Törökülés

Török Gábor: Orbán királyi udvarában is iszonyatos erővel próbálják kideríteni, mi az igazság az eredményekről

„Sokan vannak gazdasági életben, akik azt mondják, hogy «nekem biztos megmondaná Rogán Antal, hogy mi a valós helyzet». Hát a fenét mondaná meg. Nem mondhatja meg” – egyebek mellett erről beszélt Török Gábor a 24 Extra exkluzivitást garantáló, a Csúcs-csomag előfizetői számára elérhető műsorában, a Törökülésben, amelyben a politológus ezúttal Bita Dániellel és Pető Péterrel beszélgetett. Az elemző azt mondta, a Fidesz kampánytervezésekor fontos, hogy az elit tagjai maguk se lássanak olyan adatokat, amelyekben az ellenfél vezet.

„Mindent meg kell változtatni, hogy semmi se változzon” – foglalta össze a Fidesz hozzáállását a választási kampányhoz Török Gábor.

Az elemző rámutatott, hogy ha a Fidesz kirajzolódó kampánystratégiáját, tervét nézzük, akkor egy dolog nincs benne: a valós tartalmi változás. A párt mindent megváltoztatott, ami formai, módszertani, technikai kérdés, például Orbán Viktor új helyeken és szerepekben tűnt fel, tömegesen cseréltek le jelölteket, de a Fidesz kongresszusa világosan megmutatta, hogy tartalmi változás nem történt.

A politológus így fogalmazott: „A párt módszertanilag, formailag rengeteget változtatott, de az, ahogyan hozzááll az ellenfélhez, az, ahogyan megpróbálja az ellenfelet keretezni, amilyen témákon keresztül az ellenfélről beszél, ugyanaz. Mit is mondott Orbán Viktor a kongresszuson? Migráció, gender, háború. Ez a három legfontosabb téma. Mintha 2022-ben lennénk, de a ‘24-es európai parlamenti választásnak is ezek voltak a témái. Tehát

ami szerintem nagyon hiányzik a Fidesz politikájából és kampányából, az az, hogy a Fidesz bármit mondjon arról, hogy 2026-tól mi lesz más, ha ők nyerik a választást.

A Törökülésben emellett szó esett még arról:

  • kik láthatnak valós közvélemény-kutatási adatokat a Fideszben és a „királyi udvarban”,
  • mekkora szerepe van az egyéni jelölteknek, és mit üzen a kormánypárt sorcseréje,
  • jó-e a kormánypárt választott szlogenje, a Biztos választás,
  • arról, hogy miről nem beszél egyáltalán Orbán Viktor,
  • valamint hogy behozható-e a Tisza Párt előnye, ha pontosak a Medián aktuális számai.

Válaszok a teljes egészében a 24 Extra Csúcs-előfizetői számára elérhető Törökülés legújabb epizódjában.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!

Már előfizető vagyok,

Legfrissebb epizódok
Háromharmad
Della
Első kézből
Ziccer
Buksó
Filéző
Reklámszünet
Zöldövezet
Nincs rá szó
Szintén zenész
Europoli
Ötkarikás szemek
Rendszerváltás30
Kilépők
Szerintem
Bárkiből valaki
Sorozatlövő
Határsértők
Olvasói sztorik