Tech tesztlabor

Mavic Air 2: tátott szájjal reptettük a DJI új drónját

Nincs fél éve, hogy a DJI piacra dobta a Mavic Mini névre hallgató, belépő szintű hobbidrónját, de máris itt a legújabb gépük, a jóval profibb Mavic Air 2, ami már olyan képességekkel érkezik, amivel eddig csak a gyártó félmilliós vagy annál is drágább repülő masinái rendelkeztek.

A DJI Mavic Air 2, ahogy az a névből gyorsan kitalálható, a két évvel ezelőtt debütált Mavic Air utódja. Mi már az előző modellt is nagyon szerettük, az új gép pedig minden szempontból jelentős előrelépés, olyannyira, hogy azon sem lepődnénk meg, ha sok vásárló inkább ezt az olcsóbb drónt választaná a szintén 2018-as Mavic 2 Pro helyett, ami már egy félmilliós, félprofi quadkopter.

Mavic Air 2: komoly a fejlődés. Fotó: Sopronyi Gyula / 24.hu

DJI Mavic Air 2

A Mavic Air 2 a súlyát és a méreteit tekintve túlnőtt elődjén: 570 gramm, a karjait behajtva pedig 18 cm hosszú, 9,7 cm széles, és 8,4 cm magas. Bár még ezt a gépet is be lehet tuszkolni egy kabátzsebbe, azért ez a modell inkább táskában hordozós típus, már csak azért is, mert a használatához nélkülözhetetlen, teljesen átdizájnolt kontroller is közel a duplájára nőtt.

A teszthez az alapcsomagot kaptuk, amiben a gép mellett egy töltőt, a telefon csatlakoztatásához szükséges kábeleket, dupla propeller szettet, illetve extra analóg karokat találtunk a kontrollerhez. Ezek a DJI-tól már megszokott, a felesleges sérülés elkerülését segítő lecsavarható kiegészítők, és jár a piros pont, amiért a gyártó pótpéldányokat is biztosít, mert a praktikummal együtt jár, hogy az apró alkatrészek azért könnyen el is veszíthetők, ha nem figyel az ember.

A gép használatához nélkülözhetetlen a DJI Fly applikáció,

és már ez a modell sem irányítható pusztán telefonnal, mindenképpen szükséges hozzá a kontroller. Ami a kezelést illeti, az pofonegyszerű: a kínai gyártó évek óta olyan gépekkel áll elő, amikkel egy abszolút kezdő is pár perc után elboldogul. A drón megbízhatóan lebeg és repül, a szoftver pedig könnyen kezelhető. Azzal ugyanakkor tisztában kell lenni, hogy csak elöl, hátul és alul vannak rajta szenzorok, így ez a gép nem biztosít olyan ütközésvédelmet, mint a korábban már említett Mavic 2 Pro.

Nem lehet csak úgy a falnak vezetni. Fotó: Sopronyi Gyula / 24.hu

A gyakorlatban ez annyit tesz, hogy előre vagy hátra repülve nem nagyon tudunk nekimenni semminek, ugyanis a gép magától megáll az akadályt érzékelve, oldal irányba mozogva vagy emelkedve viszont nem érzékeli a közeledő tárgyakat. A hason lévő szenzor a landolást segíti (ami most is lehet automatikus), és még egy lámpa is bekapcsol, ha nincs elegendő fény a biztonságos földet éréshez.

Ütközésvédelemben tehát még mindig az oldal irányba és felfelé is figyelő Mavic 2 Pro a jobb, amiben viszont a tesztalanyunk utolérte nagy testvérét, hogy végre nem wifin kommunikál a gép és a kontroller. Már ez a drón is a DJI saját OcuSync 2.0 rádiós technológiáját használja, ami 2,4 GHz/5,8 GHz-en üzemel, és a kétéves elődnél sokkal stabilabb kapcsolatot, illetve nagyobb hatótávolságot biztosít.

Mi például tátott szájjal figyeltük, ahogy a különböző jelektől túlterhelt Budapest felett a gép simán elsuhan két kilométer távolságra, méghozzá gyenge jelerősség figyelmeztetése nélkül,

ráadásul a telefon képernyőjén is akadások nélkül nézhettük a drón által közvetített 1080p/30fps minőségű streamet. Ezt persze már a Mavic 2 Pro is tudta, de ne feledjük, hogy az még ma is egy félmilliós gép, és igenis nagy szám, hogy már egy 300 ezer forintos masina sem veszíti el a kapcsolatot 500–600 métert elérve – ahogy azt a sima Air teszi a jelektől zsúfolt városi környezetben.

Lakott területen kívül a 2 kilométer ráadásul csak bemelegítés, hiszen a gép akár 6 kilométerről is értékelhető képet biztosít, és a gyártó által ígért 10 kilométeres hatótáv sem tűnik kivitelezhetetlennek. Persze felmerül a kérdés, hogy a gép aksija egyáltalán bírja-e szuflával az ilyen oda-vissza távokat?

A Mavic Air 2 hivatalosan 34 percet képes repülni, és tapasztalataink szerint, szélcsendes időben ez meg is felel a valóságnak, de még a napokban jellemző szelesebb időjárás mellett is 26–28 percig a magasban maradt. Az elején kicsit még aggódtunk is, hogy mi lesz, ha széllökések közepette indítjuk útjára, de az új DJI-drón meglepően jól bírta a strapát a kevésbé ideális körülmények között is. Az idő előtti lemerüléstől pedig azért sem kell tartani, mert a gép automatikusan visszaindul a felszállási pontra, amint úgy érzékeli, hogy töltöttségi szint kritikus szintre csökkent.

Kamerás képességek

A Mavic Air 2 ugyan nem kapott akkora szenzort, mint a Mavic 2 Pro, de panaszra azért így sincs okunk, ugyanis megfelelő fényviszonyok között egészen lenyűgöző felvételek készíthetők a drónnal. A gép orrában, a háromtengelyes stabilizátoron egy 1/2 hüvelykes, 48 megapixeles CMOS szenzor található, méghozzá egy 28 mm-es lencse mögött. A gép alapesetben 12 megapixeles fotókat készít, de

adott a lehetőség 48 megapixeles fényképek készítésére is.

Videós téren 4K felbontás és 60 képkocka/másodperc a maximum (de nem hiányzik az 1080p és a 2,7K sem), illetve adott a lehetőség magas dinamikatartományú (HDR) felvételek rögzítésére, bár ilyenkor a 4K felbontás mellett maximum 30 fps képfrissítés érhető el. A drón hívószava továbbá, hogy akár 8K hyperlapse/timelapse videók is készíthetők vele, de ez a funkció a mi véleményünk szerint a felesleges és/vagy parasztvakítás kategóriába esik.

A gyorsmenüben most is pillanatok alatt válthatunk a különböző funkciók között. Fotó: 24.hu

A 8K nem érhető el a hyperlapse gyorsmenüből, mélyebbre kell menni érte, és bekapcsolva egyelőre csak a free módban használható, az automatizált course lock, circle és waypoint opcióknál nem, ezeket későbbre ígéri a gyártó, szoftverfrissítések formájában. A free módot kiválasztva úgy irányítjuk a gépet, ahogy akarjuk, a rögzítési folyamat pedig 12 percig tart. Ez alatt a gép összesen 125 képet lő, hat másodpercenként egyet, amiből aztán egy mindössze 5 másodperces videó készül 7680×4320 pixel felbontásban – hogy ennek mennyi értelme van, azt mindenki döntse el maga.

A fotós és 4K-s képességeket ugyanakkor egyáltalán nem érheti panasz. Már a 12 megapixeles képek is kiválóak, a 48 megapixeles verziók részletessége pedig egészen lenyűgöző. Bár a fotók néha kissé alulexponáltak, utólagos szerkesztéssel bőven javíthatók, főleg, ha figyelünk arra, hogy ne csak JPG, de RAW formátumban is elkészüljenek. Az alábbi illusztráción is jól látszik, hogy milyen módosítások érhetők el minimális utómunkával, illetve igyekeztünk megmutatni azt is, hogy a részletesség tekintetében valóban remek végeredményt kapunk 48 megapixelnél.

Fotó: 24.hu

A 4K-s videók kiváló minőségűek, már 30 fps esetén is, de érdemes 60 képkocka/másodpercre kapcsolni, mert a végeredmény így egészen lenyűgöző lesz, főleg ha kompatibilis monitoron vagy tévén nézzük vissza a felvételeket. A videókból pedig jó minőségű állóképek is kinyerhetők: mi 33 megás TIFF-fájlokat exportáltunk belőlük, amiket utólag szintén kiválóan lehetett szerkeszteni.

Mindez persze főleg akkor igaz, ha nappal, kedvező fényviszonyok között használjuk a gépet. Szürkületben, naplemente idején, konkrétan este már nem muzsikál ilyen fényesen a szenzor.

A képek/videók még ekkor sem rosszak, sőt, de jóval zajosabbak, mint a nappali felvételek, illetve ilyenkor már a fókusz sem az igazi – és ezen SmartPhoto opció esti képekhez fejlesztett HyperLight funkciója sem képes jelentősen javítani. Az ilyen képeink a közösségi médiában persze még így is megállják a helyüket, de aki profi célra használná a drónt, annak ez a minőség már nem feltétlenül fog megfelelni.

A képre kattintva elérhető az eredeti, 48 megapixeles fotó. Fotó: 24.hu

400 ezer alatt ez most a legjobb

A remek üzemidő, a stabil kapcsolat és a kiemelkedő kamerás képességek mellett érdemes tudni azt is, hogy a drón 8 GB beépített háttértárral is rendelkezik, így akkor sincs feltétlenül baj, ha otthon hagyjuk az SD kártyát, sőt a felvételek közvetlenül a telefonra is rögzíthetők, de ebben az esetben persze csak a gépről visszaérkező stream minősége áll a rendelkezésünkre.

A kontroller sokkal bumfordibb, mint a korábbi változatok,

és a telefont sem alulra, hanem felülre kell rögzíteni, de ez a megoldás kevésbé macerás, és valamivel kényelmesebb is, mint a korábbi DJI-variánsok kihajtogatható markolata. Az analóg karok most is remekül működnek, van exponáló gomb, a megszokott módon állítható, hogy a függőleges tengely mentén merre nézzen a kamera, külön billentyűt kapott a hazatérés, illetve válthatunk a tripod, normál és sport mód között. Utóbbi esetben a gép akár 70 km/h sebességre is képes: mi például egy motorcsónak nyomába szegődtünk a Duna felett, és a drón simán képes volt lépést tartani a száguldó járművel.

Fotó: Sopronyi Gyula / 24.hu

A Mavic Air 2 emellett tudja az összes megszokott funkciót: a hyperlapse lehetőségekről már volt szó, adott a panoráma készítés, a slow motion, a témakövetést biztosító Spotlight, ActiveTrack, POI lehetőségek, illetve a szintén automata, a drón irányítóját középpontba helyező quickshot opciók, amik között most is megtalálható a Dronie, a Circle, a Helix, a Rocket, a Boomerang és az Asteroid is.

A DJI új gépe mindent tud, amit manapság egy minőségi hobbidrónnak tudnia kell, üzemidőben most ez képviseli a csúcsot, hatótáv és kapcsolat szempontjából pedig a Mavic 2 Próval vetekszik. Abszolút kezdőknek még mindig a Mavic Minit ajánlanánk, viszont, ha valaki komolyabb eszközre vágyik, és nem akar félmilliót fizetni, annak itt a Mavic Air 2, amiből az alapcsomag 300 ezer forintba, a három aksit, töltőállomást, hordtáskát és lencseszűrőket is tartalmazó fly more combo pedig 370 ezer forintba kerül.

Olvasói sztorik