Esztergom nem néz görbén a cigányokra

Sztojka Attila egyike a három esztergomi diplomás roma értelmiséginek, háromgyerekes apuka. Felesége magyar, úgyhogy, mint mondja, „otthon is gyakorolják a cigány-magyar együttélést”. Sokszor ez nem egyszerű, a kulturális különbségek rendre kijönnek, de alkalmazkodás kérdése az egész – teszi hozzá. A cigány társadalom például sokkal patriarchálisabb, mint más társadalmak. „Én is keményen megkövetelném ezt a fajta női szerepet, de az asszonynál ez már nem annyira természetes” – mosolyog. Először diákéveiről kérdezzük.

Itt járt iskolába Esztergomban?

Igen, oda jártam általános iskolába, ahol most tanítok. Akkoriban a cigány és magyar gyerekek között nagyobb ellentéteket láttam. Megvoltak a határok, amelyeket be kellett tartanunk, és betartottuk. Ma már nincs ilyen a gyerekeknél, most már együtt tanulnak, játszanak, együtt élnek. Régebben megvoltak azok a körök, ahova a roma tartozott és ahova a magyar tartozott. És ezt így elfogadtuk.

“Generálják a feszültséget”

Az új generáció kevésbé lesz rasszista?

Én azt gondolom, hogy igen, legalábbis azok, akiknek van közvetlen roma kapcsolatuk vagy akár roma osztálytársuk. Akik mondjuk olyan lakónegyedben laknak, olyan iskolába járnak, ahol nincs roma, azok a tévéből, sajtóból, közvetett úton hallott információk alapján ítélkeznek. Régebben a munkahelyeken, iskolákban mindenki találkozott romákkal. Nem volt ilyenfajta szabad iskolaválasztás, és kötelező volt a munkahely. Így találkozási pontok alakultak ki a magyarok és a cigányok között. Ezek most sajnos nem igazán vannak meg, vagy ha meg is vannak, akkor csak nagyon felületesen.

Abban az iskolában ahol ön tanít, ez megvan, hiszen ott együtt tanulnak a magyar és a roma gyerekek. A szülőkkel napi kapcsolatban van. Mit tapasztal, elfogadják, hogy együtt tanuljanak a gyerekeik a cigány gyerekekkel?

Igen, nálunk ezzel nincs probléma. A minap az egyik pedagógus kollégámmal beszélgettünk arról, mennyire generált konfliktusokról van szó. Mást se hallunk, csak roma-magyar ellentétekről, és borzasztó nagy feszültségekről. Benn voltunk egy osztályteremben, azt mondja a kollégám, forduljak meg és nézzem meg a gyerekeket. Azt láttam, hogy egy szőke, fehér bőrű gyerek játszott egy kreol bőrűvel, beszélgettek, nevettek együtt. Élvezték az együttlétet. Azt kérdezi a kollégám, hol van itt a feszültség? Sehol. Ezeket generálják. Meggyőződésem, hogy ami most folyik, az nem más, mint a valós problémákról való figyelemelterelés.

Esztergomban van nyolc általános iskola. Mindenütt integrált tanítás folyik?

Igen, a város arra törekszik, hogy ne legyenek szegregált intézményei. Sőt, az esélyegyenlőségi tervében ezt hangsúlyozza is.

Roma dadus az óvodában

Hány roma él Esztergomban?

Becsléseink szerint olyan 2600-3000 fő között lehet. Ez nagyjából az itt élők 10 százaléka.

Nemcsak az iskolákban működik az integráció, hanem egy szélesebb roma integrációs programot is beindított a város. Erről mesélne?

Előzetesen készíttetünk egy felmérést, többek közt a romák iskolázottságáról. Kiderült, hogy rengetegen járnak általános iskolába, el is végzik azt, még a továbbtanulási arányok is nagyon jónak mutatkoznak, viszont a gyerekek nagy része lemorzsolódik a középiskolából. Egyrészt azért, mert olyan hátrányaik és olyan családi hátterük van, amely nem teszi lehetővé, hogy folytathassák a tanulmányaikat. Másrészt a kultúrából és hagyományokból adódóan egyszerűen más irányt vesz az életük. Gyakorlatilag kisfelnőttek helyett felnőttekké válnak. Otthagyják az iskolát és elkezdenek dolgozni. Ennek következtében nagyon kevés az érettségizett roma Esztergomban. Ezen kívánt az önkormányzat és a polgármester is változtatni.

