén. Kiss Tibi különösen jó formában volt, ugrált és bohóckodott a színpadon, s míg a többiek éppen szólóikkal kápráztatták el a közönséget, szokás szerint elszívott egy doboz cigarettát. Líviusék annyira jól érezték magukat a színpadon, a közönség pedig olyan sikongatósan hálás volt, hogy az újrázás is majd fél óráig tartott, és mindenki garantáltan megkapta a kedvenc számát.
Februári menetelés
A szlovén legenda, az ipari-techno műfaj egyik megteremetője a Laibach tette tiszteletét a februárban a szintén dugig telt A38 Hajón. Nem volt ugyan olyan táncos, mint korábban a Szigeten, de nagyon súlyos, menetelős, meghökkentő este volt, amolyan „balta a fejbe” típusú. A koncert felvezetéseként szovjet indulókat játszanak be a tömegnek, majd a hangszórókból felcsendült a magyar Himnusz. Nyolcszáz ember állt értetlenül: most mi is illendő egy rockkoncerten ilyenkor. Volt, aki énekelt, volt, aki röhögött, többen fegyelmezetten próbáltak állni, de sörrel a kézben azért ez sem könnyű… Ja, ilyen egy igazi laibachos koncertkezdés: meghökkentő, provokatőr. Azt hozzá kell tenni, hogy mi Himnuszunk nem volt laibachosítva, ellentétben azzal a 13 másikkal, amit a legutóbbi lemezükön, a Volkson feldolgoztak és szombaton előadtak a magyar közönségnek.
Laibach
Beindult a zúzás: a főszereplő természetesen most is a frontember Milan Fras volt, akinek nem csak a rekedt, basszus éneke, és beszéde, hanem a szigorú führer-kisugárzása sem engedte meg a figyelmet elkalandozni máshová. A zenekarból egyedül a gyönyörű hangú énekesnő tűnt még ki olykor-olykor, a többiek „csak”’ precízen és könyörtelenül nyomták a techno- vagy ipari alapokat, de azokat nagyon. A ráadásban már volt a “Tanz mit Laibach”. Katonai egyenruhát öltött a két énekesnő, beállt a főnök két oldalára és elkezdték püfölni a közben előkerült dobokat. A két hölgy szigorúan, menetelve, nagy és látványos kézmozdulatokkal csapott oda a cineknek, a pergőnek. Nem mosolyogtak, nem volt semmi érzelem az arcukon. Na itt már úszva meneteltek az A38 Hajó közelébe tévedt halak is, beindult a közönség által gerjesztett hullámzás.
Skarcius
Márciusban két amerikai legenda (a Toasters és a Go Jimmy Go), valamint a magyar ska vezércsapat, a PASO váltotta egymást a Hajó színpadán. A Toasters az Amerikának, mint a Specials vagy a Madness Európának: a ska maga. A fennállásának 25. évfordulóját tavaly ünneplő zenekar a ska legnagyobb hatású együttesei közé tartozik és ezt bei bizonyította a magyar barkósoknak.
The Toasters
Bár az Angliából kivádorolt alapító, Rob Hingley körül az idők során a teljes tagság kicserélődött, a Toasters a mai napig kultikus tiszteletnek örvend a keleti parton. Hingley nem mellesleg a műfaj legnagyobb hatású kiadójának, a Moon Ska Recordsnak is alapítója – ennek utóda, a Megalith jelentette meg a PASO első stúdiólemezét. A Go Jimmy Go-t a ska “harmadik hullámához” szokták sorolni, bár a fiúk erőteljesen visszanyúlnak a gyökerekhez: a Maytals és a Skatalites lassabb, visszafogottabb, kevésbé ideges stílusához, így nem csoda, hogy őket simán verte a ska hazai első számú csapata, a Pannonia Allstars Ska Orchestra.
Cesaria áprilisa
A mélyen búgó énekesnő ismét itt járt. Madame Evora nem jazzt, hanem a rumba, a tangó és a salsa különleges kevercsét, a mornát énekli hihetetlen mélyhegedűként búgó hangján. Letesznek a zongorára egy pohár whisky-t, elszívja cigarettáját, és szenvtelen arccal énekli melankolikus dalainak egyikét. Cesaria Evora éneke kikötői kocsmákban – olyanokban, mint Rickké a Casablancában – él igazán, a Müpa-koncerten pontosan ez az atmoszféra hiányzott.
Cesaria Evora
Kikötői bár helyett 1700 fős elegáns koncertterem, hibátlan hangzással. Asztalok helyett nézőszékek. Tánc helyett legfeljebb fejlóbálás, dobolás a lábakon. Furcsán kettős dolog ez a fanyalgás. Ha ugyanis Cesaria marad a Zöldfoki-szigetek egyik kis bárjában, nem sok az esélyünk adatik, hogy valaha is lássuk őt, pláne nem itt Budapesten. És az nagyon hiányozna.
Erős május
Ha a Szigetet nem számolnánk, akkor május lenne a – szánk íze szerinti – koncertek legerősebb hónapja. Május elsején a Mediwave-en játszott a Washington D.C. iszonyú energiával, szintén e hónapban járt 2007-ben először itt a salasamuffin vezére, Bruno „Sergent” Garcia is, az sem volt piskóta. De a kedvencünk akkor is a bordeaux-i Les Hurlements d’Léo MüPa-koncertje volt. Az illusztris, tökéletes hangzású helyszín itt sem sok jót ígért pedig. Az LHD abszolút nem csendes-ülős, Müpa-kompatibilis bulikat szokott nyomni.
Les Hurlements d´Léo
A „Les Negresses Vertes-Mano Negra-iskola” legkiválóbb növendékei forró hangulatú koncertjeik tombolását megfejelve sokszor a ráadásra lemennek a nézők közé, és ott nyomnak még vagy fél órát a rajongók között. A Müpában csak ülni lehet, itt szó sem lehetett tombolásról, közönségközeli zenélésről, gondoltuk. Rosszul.
A Les Hurlements d’Léo, ahogy megszoktuk, elsöprő erővel bombázta a közönségre a szünet után. Ott ültünk a székeken, ritmusra rángott a láb, bólogatott a fej, az energia ott keringett a széksorok fölött. A számok után volt némi üvöltés, fütty és egyéb tetszésnyilvánítás, de érezhető volt, hogy ülve ezt nem lehet végigbírni. Mindez addig tartott, amíg meg nem unták a francia fiúk. Mindenki álljon fel – adta ki az utasítást Laulo, a frontember. És a közönség felállt. Nem tudom volt-e már a Müpában állós-tombolós koncert, de ilyenné alakult a buli. És ilyen volt végig.
Temetés júniusban
A 16 Horsepower utódzenekara a Woven Hand a legütősebb zenék egyike még ma is, ezt már többször be is bizonyította kishazánkban is, utoljára júniusban a Kultiplexben. Az elmaradhatatlan kalapban megjelenő frontemberre kellett fókuszálni, hihetetlen erő sugárzott belőle. Eugene kijött, leült egy székre és a kettős mikrofonba énekelte, sírta, ordította a világ összes dühös bánatát.
Eugene Edwards
A levegőben lehetett érezni végig a vibráló feszültséget. Akár az egész zenekar nyomta, akár csak egymagában Edwards gitárral vagy bendzsóval, letaglózta a közönséget. „Hogy lehet ilyen zenét ülve játszani”- ordította egy alacsony lány mellettem. Rockkoncerten még nem láttunk olyat, hogy noha végig átszellemülten vette a lapot a közönség, a számokat majdnem néma csend követte. Na, ja, hiszen temetési-countryról van szó!
Bigger Bang július
Július 20-án másodszor és valószínűleg utoljára járt Budapesten a Rolling Stones. Jaggerék az előzetes ígéretükhöz híven két órán keresztül nyomták a nyers és vad rock and rollt. A színpad és a hangzás kifogástalan volt, Keith Richards játéka azonban sokszor csalt mosolyt az arcokra. Minden az ősrobbanással kezdődött. (Naná, a Bigger Bang turnéról volt szó!) A Puskás Ferenc Stadionban felépített ötemeletnyi színpad közepén elhelyezkedő gigakivetítőn negyed tízkor láthatta és hallhatta a koncertre összegyűlt nagyjából 50 ezer ember, ahogy a „Big Bang” szétszórta a világba a bolygókat, sziklákat, autókat, repülőket és persze a kinyújtott nyelvet és a Rolling Stones tagjait. A robbanás alatt hallható többperces ütemes zajt végül Keith Richards törte meg, aki tüzijátékkal körítve belekezdett a Start Me Up-ba. Mick Jagger már itt, az első számnál bejárta, betáncolta, beugrálta a monumentális színpadot, a közönség vette az összes rezdülését.
Keith Richards
Ami viszont rögtön föltűnt, az Keith Richards hihetetlenül pontatlan, megmagyarázhatatlan, fura játéka. A gitáros a második számban úgy kezdett bele egy szólóba, hogy se a hangnemet, se az ütemet nem találta el, még jó, hogy több évtizedes együttzenélés után a többiek vették a lapot és kisegítették. Keith mindig is hangsúlyozta, hogy a Rolling Stones egy csapatjáték, ahol a két gitár egységén van a hangsúly, hát most volt dolga Ron Woodnak, hogy kisegítse a kollégát. Oké, nem azért szeretjük a Stonest, mert iszonyú jók a hangszeres szólók, de azért fura volt hallani azt a zenei káoszt, amit az első számokban a legendás gitáros művelt. Mindenezek ellenére (vagy ezzel együtt) persze színpadi jelenségnek első osztályú volt mélyen szántott, kiélt arcával Richards, aki jellegzetes szögletes gitározási technikáját (és sátáni mosolyát) adta elő végig, és az átütő energiát is prezentálta nyers, hangos gitárhangjával. Annyira jellegzetes figura, hogy még a hibák is jól álltak neki.
A koncert egyébként, a várakozásnak megfelelően amolyan „best of” jellegű volt. Az új lemezről csak néhány számot nyomtak, amúgy az életmű legfontosabb dalait prezentálták a közönségnek. Ennek ellenére egyáltalán nem nosztalgiakoncertről volt szó, a dalok ma, 2007-ben is ugyanolyan aktuálisak, kemények, mint megszületésük idején (többnyire jó három-négy évtizeddel ezelőtt).
Szigetelő augusztus
Sziget 2007: nyolc nap, az LGT-től a Killersig. Nagyon erős programot vonultatott fel a Sziget szervezőgárdája 2007-ben. A Nagyszínpad sztárjai leginkább a külföldieknek szóltak, a hazai zenekarokat csak a Kispál, a Tankcsapda és a Quimby képviselte.
Manu Chao
Ha ki kell emelni néhány koncertet az idei étlapról, akkor Manu Chao, a Gogol Bordello és a Leningrad koncertjét mindenképp előrevenném e listán. De volt itt még sok csemege. Idézzük fel itt együtt a Sziget 2007-et!
Naprás szeptember
Talán a legígéretesebb magyar zenekar mutatta be végre első, Jajj, a világ című albumát a Gödör nagyszínpadán. Képzeljük el Jimmy Hendrixet, amint pesti cigányzenét bazsevál a gitárján, és néha beszáll a King Crimson is néhány taktusra – valami ilyesmi a Napra.
Napra
A Barbaro etno-rockja által kijelölt irányzaton indult, azt átértelmező és meg is haladó Napra a lemezbemutatón táncosokkal tarkította és táncházzal vezette le koncertet. Hihetetlen virtuozitás jellemzi a zenekar minden tagját, élén a vezérrel, a Barbaroban is éneklő-gitározó Both Miklóssal és az ezúttal „kiszolgáló szerepben” cimbalmozó Balogh Kálmnánnal. Nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk 2007 a Napra éve volt.
Barbár október
És nemcsak a Napra indult be, hanem maga a Barbaro is újjáéledt. 17 évet – plusz a szeptemberi árvíz miatt – még egy hónapot kellett várni a legendás műfajteremtő zenekar harmadik lemezére. Négy éve újjáalakult a zenekar, egyszer-egyszer koncertezett is az utóbbi időben, de most az új (húsz éven belül mindössze a harmadik) album bemutatója volt az A38 Hajón tartott buli apropója. A régi nagy slágerekkel nyitottak, rögtön felvillanyozva a majdnem teltháznyi közönséget. A legfontosabb tétje az első számoknak – és az új Barbarónak általában -, hogy lehet-e pótolni a korábbi karizmatikus énekest, Tzotzoglu Jorgoszt.
Cziránku Sándor (Barbaro)
Aki azt várta, hogy ugyanabban a felfogásban, olyan hangszínnel énekel majd a pimaszul fiatal frontember, mint a nagy elődje, biztosan csalódott. Both Miklósnak egészen más a hangja, az előadásmódja. Más, de szintén kiváló. (Ha máshonnan nem, hát a Napra nevű saját zenekarából már ismerhetjük.) Tény, hogy a régi számoknál meg kellett szokni a lágyabb, kevésbé dühös éneklést, de nekem bejött. Van egy másik nagy különbség is az eredeti zenekar és a mostani között: Both Miklós nem csak énekes, hanem virtuóz gitáros is. A Jorgosz-időkben csak Cziránku mester gitározott, és az is bőven elég volt, most meg itt van még egy gitárklasszis. Egészen máshogy kell hangszerelni a számokat emiatt. Kissé jobban elmegy a pszichedelia felé az összhang, de jó érzékkel osztották fel egymás között a szerepeket. (Cziránku is és Both is azt mondta korában, hogy visszahúzódnak a másik rovására.) Az új lemez dalai elementáris erőt sugárzó, sűrű, nehéz számok, a korábbinál jóval töredezettebb alapokkal és elszálltabb szólókkal. Ugyanúgy, mint régen, a kiindulási alap a kárpát-medencei népzene, de mindez Jimmy Hendrix és a King Crimson szellemében. És persze Bartókéban, akinek Allegro barbarója konkrétan is elhangzott Cziránku mester és Herpai Sándor előadásában. A Bartók-örökösök jogdíjkövetelési miatt soha nem vették fel stúdióban ezt a produkciót, pedig abszolút egyedi, a világon bárhol el(ő)adható lenne. Barbaro koncertre már csak ezért is érdemes elmenni, hogy halljuk-lássuk, milyen kétnyakú gitáron, dobkísérettel elzongorázva ez a legendás darab. (Ennek gitártémájából ízelítő itt!)
Gogoli november
Az idei (és a tavalyi) Sziget legütősebb koncertje a Gogol Bordello nevéhez fűződik. És visszajöttek mégegyszer az A38 Hajóra Ránézésre egy Kusturica-film hőseinek tűnnek a tagjai, de angolul üvöltöznek. A cigányzenét, a punkot, a sanzonokat keverik és tálalják fel a koncerteken óriási energiával.
Gogol Bordello
A kétméteres, balkáni-bajszos zenekarvezető, bizonyos Mr. Eugene Hütz csernobil környékén zenélgetett ukrán esküvőkön, de az 1986-os katasztrófa után evakuálták őket Nyugat-Ukrajnába. Ha már úgyis lendületben volt, egész New Yorkig jutott. Itt is megalakította az orosz-lakodalmas csapatát, de rendre bekerültek a zenekarba különböző New York-i figurák, akik nagyot csavartak a hangzáson. Az egyik legizgalmasabb zenekar ma a Gogol Bordello, ez egyértelmű. Szegény A38 Hajó, majd’ szétesett a kétórás őrületen.
Blues december
Decemberben minden napra jutott egy nagy karácsonyi koncert. A Hobó Blues Band 30 éve minden évben megtartja a karácsonyi fellépését. Hét év után új lemezt írt Hobó, mert kikívánkozott belőle a már befejezettnek tűnő rendszerváltásunk: a balra húzás, meg a jobbra húzás, a táborok közötti vicces-szomorú átjárhatóság, a középen maradó üresség, a kereskedelmi tévézés, a besúgók tovább tartó és csak ritkán megszakadó tündöklése (ki volt az? a hegedűs vagy a gitáros?), és a lázadás, mint magatartásforma eltűnése.
Hobó és Bill
Az idei ünnepi koncert ennek, a Senkifalva című albumnak volt egyben a bemutatója. A Pecsában ezúttal fellépett az „új, fiatal és tehetséges hangként” színpadra hívott Deák Bill Gyula is. A Hobó-karácsony mára háromgenerációs családi élmény lett, a huszonévesek is tudják a régi szövegeket, és a Pecsa harmada jelentkezett arra a kérdésre, hogy ki van most először karácsonyi koncerten – szóval nemcsak a kínálat, de a kereslet is adott.
