Élet-Stílus

Nehéz ma cigányként boldognak lenni – interjú Rézműves Melinda néprajzkutatóval

admin
admin

2009. 03. 29. 08:36

A cigányoknak meg kell élniük identitásukat, kultúrájukat, hogy teljes értékű tagjai lehessenek a magyar társadalomnak – mondja az FN-nek Rézműves Melinda. Az első európai roma tájház tulajdonosa szerint az állam okos munkahelyteremtő politikája jelenthet megoldást a cigányság gondjaira. Interjúnkból az is kiderül, miként lehet állandó készenlétben élni.

Van egy tájháza, amelyet saját erőből, saját pénzen és saját szerelemből működtet. Miről szól ez a történet?



Jó kifejezés, hogy saját szerelemből. 1995-ben végeztem az egyetemen, és úgy gondoltam, hogy szeretnék valami maradandót alkotni a cigány kultúra területén. A roma folklór már ismertebb volt, ezért a tárgyi néprajz területét választottam. 2001-ben megvásároltam saját pénzemből egy kis szoba-konyhás épületet Hodászon, a szülőfalumban. Egy rossz állapotú, sárfalazatú házról van szó, a cigány telep közepén. Sikerült támogatást szereznem a felújítására, és a közösség idősebb tagjaival a telken építettünk még egy félig földbe ásott kunyhót, ami a II. világháború időszakának lakhatási körülményeit ábrázolja. A házat jelenleg is egyedül, önerőből működtetem. Ez az első roma tájház Magyarországon és Európában.







“Nem közlekedünk sötétedés után” (fotó: Gáti-FN)


Azt tartom a legfontosabbnak, hogy a helyi közösség értékként tekint az épületre. Nem a szegénykultúra, hanem a roma kultúra részeként fogják fel, hogy a 60-as években ilyen, 1945-ben pedig olyan körülmények között éltek.

A legtöbb ott szervezett program családoknak szól. Nem tudok csak gyerekprogramot szervezni, mert jön az anyuka is, a testvér vagy a nagymama is. Olyan kézműves foglalkozásokat, vetélkedőket tartunk, amikre mindenki jönni akar; ilyenkor spontán mesél a nagyszülő az unokájának arról, hogy milyen volt ezen a spóron főzni, hogy hol aludtunk. Történetek elevenednek fel a közeli és a távoli múltról. Gyakran tapasztalom, hogy amikor a régmúltról beszélünk egy gyereknek, akkor az olyan, mintha mesélnénk: nem kézzelfogható. De amikor látja, hogy mindaz hol történt, akkor elhiszi, megmarad benne és remélem, hogy tovább élteti.

Értéket teremtettünk a közösségen belül a roma kultúrának. Itt tartják például a népismereti órákat a helyi és a szomszédos településekről is.

A programokat ön szervezi Pestről?



Én és a baráti köröm. Részt vesznek bennük helybeli önkéntesek, és persze pályázunk is. Az az álmunk, hogy a telken épüljön egy újabb ház, amiben állandó kiállítást szervezhetünk, merthogy elkezdtem hangszereket gyűjteni és fotókat vásárolni.

Saját pénzből szintén?



Igen, és felajánlásokból. Van egy megállapodásunk a helyiekkel: ha én valamit elintézek nekik, elolvasok egy kérvényt, vagy segítek megírni egy hivatalos levelet, akkor adnak egy tárgyat, amiről úgy gondolják, hogy a háztartásban vagy a munkában feleslegessé vált.

Nagyon jó lenne mindegyik korosztálynak, ha épülhetne egy másik épület, ahol a kiállítások mellett volna egy közösségi tér. Amikor rajzfoglalkozás van, akkor a megnövekedett létszám miatt a szoba-konyhában leszűkülnek a terek. Szeretnénk szakkönyvtárat, kutatószobát és pajtaszínházat is, ahol néptánc táborokat csinálhatnánk. Ha ezt modell-értékűen tudnánk működtetni, azzal motiválnánk például egy baranyai település roma közösségét, hogy ott is létesítsenek falumúzeumot vagy tájházat.

A helyiek hogyan fogadták a kezdeményezéseit?



Jól. Aki a kultúrával foglalkozik egy kisebb településen, az biztos, hogy valamilyen szinten megszállott. Aki a saját pénzét öli ebbe, az lehet, hogy kicsit dilis is. Láttam a tekintetekben, hogy azt gondolják: jót akarok, de miért fontos ez nekem? Sokat beszélgettünk erről, majd segítettek a felújításban, nyaranta segítenek tapasztani az épületet. A félig földbe ásott kunyhót ők csinálták. Két-három éve már nagyon sűrűn ajánlják magukat gondnoknak. Nagyon megtisztelő, hogy gondnokok akartok lenni, csak nem tudok érte fizetni – mondom ilyenkor.

A ház egyébként akkor nyit ki, amikor bejelentkeznek a látogatók. Jártak már ott Budapestről, a Dunántúlról és külföldről is.



A helyi közösség értékként tekint az épületre (fotó: Gáti-FN)



A helyi közösség értékként tekint az épületre (fotó: Gáti-FN)


Meg kell élni identitásunkat




Amikor dolgozik, akkor is azok a motivációi, ami a tájházzal. Mik a legnagyobb eredményei a roma kultúra terjesztése és elfogadtatása terén?



Nagyon fontos volt, amikor a munkahelyemen, a Fővárosi Önkormányzat Cigány Házban néprajzi kutatótáborokat szerveztünk – hogy a kultúránál maradjunk. A táborokban 20-25 roma és nem roma fiatal vett részt, akikkel településről településre jártunk. Minden fiatal választott egy kutatási témát, például a mese, a ballada, a táplálkozási szokások, az élettörténetek és a népi mesterségek közül.

A résztvevők többsége városi fiatal volt, ők nagyon sokat tanultak. A helyi közösségnek is fontos volt, hogy hozzájuk mentünk, és őket kérdeztük a mindennapi életükről. Természetesen a problémáikat is elmesélték, a nehézségeiket, a gondjaikat, és egy idő után a kultúráról is megnyíltak. Megjelent egy kiadvány az első két táborról, és még mindig ott van 60-70 darab kazetta, amelyek anyagát fel kellene dolgozni. A táborokkal a helyi közösségnek azt közvetítettük, hogy fontos a kultúra, gyakoroljátok, merjétek megélni, nem jelent szegénységet, a diákok pedig szellemileg építkeztek.

Ugyanúgy fontos, amikor gyerektáborokat, folklórtáborokat, alkotótáborokat szervezünk. A gyerekek itt természetes módon megélhetik az identitásukat, és minden ismeretet megpróbálunk nekik megadni, amit az iskolában nem kapnak meg saját identitásukról, másságukról. Rádöbbenek, hogy ez nem hátrányt, hanem gazdagságot jelent.

A gyerekek, akikkel foglalkoznak, komplexusoktól terheltek? Nagyon sok negatív élményük van?



Igen, nagyon sokaknak.

Ezek a cigány-magyar együttélésből adódó frusztrációk?



Abszolút. Abból, amit az iskolában ők saját maguk élnek meg, és abból, ami a szüleikkel történik.

Például tavaly a roma irodalomról, képzőművészetről beszélgettünk velük. Nem tudtak felsorolni roma képzőművészeket, alig tudtak írókat, költőket megnevezni. Még a zenéhez szóltak hozzá leginkább, de a történelmünkről semmit sem tudtak. Ezután ismereteket szereztek, csoportokban maguk dolgozták fel a témákat, és az identitásuk sokkal gazdagabb, mélyebb lett. Utána azt mondhatták: van mihez kötődnünk, van mire büszkének lennünk. Éppen az ilyesfajta képzés hiányzik az iskolából, az oktatási rendszerből.

A mostani oktatási rendszer, a pedagógusképzés nincs felkészülve arra, hogy egy osztályközösségben különböző nemzetiségű gyerekek vannak, különböző kultúrával rendelkeznek, és ebből a pedagógus többletet, gazdagságot hozzon ki. Fontosnak tartom, hogy a gyereknek legyen lehetősége az iskolában főműsoridőben, 8 órától fél háromig a saját identitását megélnie, és azt, hogy a kulturális és nyelvi mássága gazdagságot és nem hátrányt jelent.

Ez azért nagyon fontos, hogy a felnövekvő nemzedék itthon érezze magát. A 15-16 évesekben mostanában felerősödik az idegenérzet. Azt mondják, felnőttként elmennek innen. Mit mondhatnék erre? Azt, hogy próbálják meg máshol, ahol természetes, hogy színesek az emberek, viseletben járnak. Nézzük meg Párizst, nézzük meg Londont. Itthon merne valaki színes lenni!

Okos munkahelyteremtés kellene




Elég nagy rálátása van a cigány-magyar együttélésre és az indulatokra. Mi változott az elmúlt 20 évben?



Amikor egy roma gyerek intézménybe kerül, mindenképp érezni fogja, hogy ő más, ha hamarabb nem éreztették vele. Van egy kultúra, amiben nevelkedünk, az intézményekben pedig megtanulunk egy másik kultúrát: csakúgy mint a mindennapi életben, lépésről lépésre.

Én a magyar kultúrát, úgy gondolom, ismerem, és a roma kultúrát is ismerem, és pontosan tudom, hogy hol a helyem. De nagyon sok esetben nem én jelölöm ki a helyem, hanem kijelölik számomra. Amikor ez nincs egyensúlyban, akkor van probléma.

A szüleim idejében volt munkájuk az embereknek. Igaz, hogy ingáztak az építőiparban, az én édesapám is kéthetente járt haza Budapestről, ilyenkor szombat délutántól vasárnap délutánig volt otthon, de akkor legalább volt kiszámítható fizetésük az embereknek. Most a legtöbb településen nincsen kiszámítható, biztos jövedelem, ami kiszolgáltatottá tesz. Ezt felnőtt emberek – különösen a férfiak – nagyon nehezen viselik.



Jártak már itt külföldről is (fotó: Gáti)



Jártak már itt külföldről is (fotó: Gáti)


Amikor egy család nem tudja, hogy egy hónapban mennyi pénzt kell beosztani, akkor az nagyon nagy feszültségekkel jár a családon belül is és azon kívül is. Amikor egy közösségen belül vagy egy településen belül igazságtalan helyzeteket látnak az emberek, akkor még több feszültség keletkezik. Fontos az is, hogy egy közösség hogyan tudja helyben megoldani a problémáit.

Fontos az is, hogy egy közösség hogyan tudja helyben rendezni a problémáit. Vegyük a munkahelyteremtést. Ezt is meg kellene oldani, és hosszú távra kellene megoldani. Akkor, amikor bezárnak egy üzemet, át kell képezni az embereket.

Az a kérdés, hogy a magántőkétől ez elvárható-e. Vagy ez állami feladat kellene hogy legyen? Mert abban a liberális kapitalizmusban, amiben élünk, állam bácsi felteszi a kezét, és azt mondja, piacgazdaság van…



A médiában mindenki azt hallja, hogy 136 milliárd forintot költöttek roma programokra, majd kérdezik, mire ment a pénz, hol az eredmény. Legutóbb láthattunk egy riportot a tévében ezzel kapcsolatosan. A cigányoknak szánt programokon takarítónőket, seprűkötőket képeztek, és elmentek ezekre a tanfolyamokra az emberek, merthogy minimálbért kaptak a képzés alatt. Utána munkához ugyan nem jutottak, viszont indult még egy képzés, arra is jelentkeztek, mert szintén kaptak minimálbért a képzés ideje alatt. Tehát lehet, hogy van már három tanfolyamról is papírja egy embernek, bár a településük 50 kilométeres körzetében továbbra sem tudnak elhelyezkedni. Akkor ez miről is szól? A telepfelszámolás sem ment, annak sincs jellemzően látható eredménye. Az állam részéről a számonkérés minden esetben elmarad, következmény nélkül.

A szociális segélyért munkát típusú közelítéshez mit szól?



Hosszú távon, azt mondom, nem megoldás. Olyan munkahelyeket kell létrehozni, amelyek piacképesek.

Kinek kell megteremtenie ezeket a munkahelyeket?



Az államnak. Amikor az állam egy tőkéssel megállapodást köt, akkor hosszú távon kell azokra az emberekre gondolni, akik munka nélkül vannak. Ehhez persze nagyon fontos, hogy piacképes szakmájuk legyen a munkavállalóknak, tehát az oktatásnak is ebbe az irányba kellene elmozdulnia. Nincs szükség annyi egyetemet és főiskolát végzett emberre, hanem igenis nagyon sok szakmunkásra. Ők egy idő után a középréteget alkothatják majd, de most a szakmunkának kellene visszaadni a becsületét. Ha a képzés és a munkahelyteremtés egymásra épülne, akkor hosszú távon megoldható lenne a munkanélküliség ügye.

Mondják, hogy felnőtt a harmadik olyan roma generáció, amely a családjában már nem látott dolgozó embert.



Így van.

Őket hogy lehet kimozdítani ebből a helyzetből?



Maguktól nem tudnak kimozdulni. Csakis munkahelyteremtéssel.

Meg az oktatással. Valakinek e kell mennie a cigánytelepre, meg kell fognia a gyerek kezét, és be kell vinnie az iskolába?



Nem, nem. Ez nemcsak a romák gondja, hanem a falusi nem roma szegényeké is. Ott a magyar gyerek is úgy látja az apját, hogy az nem tud hova menni reggelente, nem kel fel az ágyból. Ez szegénység kérdése. Ezeket az embereket át kell képezni, vagy ha nem volt semmiféle piacképes szakmájuk, akkor szakmát és munkát kell adni nekik.



Külön cigányprogramok kellenek (fotó: Gáti-FN)



Külön cigányprogramok kellenek (fotó: Gáti-FN)




Azt mondja, hogy nem a cigányság felzárkóztatására kéne programokat koordinálnia az államnak, hanem a mélyszegénység felszámolására?




Külön cigányprogramok kellenek, ez nagyon fontos, és szükség van olyan programokra is, amelyek a mélyszegénység felszámolását célozzák.

Az első Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) a cigányok tudomása nélkül, észrevétlenül zajlott. Amikor az NFT II-t meghirdették, akkor nagyon sokat harcoltak azért a romák – összefogás volt a különböző szervezetek között -, hogy a cigányokra szánt pénzt tegyék külön kosárba. Ha külön kosárban van a romák felzárkóztatására szánt uniós pénz, akkor az a bemenetelnél és a kimenetelnél is kontrollálható. Nem lett így.

Most a különböző uniós pályázati kiírásokban inkább elméleti szinten és kevés százalékban kerülhetnek be a programokba a hátrányos helyzetű és a leghátrányosabb helyzetű emberek. Most ezekkel a fogalmakkal operálunk, a cigányt kerülni kell.

Minden program mérhető a részt vevők oldaláról. Ha valamelyik programban a 40 éven felüli jelentkezőket várják, az igazolható. A testi fogyatékosság is igazolható. Így a bemenetelnél is mérhető, hogy mennyien jelentkeznek ezekből a csoportokból, és a képzést elvégzettek között is mérhetőek az arányok.

De a cigányoknál nyitva hagynak és fenntartanak egyfajta tudatos csiki-csuki játékot. Adatvédelmi okokra hivatkozva nem készíthetnek kimutatást a cigány résztvevőkről, pedig látható rasszjegyekkel rendelkezünk. Egy pályázatban a programgazda és a résztvevő, ha partnerként tekintene egymásra, akkor az természetes volna, hogy kérem a cigány származásom megjelölését. A munkaügyi központban is regisztráltathatják cigányként magukat az emberek, csak ezt érthető érdekké kellene tenni és így közvetíteni minden érintett felé.

A rendőrség szégyenlősségét megérti?



Szerintem számon tartják, hogy ki milyen nemzetiségű egyfajta bűnelkövetői csoportban. Az utcai igazoltatásoknál is tapasztalható, amikor szándékosan döntenek amellett a rendőrök, hogy egy adott napon jellemzően cigányokat fognak igazoltatni. Jó megfigyelési helyszín erre a város forgalmasabb terei közül például a Nyugati pályaudvar vagy a Blaha Lujza tér.

Azt gondolom, hogy nincsen cigánybűnözés. A bűn nem kötődik nemzetiséghez. Egy adott ember követi el. Amikor számon kérem ezt az embert, akkor a bűne miatt kérem számon, nem a származása miatt. Káros az a sugallat, amelyik kollektív bűntudatot éreztet a cigánysággal. Amikor azt mondják, hogy valaki cigány származásúként követett el bűnt, akkor ezzel azt is mondják, hogy minden cigány érezze magát bűnösnek.

Ha ezentúl a médiában minden bűnelkövető nemzetiségét bejelentik, akkor igazságosabb eljárásnak fogom tartani a jelen helyzethez képest, amikor egy népet kívánnak megalázni egy adott bűnelkövető kapcsán. A kollektív bűntudatkeltést jó lenne felszámolni minden nép esetében, és ezért a rendőrség is sokat tehetne.

Állandó készenlétben




A veszprémi tragédia óta érez-e nagyobb cigányellenességet ön, személy szerint? Érez-e nagyobb feszültséget?