“A romák dolgozni akarnak”

E problémára dolgoztunk ki egy átfogó programot, amely érinti az oktatást, a foglalkoztatást, a lakhatást egyaránt. Az oktatási rész fontos eleme, hogy a középiskolás, hátrányos helyzetű roma fiatalok tanulmányait havi ösztöndíjjal segítjük, hogy a gyerekek bennmaradjanak az oktatási intézményben, és el is végezzék azt. A másik fontos elem, hogy azoknak a hátrányos helyzetű embereknek, akik munkát vállalnak az önkormányzati intézményekben és gazdasági társaságokban, a város szolgálati lakást ad. Ennek persze vannak feltételei a foglakoztatás és az oktatás területén. Azt mondja a város, hogy minden egyes közintézményében, iskolában, óvodában, gyermekjóléti szolgálatában roma származású embert kíván alkalmazni. Itt nem nézik a végzettséget, de nyilván nyolc általánossal rendelkezniük kell. Ezzel egy olyan életpályát teremt az egyén számára, amellyel megváltozik az élete. Kiszámítható munkát kap. Megbecsült szellemi munkát. Ugyanakkor az egyénnek vállalnia kell – és ez már az oktatás része –, hogy a munkahelye mellett hetente két alkalommal érettségit adó intézménybe jár. Vagyis négy éven belül le kell érettségiznie. Ha ez nem történik meg, akkor elveszítheti a munkahelyét, és vissza kell fizetnie azt az ösztöndíjat, amiben részesült. Ezek összefüggő dolgok. Van egy kényszerítő része, viszont egy életpályáját kínál.

Mindezt a város finanszírozza?

Igen, 100 százalékban. A program éves szinten 50-55 millió forintból indult. De ha a gazdasági szakemberek elkezdenének számolni, hogyan is áll össze és miképpen is folyik be ez az összeg, akkor csekély mértékű önkormányzati ráfordítást állapíthatnának meg. Hiszen akik eddig segélyen éltek, ezentúl nem segélyt, hanem munkabért kapnak, amit aztán itt költenek el. Abból aztán bevétele származik a helyi cégnek, amely nagyobb adót tud befizetni az önkormányzatba. Összességében alacsony költsége van az önkormányzatnak.

Mióta működik ez a program? Hányan vesznek részt benne?

Február 2-ával indult, 35-en vesznek most részt benne. 32-35 embert számoltunk az első körre. Lesz egy második kör is, terveink szerint szeptembertől, ez persze részben függ az önkormányzat kapacitásától, a gazdasági helyzetünktől. Nagyon remélem, hogy a második kör is ilyen sikeres lesz, mint az első. Rengeteg jelentkező van rá. Nem igaz, hogy a romák nem akarnak dolgozni, tanulni, nekik csak a segély kell, és abból élnek. Akik ezt mondják, nem ismerik a romákat, és nem ismerik a segélyezési rendszert sem. A roma emberek akarnak dolgozni, vágynak a megbecsült munkára, arra, hogy felelősségteljes feladatokat bízzanak rájuk. Erre kaptak a programmal egy lehetőséget. És ne feledjük, mindennek vannak hozadékai. Például, hogy kialakulhat egy roma értelmiségi réteg Esztergomban, amely hosszú távon lesz nagyon pozitív. Hiszen egy értelmiségi réteg sokkal hatékonyabban tud segíteni a saját közösségének.

Mennyi időnek kell eltelnie ahhoz, hogy ezt a komplex programot értékelni lehessen, és konkrét eredményekről lehessen beszélni?

Már előzetesen is vannak eredmények. Például az, hogy 35 munkavállaló kikerült a segélyezési rendszerből.

Kérdés, tényleg a munkaerőpiacon maradnak-e? Az is fontos, mekkora kisugárzásuk van a környezetükre.

Ez pénzben nem mérhető.

Világos, nem is pénzről beszélek.

Van egy óvoda, ahová nagyon kevés roma gyerek jár. Ott dolgozik most dajkasegédként egy roma származású munkavállaló. Ő ott önmagában óriási társadalmi formálást végez. Bemegy egy magyar szülő, aki gyakorlatilag alig-alig találkozik romákkal – csak a tévén keresztül, ahol elég negatívan állítják be őket –, látja, hogy ott van egy roma hölgy, aki ezt a munkát jól végzi. És rábízza a gyerekét. Ezek komoly társadalomformáló tényezők. Más kérdés, hogy 4 év múlva hányan fognak érettségizni. Nagyon szeretnénk, ha mindnyájan. Van egy mentori programunk, ami pont ebben segíti őket. Ha leérettségiznek, akkor bizonyos szinten már értelmiségivé válnak, megnyílik előttük egy másik kapu is, a felsőoktatás. Jelen pillanatban Esztergomban, tudomásunk szerint, összesen három felsőfokot végzett roma él.

Országosan is nagyjából 1 százalék.

Még annyi se, 0,7 százalékról beszélünk. Ez nagyon kevés.

Mennyire lehetne ezt a programot az ország egészére adaptálni? Meg lehetne csinálni egy országos programot ennek a mintájára?

Ezzel nagyon csínján kell bánni. Nálunk helyi szinten a kisebbségpolitika nagyon jó, mert komplexen kezelik a problémahalmazt. Nem okozott gondot, ha mondjuk a lakhatási rendeletet nézzük, hogy az önkormányzat megváltoztassa azt. Ha az állam, a kormány indítana egy programot, ahhoz jogszabályokat kellene módosítani. Abba már bele se kezdenek.

Akart az állam ilyen típusú komplex programot indítani egyáltalán? Bármikor is?

Középtávú roma cselevési programokról, meg a Roma Évtized programról hallottunk. Viszont nem találkoztam vele közvetlenül, nem láttam a dokumentációját sem, bármennyire is kutattam. A Roma Évtized program dokumentációját láttam, az, akárhogy nézzük egy vázlat. Ma pedig már nem is hallunk ilyen kezdeményezésekről.

Ehelyett a közbeszéd arról folyik, hogy a romáknak a segélyért dolgozniuk kelljen-e vagy sem.

A kettőt külön kell kezelni. Ez külföldön természetes, csak Magyarországon nem. Miért kell összemosni azt, hogy ő ingyen kap munkát a segély miatt? Nem, ő nem ingyen kapja. Ő azért kapja, mert sajnos nincs munka, nincs más lehetősége. Óriási probléma, hogy vannak olyan kistérségek – nem Esztergomra gondolok – amelyek többszörösen hátrányos helyzetűek, évtizedek óta folyik oda a pénz, sőt pályázatokat írnak ki célirányosan, ennek ellenére nem változik a helyzet. Tíz éve is a leghátrányosabb helyzetű kistérség volt és most is. Az a gond, hogy nincs megfelelő szakmaiság a programok mögött, és nincsenek megfelelően előkészítve ezek. Ebben hibás a magyar politikai élet is, de a magyar roma közéleti szereplők is. Miért van az, hogy 15 éve ugyanazok a szereplők vannak roma témában?

Mert minden politikai oldalnak meg van a maga roma vezetője.

Akarjuk a változást vagy nem? Az nem lehet, hogy állandóan mindig csak ugyanazok legyenek. Nem az a baj, hogy politikailag elkötelezettek, ha legalább tennének valamit. De nem tesznek. Ők a „díszcigányok”, és ők tehetnek arról, hogy azok. Annak nincs értelme, hogy ott ülnek a parlamenti és a pártpadsorokban, és nem indítanak programokat. Jól néznénk ki, hogyha a mi cigány önkormányzatunk nem tenne semmit! Komoly előkészítői munka volt például, hogy az előbb felvázolt program beindult. 2003-ban indult el egy folyamat, akkor alakult meg a Roma Foglalkoztató és Oktatásszervező Kht. Alakulása óta én vagyok az ügyvezetője, borzasztó energiát kellett belefeccölni abba, hogy bizalmat szerezzünk. Ma már nem kérdés, hogy elismerik a munkánkat. De ehhez kellettek partnerek, segítő emberek. A megfelelő embereket kellett kiválasztani. Ebben nekem volt nagy szerepem, nekik meg az volt, hogy megbecsülték és tették a feladatukat, ez az, ami a partnerséghez szükséges.

Na de országosan hogy lehetne egy új cigány értelmiséget pozícióba hozni?

Azt gondolom, hogy eleve nem engedik.

A politika?

