A Keleti pályaudvartól a Duna felé nyújtózó Rákóczi út Budapest egyik legfontosabb közlekedési útvonala, de a legtöbben egyszerűen csak végigrohannak rajta, és egyáltalán nem figyelik a mellettük elsuhanó épületeket, pedig azok – számtalan, a városban álló társukkal együtt – számtalan titkot és történetet rejtenek: óriások egy csoportja, a magyar kártya makk hetesei, vagy épp II. Rákóczi Ferenc alakja tűnik fel rajtuk, Spanyolországba repítenek, hajdani szépségüket elvesztve szomorkodnak, elátkozott szellemházakként figyelnek, vagy épp egy szörnyű titkot próbálnak elfedni.
Legalább ennyire érdekes az 1868-ban alapított Athenaeum Nyomda épületeinek története is, ami a Ferenciek terénél lévő székházát kinőve 1898-ben a nyúlfarknyi Osvát utca sarkánál, a Szabadság-szobrot is rejtő New York-palotával szomszédos telkek egyikén építette fel a jókora nyomdáját, valamint háromemeletes bérházát. Ezek az épületek ma már sajnos nem állnak: helyükön az ezredforduló után, több éves munkával luxusszállodaként újjászületett New York új szárnya kapott helyet, a sajtótörténeti jelentőségű épületegyüttes azonban nem tűnt el teljesen, hiszen a Rákóczi úton megszületett, az igazgatósági központnak, illetve a cég által kiadott lapok szerkesztőségének otthont adó ház azonban azóta is dacol az idővel:
Nem ismerős a ház? Ez nem meglepő, hiszen az ma már egyáltalán nem így fest, köszönhetően a Budapest ostroma alatt a városszövet jó részét érintő pusztulásnak, illetve a szocializmus évtizedeinek, habár az homlokzat értékei így is számos belvárosi társánál nagyobb szerencsével vészelték át a viharos évtizedeket:
Az Osvát utcai társaival azonos évben, 1898-ben átadott, 54. számú ház terveit a Szent István-bazilikát Ybl Miklós halála után befejező, de a Blaha Lujza téren állt Nemzeti Színház ma is létező víztornyát is megálmodó Kauser József (1848-1919), illetve Krumholz Ágost szignózta, Novák Ferenc és Hauszmann Sándor (1848-1906) pedig az építési munkákért felelt. Utóbbi név első hallásra talán ismerős lehet, de az érzés jó eséllyel hamis, hiszen a tervezőt a legtöbben a XIX. és XX. század fordulóján számtalan fontos középületet és bérházat tervező Hauszmann Alajossal (1847-1926) keverik.
A két férfi semmiféle rokoni szállal nem kötődött egymáshoz, de mindketten fontos szerepet töltöttek be a hirtelen világvárossá váló Budapesten, noha Sándor inkább kivitelezőként szerzett érdemeket: Viczián Zsófia a PestBudán közzétett írása szerint részt vett a Budai Vigadó, a Parlament, Lechner Ödön Szent László téri plébániatemploma és Földtani Intézete, illetve tucatnyi bérház és villa építésében, sőt, kőfaragóként számtalan középület is neki köszönhetően születhetett meg. Élete egy későbbi szakaszában saját önálló tervei is valósággá váltak: ezek közül a nemrég megújult Marczibányi téri lövölde mindenképp figyelmet érdemel.
Na de térjünk vissza az Athenaeum Rákóczi úti épületére, amelyet a kiadó a beköltözés után így írt le:
A fővárosi forgalom góczpontján, közvetlenül a Nagy Körutnak a Kerepesi-uttal való keresztezése mellett Kerepesi-ut 54. sz. a. épült fel az Athenaeumnak palotaszerü uj háza, melynek előkelően egyszerü, izléses renaissance-stilü homlokzata már messziről elárulja, hogy nem bérkaszárnyának, hanem kulturális czélokra épült. A tetőzeten felállitott “Athéne” ércz szobra és az aranymozaikban diszlő felirás megmagyarázza, hogy mily nagy mivelődési czélnak szolgál ez épület.
A leírás igazat mond: a szépen csipkézett oromzat közepén tényleg kiemelkedett egy görög templomokat idéző építmény, melynek timpanonja alatt a görög mitológiában nem csak a művészetek, de az igazság és az igazságos háború istennőjeként tisztelt Pallasz Athéné mellvértet és sisakot viselő, kezeiben kardot és lándzsát tartó alakja állt.