Természetesen, ez a mindennapokban is lecsapódik. Ezt úgy fogalmaztam meg magamnak, hogy a megszokottnál is elővigyázatosabbnak kell lennem. Továbbgondolva ezt, feltettem a kérdést, hogy kivel szemben legyek én elővigyázatos? Ez olyan megfoghatatlan… Mert rajtam látszik, hogy cigány vagyok, engem megtalálnak akármilyen indulatokkal a villamoson, metrón.

Megtalálják vagy megtalálhatják?



Megtalálnak. Megtaláltak egy közértben, amikor azt mondták, hogy pakoljak ki a kosárból, meg húzzam szét a kabátom, mert ellenőrizni akarnak. Akkor megkérdeztem, hogy miért pont engem. Azt mondták, hogy mást is szoktak ellenőrizni, de most pont engem ellenőriznek. Vagy elém állnak a sorban. A pénztáros ki kellene hogy szolgáljon, de a mögöttem lévőt szolgálja ki. Jól van, nem szólok, biztos elnézte – gondolom ilyenkor. Majd az azután lévőt is kiszolgálja. Majd szóvá teszem és semmi nem történik. Nincs elnézés, meg semmi sem. Nekem ezt csak csöndesen el kell viselnem.

Akkor leteszi a kosarat és kimegy?



Igen. Vagy kifejezem, hogy ez engem bánt. Volt például olyan kolléganőm, aki után köptek.

Jellemzően a 90-es években is történtek hasonló esetek, amikor a nagyobb bevásárlóközpontok megépültek, ahol a biztonsági őrök vigyáztak a rendre és a fegyelemre. Akkor kifejezetten zaklattak. Már az ismerős csemegepultos is szánt. Ugyanabban az üzletben már háromszor írtam be a panaszkönyvbe, és semmi nem változott.



Mit mondjak a lányomnak? (fotó: Gáti-FN)



Mit mondjak a lányomnak? (fotó: Gáti-FN)


Mit mondjak a lányomnak, amikor reggelente iskolába megy, kivel szemben legyen elővigyázatos? Mert az emberekben a veszprémi gyilkosság nyomán megerősödtek az indulatok a cigánysággal szemben. Rajta is látszik, hogy cigány, ebben a helyzetben védtelen. Kire figyeljen a villamoson?

Eleve baj, ha már így száll fel.



Így van. Nem tudni, hogy kell viselkedned ahhoz, hogy ne kérjék számon tőled a veszprémi esetet, mert vannak, akik úgy gondolják, hogy minden cigány bűnöző.

Mit mond a lányának?



Azt csináljuk, hogy amikor nem tudom őt elkísérni, akkor nyolc előtt öt perccel felhívom, hogy megérkezett-e az iskolába. Amikor hazaérkezik, akkor ő szokott felhívni engem. Minden nap ezt csináljuk.

Például nem közlekedünk sötétedés után. Nem megyünk semmilyen programra sötétedés után: nem megyünk el a barátainkhoz, nem járunk rendezvényekre. Úgy intézzük, hogy moziba is korábban menjünk.

Nem túlzott elővigyázatosság ez?



Nem. Soha nem tudod kiszámítani, milyen indulatnak vagy kitéve.

Meddig lehet fenntartani ezt a készenléti állapotot?

Ezt mindig fenn kell tartani. Erről szól a kisebbségi lét.

Az óvodától a Kisebbségekért-díjig

Rézműves Melinda 1985-ben óvónőként kezdte a pályáját, 1995-ben végezte el az ELTE néprajz szakát, most a Pécsi Tudományegyetem néprajz-kulturális antropológia szakos PhD-hallgatója. Az ELTE Idegennyelvű Továbbképző Központjában 2002 óta vizsgáztató tanár cigány nyelvből, 1987 óta a Fővárosi Önkormányzat Cigány Házában dolgozik. A roma kultúra megismertetéséért és fennmaradásáért végzett sokrétű tevékenységéért 2006-ban Kisebbségekért-díjat kapott.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2013. február 14.
Egy recepciós munkatárs a Microsoft Magyarország Kft. székházában, a főváros II. kerületében, a Graphisoft parkban 2013. február 14-én. A magyar kormány és a Microsoft Magyarország Kft. tavaly decemberben kötött stratégiai együttműködési megállapodást.
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.