Igen. Azért nem, mert saját pozíciójukat féltik. Nézzük meg, hogy Farkas Flórián idejében a Lungo Dromnál mi volt a helyzet és most az MCF Roma Összefogás Pártnál mi a helyzet! Az egyszerű cigány éltében semmi változás nem történt. Voltak jó időszakok, voltak rosszabb időszakok. Most éppen egy rosszabb időszak van. De nem a cigány érdekképviseleteknek köszönhettük a jó időszakokat, hanem a gazdasági helyzetnek. A kiszolgáltatott roma embert nagyon könnyű megvezetni. Miért nem fog össze cigányság? És miért nem egységes? Mert nem akarják a roma politikai vezetők sem. Másrészt pedig előtérbe helyezik az önös érdekeket. Rengeteget gondolkoztam, hogy vállaljak-e politikai szereplést. Azt gondolom, hogy a helyi szinten való együttműködés érdekében szükséges, de a jelenlegi politikai viszonyokat tekintve országos vagy akár megyei szinten véve fölösleges. Tagja vagyok a Komárom-Esztergomi megyei cigányönkormányzatnak, ami háromnegyed éve nem ülésezett. Ezzel mindent elmondtam a hatékonyságáról.

„A bűnözés nem származásfüggő”

Az országban viszont egyre erősödik a cigányellenesség. Olyan pártok készülnek például az Európai Parlamentbe, akik a „cigánybűnözést” skandálják. Mit lehetne tenni?

Óriási gond, hogy a cigánybűnözés egyáltalán szóba kerülhet. Én azt gondolom, hogy a bűnözés, az bűnözés. Az nem származásfüggő! Mindenkit meg kell büntetni, ha olyan bűncselekményt követett el. De azt, hogy engedik szerepelni a „romabűnözés” kifejezést különböző demonstrációkon, miközben korlátozzák, ha valaki a saját véleményét akarja hangoztatni, az nonszensz. Demokráciában nem szabadna, hogy így működjenek dolgok. Nem beszélhetünk romabűnözésről, nincs ilyen, mert a jog nem ismer ilyet. Érdekes, hogy ebben nem tesz egyik politikai fél sem lépéseket. Eleve azt sugallják, hogy aki cigány, az bűnöző. Borzasztó, hogy engedjük idáig fajulni a dolgokat.

A titkos jótevő

Minden kormányzat zászlajára tűzi az iskolai roma integrációt. De valahogy nincs eredménye. Azt látjuk, hogy nagy ellenérzést vált ki a pedagógusok körében is meg a szülők körében is. Mi ennek az oka, hogy lehetne ezt legyőzni?

Ebben részben a pedagógusok a hibásak, részben maga az oktatási rendszer. A főiskolákon, egyetemeken a pedagógusok nem tanulnak a romákról semmit, ha van is valamilyen kurzus erről, akkor olyan emberek tartják sokszor, akik nem igazán megfelelők. Mondok egy példát. A frissdiplomás bekerül egy hátrányos helyzetű iskolába, ahol rengeteg roma diák van, és mondjuk énekórát tartana. Azt látja, hogy nem énekelnek a cigány gyerekek. Erre ő minden szigorával arra próbálja kényszeríteni őket, hogy énekeljenek. És a gyerekek még mindig nem énekelnek. Egyszerűen azért nem, mert történt egy tragédia. Ha gyászolnak, akkor ők nem énekelnek, sőt nem is lehet elvileg zenét hallgatniuk sem. A pedagógus ezért 1-est ad nekik vagy intőt.

És meghatározó marad a rossz élmény mind a két félben.

Igen. Meggyőződésem, hogy minden olyan főiskolán, ahol szociális vagy pedagógiai képzés folyik, kötelezően be kellene vezetni a roma népismeret oktatását, és erre lehetőleg olyan embereket kellene felkérni, akik hitelesek. Akár romák is lehetnek, de nem feltétlenül. De hozzá kell tennem, hogy rengeteg kitűnő, elhivatott pedagógus van, aki nagyon sokat tesz a roma és nem roma gyerekekért. Az Arany János Általános Iskolából például több értelmiségi roma került ki. Vajon miért? Amikor az ottani pedagógusokat vagy az igazgatót kérdezzük, azt mondják, nem tesznek extra dolgot, csak végzik a feladatunkat. Az nem kérdés, hogy ha van valami sportrendezvény vagy tanulmányi verseny, akkor a gyerekeket elvigyük, akár szabadidőben is. Ha szükséges, hogy a testnevelő tanár a saját kocsijába beültesse a gyereket és a saját költségén vigye el a versenyre, akkor ezt megteszi. Ez a pedagógia, ez az elhivatottság.

Honnan van önben ez az elhivatottság? Hogyan tudott az esztergomi három roma értelmiségi egyike lenni? Mi az út, ami idáig vezet? Minek köszönhető ez?

Én szerencsés vagyok. Közeledve az érettségihez nem igazán gondolkodtam azon, hogy továbbtanuljak. Ezt az anyagi helyzetem sem tette lehetővé. De jött egy nagyon rendes ember, és azt mondta, hogy ő finanszírozza a tanulmányaimat.

Egy idegen?

Igen. Anyám kérésére elmentem egy választási kampányeseményre, amin ez az ember beszélt. Nagyon kevesen voltunk. Hozzászóltam, elmondtam a véleményem az ő programjával kapcsolatban. Utána félrehívott és megkérdezte, hogy mit csinálok. Én elmondtam, ő pedig megkérdezte, van-e kedvem továbbtanulni. Mondtam, hogy hát szeretnék, csak nincs lehetőségem rá. Azt is említettem neki, hogy – mivel már volt családom – a közelben szeretnék iskolába járni valamilyen szociális szakra, mert szeretnék segíteni a roma társaimnak. Akkor azt mondta, van itt a főiskolán egy szociálpedagógiai szak, mit szólnék hozzá, ha én oda járhatnék. Mondtam, hogy én örülnék neki. Azt mondta, jó, rendben.

Megtudhatjuk, hogy ki volt ez a jótevő?

Nem ez a lényeg.

Jó, de miért gondolta, hogy segít?

Nem tudom. Ő egy elég tehetős ember. A választáson egyébként nem nyert, azt hittem, nem is fogja betartani a szavát. Ehhez képest jött a telefon, keresett a titkárnője, hogy ő tényleg finanszírozná a tanulmányaimat. Onnantól kezdve elkezdtem járni főiskolára, fizette a tandíjamat. Aztán, ahogy végeztem itt a főiskolán, jelentkeztem Pécsre szociálpolitikai szakra, ott is fizette a tandíjamat.

A főiskolai és az egyetemi évek alatt tartották a kapcsolatot? Figyelte, hogy, mint tanul, miként teljesít?

Igen, félévente beszámolót kellett írnom az alapítványának. Talán a négy év alatt egyszer találkoztam vele. Elég elfoglalt.

Kapcsolatban vannak most is?

Nem. Sajnos nem.

Ön NB III-as futballista. Milyen poszton játszik?

Középpályás vagyok.

Irányító jellegű? Labdaszerző?

Nem, szélső középpályást szoktam általában játszani.

Közismert, hogy a focipályákon a cigányozás nagyon ment mindig is. Hogy viselte?

Főleg gyerekkoromban fordult elő, amíg Dorogon játszottam egyedüli romaként a csapatban, hogy cigányoztak, a nézők bekiabáltak. Volt, hogy az ellenfél játékosa is beszólt. Ezeket a csapattal együtt sikerült átvészelni. Sokkal könnyebb volt persze, amikor mi vezettünk, és azt mondhattam, hogy igaz, hogy cigány vagyok, de nézd az eredményjelzőt. Ki vezet? Tudni kellett kezelni a helyzetet. Amikor látták, hogy lepereg az emberről, akkor nem is foglalkoztak vele. Ma is előfordul a cigányozás, de ezeket ki kell kapcsolni. Amikor látják, hogy ez nem is annyira érdekes, akkor már nekik ciki. Egy jó játékosnak, aki higgadt tud maradni – és higgadtnak kell maradnia egy sportembernek mindenképpen –, ezeket tudnia kell kezelni. Ezekre nem szabad odafigyelni. A focista nem azért van a pályán, hogy párbeszéd alakuljon ki a nézőkkel, hanem azért, hogy kiszolgálja őket, és élvezetessé tegye a meccset.

Ha jól értem, akkor ehhez az kell, hogy a csapat támogatását maga mögött tudja?

Igen. A csapattagoknak is támogatniuk kell az embert, hogy „ne foglakozz vele, játsszunk”.