A szépségek sora mindezzel persze még nem ért véget: az akár főnemesi otthonnak is beillő épület legfelső szintjének ablakközeiben nyolc mozaik is helyet kapott, melyeken hét alak – a legendás királyi jegyző és krónikás Anonymus, az író-publicista Táncsics Mihály (1799-1884), a holland festészet legismertebb alakja, Rembrandt (1606-1669), a német reneszánsz magyar gyökerű zsenije, Albrecht Ajtósi Dürer (1471-1528), a könyvnyomtatás atyjaként tisztelt Johannes Gutenberg (1400 k.-1468), a bécsi klasszikus zenében maradandót alkotó Wolfgang Amadeus Mozart (1756-1791), a nyomdatechnika legfontosabb eljárását, a litográfiát feltaláló Alois Senefelder (1771-1834 –, illetve a Pallasz Athéné jelképét jelentő bagoly volt látható.
A világhírű üveg- és mozaikgyáros, a közelből indult Róth Miksa (1865-1944) műhelyében született képek ma is a helyükön állnak, Pallasz Athéné azonban 1945-ben, Budapest ostroma következtében porrá vált.
A kiadó és a nyomda ekkor már évek óta nem létezett, pedig az a két világháború közt, Miklós Andor (1880-1933) vezetése alatt egyeduralkodó volt a piacon. Köszönhető ez a Pesti Napló közgazdasági rovatát hosszú időn át vezető Miklósnak, aki 1910-ben megalapította ugyanis Az Est nevű napilapot, amit az első pillanattól kezdve az Athenaeum nyomtatott. Az itthon elsőként az utcán, rikkancsok segítségével árusított, a konkurrenciánál jóval merészebb hangot megütő, független lap hasábjain a kisebb-nagyobb tényfeltáró anyagok mellett jól értesült riporterek egész sora jelentkezett az embereket igazán foglalkoztató hírekkel, de a kor irodalmi életének csillagai – Bródy Sándor, Móricz Zsigmond, Heltai Jenő és Molnár Ferenc – rövid művei is feltűntek a tudósítások közt.
Az Est hirtelen sikerével egyidőben a nyomda – a háborúnak köszönhetően – komoly anyagi gondokkal nézett szembe, Miklós pedig ennek köszönhetően 1917-ben jó áron meg tudta szerezni a cég többségi tulajdonrészét, majd két fontos vetélytársat: a Magyarországot és a Pesti Naplót, létrehozva egy teljes piacot lefedő, a bulvárra, friss hírekre, valamint irodalomra vágyókat is kielégítő lapcsoportot, annak ellenére, hogy inkább üzletemberként, mint irodalomkedvelőként, mecénásként és hivatástudat vezérelte újságmágnásként vezette a céget.
Móricz így írt róla az Apám regényében:
Miklós Andor megvette az Athenaeumot, ahogy megvette a Riegler-féle papírkereskedést és a Modiano-féle szivarkahüvely gyárat is. Egyetlen könyvet el nem olvas. Sejtelme sincs róla, ki volt Arany János, ha néha egy íróról beszél, az embernek megáll az esze.
Persze nem csak újságok, de könyvek is készültek itt a nyomdagépek zajában: a kiegyezés idején már az ország legnagyobbjának számító könyvkiadó az óriási sikerű sorozatok kiadása – Olcsó Regény, Modern Könyvtár – mellett főként a Nyugat legfontosabb íróinak jelentett állandó publikálási lehetőséget, de az Ady-hagyatékot is ők kezelték, sőt, a kor legfontosabb európai szerzőinek Magyarországon való népszerűsítésében is oroszlánrészt vállaltak, Lev Tolsztoj, Thomas Mann, Henrik Ibsen és Oscar Wilde munkáit eljuttatva a magyar olvasókhoz.
Miklós 1933-as halála után felesége, a Vígszinházban akkor már közel két évtizede játszó Gombaszögi Frida (1890-1961) vette át a cég irányítását, ami a második világháború kitörésének évéig a siker útján maradt: 1935-ben már napi 150 ezer példány hagyta el az Osvát utcai nyomdát, és 6100 alkalmazotton át jutott el az ország minden részébe.
1939-ben az állam nemes egyszerűséggel átvette a vállalatot, a Pesti Napló és Az Est pedig örökre megszűnt. Társai 1944-ben követték, a könyvnyomda azonban túlélte a háborút: előbb a Vörös Hadsereg használta, majd – miután Gombaszögi éveken át sikertelenül próbálta visszaszerezni – 1948-ban Athenaeum Nyomda Nemzeti Vállalat néven államosították, és a szocializmus folyóiratainak legfontosabb kiadójaként továbbra is piacvezető maradt. Székháza a szocializmus alatt Magyarország legnagyobb zsidó temetőjének szomszédságába, a kőbányai Kozma utcába költözött – ez az óriás épület ma raktárnak, irodaháznak, illetve egy szerverközpontnak ad otthont, a kiadó azonban természetesen ma is él, sőt, számos szuper könyvvel van jelen a piacon.
A háborúban szobrát és tetőszerkezetét is elvesztett historizáló épület végül a Népszava kiadóhivatalaként nyitotta meg újra a kapuit, az istennő helyett pedig egy vörös csillag jelent meg az oromzaton, amit az 1956-os forradalom alatt a forradalmárok sikeresen eltávolítottak, de az rövidesen újra elfoglalta a korábbi helyét.
Az épület első, háború utáni nagy átalakítása 1950-1954 közt, Székely Hugó (1886-1982) tervei szerint folyt, 1957-1958-ban pedig ezt a házat is elérte a Rákóczi úton futótűzként végigfutó, a forradalom nyomait is elfedni kívánó, de a megnövekedett gyalogosforgalmat is kiszolgálni kívánó árkádosítási láz.
A ház állapota a szocializmus évtizedeiben romlott, hiszen csak az épületen csak a legszükségesebb javításokat végezték el. Megmenekülésére egészen a kilencvenes évek végéig kellett várni – 1998-2000 közt felújították, és Rákóczi Center néven, harminc üzlethelyiséget, illetve nyolcvan irodahelyiséget rejtő épületként született újjá:
2017-ben azonban gazdát cserélt, hogy az iroda- és üzletház (melynek 2017 ősszel még aktív honlapját az Internet Archívum őrzi) helyére az orosz gyökerű hostellánc, a Netizen első magyarországi egysége, a Hotel Athenaeum költözzön.
Az egy orosz magánszemély, Szvetlana Csuskina, illetve a Netizent birtokló ciprusi offshore-cég, a Zonbusi Limited tulajdonában álló Modern Hostel Property Kft. a két éve tartó projekt részeként az épület teljes homlokzatát helyreállíttatta, beleértve természetesen az ablakok közül eltűnt motívumokat, a mozaikokat, az oromzati díszeket és a Pallasz Athéné-szobrot is – utóbbi a múlt hét folyamán foglalta el helyét a zajos út felett:
A munkák a zöld építési hálóra kifüggesztett felirat szerint 2019. május 31-én befejeződtek, ez a határidő azonban már néhány héttel ezelőtt elmúlt, így a Szántó & Mikó Építészek Kft. által jegyzett, 2017 karácsonya előtt pár nappal engedélyezett tervek csak némi késéssel válnak valósággá.
Az igyekezet azonban mindenképp dícséretre méltó, hiszen az épületbe négyszáz vendéget befogadni tudó hostel-hotel keveréket ígérő cég – akik a Portfolio egy április végi anyaga szerint tavaszra tervezték a nyitást, de a szakmai körökből kiszivárgott információk szerint nehezen sikerül személyzetet találniuk – akár a könnyebb útját is választhatta volna az egy ingatlanoldalon még mindig elérhető hirdetés szerint 1,5 milliárd forintért gazdát cserélt épület külső felújításának.
Jó látni, hogy az európai piacra ezzel az épülettel belépni kívánó Netizen legalább kívülről nem elégedett meg a félmunkával, habár a belsőben tökéletesen másolják az utóbbi években trenddé vált, kissé nyögvenyelősen fiatalosnak látszani akaró, fiatal vendégekre optimalizált tereket. A korábban a cég moszkvai és szentpétervári hostelének belsőépítészeti munkáit is végző moszkvai Veter Design portfólióoldalán elérhető látványtervek legalábbis ezt sugallják:
Az egyik szemünk sír tehát, a másik pedig nevet, azt azonban el kell ismernünk, hogy nem csak anyagi, de építészeti oldalról is erős öngól lenne, ha az utcafront mögött egy századfordulót idéző szálloda kapna helyet, hiszen az olcsóbb szállásra vágyó, akár négy, hat, vagy nyolc ágyas szobákban is örömmel alvó fiatal turisták számára a zsidónegyedből bulinegyeddé vált Belső-Erzsébetvárostól mindössze pár perc sétára fekvő Hotel Athenaeum fekvését és belsőépítészeti megoldásait tekintve is telitalálat lehet,
