Föld/osztás

„Macron tudja, hogy ő a legnépszerűtlenebb elnök” – Föld/osztás Kerner Zsolttal és Pál Zsomborral

Franciaországban a 2027-es elnökválasztás főpróbáját tartják ezekben a napokban. A kétfordulós önkormányzati választás helyi szinten mutathatja meg, milyen irányba változhat a politikai térkép Emmanuel Macron második államfői ciklusát követően. A Föld/osztás vendége a több mint két évtizede Pécsen élő Jehan Paumero, akinek a könyve, A hazám és az otthonom Magyarországot mutatja be egy francia szemével. Az adásban Kerner Zsolt és Pál Zsombor a többi között arról faggatja őt, hogyan látják a franciák a Macron-korszak végét, a Nemzeti Tömörülés és az Engedetlen Franciaország előretörését – és közben magyar-francia áthallások is előkerülnek.

A Föld/osztás új adásában Kerner Zsolt és Pál Zsombor a francia belpolitikai helyzettel foglalkozik. Az apropó a franciaországi önkormányzati választás, amelynek első fordulóját vasárnap tartották, és azokban az önkormányzatokban, ahol a győztes nem szerzett abszolút többséget, március 22-én második fordulót is rendeznek a 10 százalék fölötti szavazatarányt elért képviselő-jelöltekkel.

A műsor vendége a Magyarországon élő Jehan Paumero, akit Emmanuel Macron franciaországi megítéléséről, a Macron utáni korszak kirajzolódó politikai erőviszonyairól, a szélsőjobboldali Marine Le Pen és Jordan Bardella pártja, a Nemzeti Tömörülés lehetséges áttöréséről, valamint a szélsőbaloldali Jean-Luc Mélenchon politikai szövetsége, az Engedetlen Franciaország megerősödéséről kérdeztünk.

A zeneiparban dolgozó, Magyarországhoz fűződő viszonyáról A hazám és az otthonom címmel 2025-ben Margó-díjra jelölt könyvet író Jehan beszélt a magyar és a francia politika közötti áthallásokról és értelmezési nehézségekről.

Miről szól még az adás?

A teljes adásból az is kiderül, hogy ki az az egyetlen francia focista, aki a válogatott játékosaként törte a francia nyelvet, mennyit változott a francia politikusok felkészültsége az elmúlt évtizedekben, és ki az a kettő, aki Paumero szerint felfelé lóg ki közülük. Szó esik az Orbán Viktorhoz kötődő, de valójában a franciák által dominált Patrióták Európáért EP-frakcióról.

Jehan továbbá vall arról is, hogy miért érez Magyarországon élő franciaként a választott otthonában nagyobb szabadságot, mint szülőhazájában, és miért gondolja, hogy Magyarország békésebb, mint Franciaország.

A teljes adás csak a 24.hu Extra Csúcs előfizetőinek elérhető, de egy része itt is meghallgatható:

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk?
a folytatáshoz!
Legfrissebb epizódok
Háromharmad
Della
Első kézből
Ziccer
Buksó
Filéző
Reklámszünet
Zöldövezet
Nincs rá szó
Szintén zenész
Europoli
Ötkarikás szemek
Rendszerváltás30
Kilépők
Szerintem
Bárkiből valaki
Sorozatlövő
Határsértők
Olvasói sztorik