Kultúra

Rendkívüli bokszmeccset örökít meg a századforduló legfurcsább filmje

Az 1901-ben született alkotás pofonjai bármelyik Bud Spencer- és Terence Hill-klasszikust megszégyenítik.

A filmtörténet első rendezőzsenije, Georges Méliès (1861-1938) és társai egyáltalán nem mentek messzire egy kis szürrealitásért, filmjeik mai szemmel így leginkább furának (és persze rövidnek) hatnak, megoldásaikat látva azonban még mindig elismerően csettintünk. A művek közül számos darab azóta persze örökre elveszett, köszönhetően az azóta eltelt évszázad viharainak, így a háborúk pusztításának.

Maradtak azonban még bőven furcsaságok, melyek közül korábban már többet is bemutattunk – így a törvény elől menekülés legabszurdabb példáját, a mindenféle biztosítás és óvintézkedés nélkül életveszélyes trükköket bevállaló Buster Keaton filmjeit, vagy épp a filmgyártás korai zsengéit, melyeket még a modern, CGI-vel dúsított filmeken felnőttek is imádnak.

Nem szereti a régi filmeket? Ezeket a rég feledésbe merült darabokat akkor is imádni fogja
A filmgyártás hajnalán, az alig néhány perces filmek korában is készültek olyan, mára feledésbe merült klasszikusok, melyek most, száz évvel később is imádnivalóak, vagy épp érdekesek. A legismertebb korai rendezők tíz munkájával be is bizonyítjuk ezt.

Ma egy újabb Méliès-darabot mutatunk be, a Nagydarab és a Cingár bokszmeccsét.

Az első európai filmstúdiót építő, pályafutása során több mint félezer filmet  – operatőrként, színészként, rendezőként és forgatókönyvíróként is – jegyző zseni még a sci-fi műfaját megteremtő Utazás a Holdba előtt egy évvel, 1901-ben készítette el a fura mérkőzést bemutató kétperces filmet, ami máris egy meglepő felütéssel indít:

két, magára fehér leplet terített nő egy szempillantás alatt bajszos, hiányos öltözetű férfiakká változik, akik Bud Spencer-filmeket megszégyenítő mozdulatokkal próbálják meg minél laposabbra csépelni egymást.

A harc során persze számtalan, a rendező zsenijét dícsérő trükk is megjelenik, hiszen a vékonyabb harcos rögtön az elején úgy megpörgeti a másikat, mint a szólásbéli utcalány a retikült:

Cserébe az azonban egyszerűen darabokra szedi az ellenfelét:

Aztán persze meggondolja magát, és inkább összerakja, hogy aztán kiegyezzenek egy döntetlenben:

A címbeli Nagydarab és Cingár csak a film közepén jelenik meg, és a harc eleinte nem tartogat túl sok izgalmat, hiszen a vékony férfi nem igazán tudja, hogyan is győzhetné le a másikat, hiszen még felemelni is alig bírja. A meccset végül a Nagydarab az általa feltalált úthenger-fogással próbálja megnyerni, hiszen egyszerűen csak ráesik a másikra:

A taktika jónak tűnik, de a papírvékony Cingárba hirtelen visszatér az élet, és Föld körüli pályára küldi a testes ellenfelét:

Arra azonban nem számít, hogy a lendület egy idő után elfogy majd, így a Nagydarab nemsokára visszazuhan, sőt, épp rajta landol majd. Ez persze nem viseli meg a Cingárt, így egy agyrázkódást lábon kihordva az épp felállni készülő sporttárs hasára ugrik, a meccs pedig ezzel véget ér:

Az effektusok, illetve a színészi játék mai szemmel nyilvánvalóan gyengének tűnik, de a századfordulón mindez persze forradalmi újdonság volt, hiszen ilyen képsorok korábban sosem léteztek, az emberek pedig rohantak a mozikba, hogy lássák a francia rendező, vagy bármelyik kortársa – a brit Walter R. Booth, vagy a spanyol Segundo de Chomón munkáit.

A teljes film:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik