Magyarország úgy bánik termőföldjeivel és természetes területeivel, mintha azok kimeríthetetlenek lennének. A rendszerváltás óta csaknem 1,4 millió hektárnyi területet betonoztunk le, építettünk be, gyakran a legjobb minőségű termőföldeket. A klímatudomány 10 üzenete az élhető jövőért nyilatkozatot kiadó tudósok legújabb felhívása szerint a talaj nem megújuló erőforrás: amit ma lebetonozunk, azt akár évtizedekre elveszítjük, ezért mihamarabbi szemléletváltásra van szükség.
Naponta körülbelül 11–13 focipályányi, azaz 4,5–10 hektár területet vonunk ki a természetes körforgásból
– mondja Jordán Ferenc rendszerökológus.
Ennek hatására hazánk mezőgazdasági területe 1990 és 2024 között 6,4 millió hektárról 5 millió hektárra csökkent, vagyis elvesztettük mintegy 22 százalékát. Ez körülbelül három nagyvárosnyi területnek felel meg.
Az ilyen mértékű betonozás környezeti, gazdasági és társadalmi kockázatokat hordoz. A talaj ugyanis nemcsak termelési tényező, hanem kulcsfontosságú ökológiai rendszer is. Egy hektár, 10 centiméter mélyen lazított szerves talaj akár 25 000 fürdőkádnyi vizet is képes befogadni, amikor azonban ezt a felszínt leburkoljuk, a víz nem tud beszivárogni. Ennek eredménye, hogy villámárvizek és aszályok váltják egymást.
Ha mindent lebetonozunk, a városaink élhetetlenné válnak. A csapadék nem tud beszivárogni a földbe, a növények pedig nem tudják hűteni a környezetüket. Egy hőségtől lüktető, száraz kőrengeteg nem otthon, hanem egy holt pusztaság
– véli Köves Alexandra ökológiai közgazdász.
Ürge-Vorsatz Diána klímakutató pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a betonnal burkolt felületek a nyári forróságban akár 30 Celsius-fokkal jobban felmelegedhetnek a többi felületnél, és a hőt hosszú időn át sugározzák a környezet felé. Az egyre gyakoribb hőhullámok idején ez a hőterhelés jelentős problémának számít, ráadásul növeli a hűtési energiaigényünket, és ezzel egyött a villanyszámlánkat, a kibocsátásukat is. A természetes élőhelyek feldarabolása miatt ráadásul fajok tűnnek el, miközben lebetonozott talaj a szén-dioxidot sem képes megkötni, így romlik az ország klímamérlege.
Ráadásul sok lebetonozással járu beráhuzására szükség sem lenne. Magyarország az úthálózat kiterjedtsége például messze meghaladja a régiós országok értékeit. Egy magyar lakosra 22,81 méter út jut, míg egy osztrákra 13,85 méter, egy csehre 11,91 méter, egy szlovákra pedig mindössze 8,3 méter. A hazai népsűrűség és a csökkenő lakosságszám nem indokolná új utak építését, a tendencia mégis folytatódik.
Az építkezéseknél is hasonló jelenség figyelhető meg: folyamatosan húznak fel új épületeket, de Magyarországon több mint 570 ezer lakóingatlan áll üresen. Ez a teljes állomány közel 12,5 százaléka, ami jelentős növekedés a 2001-es 9,2 százalékhoz képest. A szakértők szerint a meglévő épületek felújítása helyett újakat építeni fenntarthatatlan, és kifejezetten környezetpusztító gyakorlat.
Ennek ellenére a megoldást nem az építkezések leállításában, hanem az irányváltásban látják. A meglévő épületállomány hasznosítása, a barnamezős fejlesztések előtérbe helyezése és a talajvédelem szigorítása lenne a megfelelő lépés.
Lapunk Zöldövezet című rovatában rendszeresen foglalkozunk a klímaváltozás és az emberi tevékenység hazánkra gyakorolt hatásaival. Korábbi cikkeink a témában alább elérhetők:
