Ami a tényeket illeti: a válogatott csoportjában a harmadik helyet szerezte meg az elérhető 30 pontból megszerzett 19-cel, ami a begyűjthető pontszámhoz képest 63,3 százalékos teljesítmény. Két fordulóval a befejezés előtt még volt matematikai esély a pótselejtezőt jelentő második hely elérésére, a korábban legyőzhetetlennek tartott svédeket idehaza 2-1-re megvertük, ugyanakkor a többi csoport végeredményét szemlélve olyan, úgynevezett kiscsapatok is célba értek vagy legalábbis pótselejtezni fognak, mint Észtország, Bosznia és Hercegovina vagy Montenegró. Szóval, akkor most félig tele van, vagy félig üres a pohár?
A kérdés megválaszolásához segítségül hívtuk a magyar futball néhány korszakos edzőegyéniségét, akik valamennyien megfordultak már a szövetségi kapitányi székben, vagy szövetségi edzőként annak közvetlen közelében. Megfogalmaztunk három állítást – egyik-másik szándékoltan provokatív volt -, amelyek közül ki kellett választaniuk a szerintük igazat.
1 – Kiváló eredmény a selejtező csoportban megszerzett 19 pont, a világranglista 27. helye, a válogatott nagy léptekkel fejlődik, esélyes lesz a továbbjutásra a 2014-es világbajnokság selejtezőjében.
X – A várt eredményt és helyezést hozta a válogatott, nagyjából ez a realitás, némi előrelépés történt, de ez még nem minőségi ugrás.
2 – Egy selejtezőn kétféle eredmény létezik, a továbbjutás és a kiesés, mi kiestünk, és csak ez számít. A magyar futball egy helyben topog, ugyanott tartunk, ahol az elmúlt negyedszázadban mindig.
Az edzői állásfoglalások:
Csank János (1996-1998 között szövetségi kapitány): “A magyar futballt és a válogatottat én külön venném, hiszen alig van a nemzeti csapatban, illetve a keretben olyan játékos, aki a hazai bajnokságban szerepelne. Megjegyzem, az ilyesmi nem példa nélküli a világ futballjában. Ami a kérdését illeti, én az első állítással azonosulnék, azzal árnyalva választásomat, hogy nem érzem olyan nagynak a kijutási esélyt a 2014-es világbajnokságra. Én már a harmadik hely megszerzését is bravúrnak érezném egy olyan csoportban, amelyben Hollandia, Törökország, Észtország, Románia és Andorra is szerepel. Azt már óriási sikernek tartanám, ha végig versenyben lennénk a továbbjutásért.”
Mészöly Kálmán (1980-1983 és 1990-1991 között szövetségi kapitány): „Az első állítással értek egyet, nem is vitás, a harmadikat különösen provokatívnak tartom, azt a megfogalmazást pedig, hogy egy helyben topogna a magyar futball, visszautasítom. Meg kell mondanom, kedd este felháborodtam, amikor a közönség kifütyülte a csapatot, sajnos, ilyen a magyar szurkoló, könnyen fellelkesedik, és ugyanolyan könnyen ki is ábrándul a kedvenceiből. Túlságosan szélsőségesek vagyunk. Az is roppant mód bántott, hogy ez egy szerethető társaság, amely eddig nagyszerűen helyt állt, mármint a válogatott, de sajnos az utolsó meccsen nem tudott bizonyítani.
Hogy miért vagyok bizakodó a közelgő vb-selejtezők előtt? Mert van egy csapatunk, amelyikre lehet építeni, nem a nulláról kell elkezdenie a szövetségi kapitánynak a munkát. Ugyanez volt a helyzet 1980-ban, amikor átvettem a kapitányi posztot, volt egy jó alap, amire tudtam építkezni. Szerintem komoly sanszunk van arra, hogy 28 év után újból ott legyünk a világbajnokságon.”
Verebes József (1987-ben, valamint 1993 és 1994 között volt szövetségi kapitány): „Egyik megfogalmazással sem tudok száz százalékig azonosulni, de ha már választani kell, akkor a harmadikat választom. Miért? Mert ez áll legközelebb a tényekhez. Lehet itt mesélni, de a selejtező egy verseny, amelynek csak győztese és vesztese van. Középút nincsen. Nem lehet kicsit továbbjutni vagy kicsit kiesni. Továbbá az én megítélésem szerint egy olyan selejtezőben, amelyiken az első jut tovább, a második meg pótselejtezőre kényszerül, nincs értelme kitűzni célként a harmadik hely megszerzését. A harmadik hellyel elmehetsz a sóhivatalba, ilyen értelemben tökmindegy, hogy harmadik vagy hatodik leszel. Oké, azt is hallottam, hogy az Eb-selejtezőket beágyazták egy távlati célba. Hogy csapatépítés, meg minden. De a futballban nincs idő, soha nem lehet tudni, hogy holnap te maradsz-e a szövetségi kapitány. Azon kívül éppen most hallottam egy jó dumát, hogy hosszú távon valamennyien halottak vagyunk… Ami a vb-selejtezőket illeti, szerintem a mostani csapat még komoly erősítésre szorul, hiszen az elnök úr (Csányi Sándor – a szerk.) is azt nyilatkozta, hogy legalább három poszton javítani kell! Nincs még állandó, magas színvonalú teljesítmény. Kicsit súlytalannak érzem a csapatot, ez a véleményem.”
Gellei Imre (2001 és 2003 között volt szövetségi kapitány): „A tizenkilenc megszerzett pont önmagáért beszél, mi aztán tudjuk, milyen kiélezett a harc a futballvilágban, milyen nehéz ennyi pontot szerezni egy selejtezőben. Tehát az első állítás mellett teszem le a voksomat. Az a csapat, amely ennyire tud küzdeni a nemzetért, amelynek a játékosai ennyire tudnak harcolni egymásért, az előbb-utóbb révbe ér, az tovább tud lépni. A fent említett tulajdonságok jelentik a siker zálogát. Megvan a csapategység, nagy a választék – a szövetségi kapitánynak legalább húsz jó játékos áll a rendelkezésére, szóval, abszolút bizakodó vagyok!”
Kovács Ferenc (1978 és 1979 között szövetségi kapitány, 1985-ben UEFA Kupa-döntőbe vezette a Videotont): „A második állítást tartom igaznak. A világranglistán komoly az előrelépés, nyilvánvalóan az elért eredmények képezik ennek a lajstromnak az alapját, tehát ez egy valós rangsor. A válogatott keretet alkotó játékosok fiatalok, fejlődőképesek, de az is igaz, hogy a folyamatos játéklehetőség a külföldi klubokban nagy lökést adhatna a fejlődésüknek. Bízom benne, hogy a vb-selejtezőkig sokat fejlődnek a fiúk, és a csapat is előbbre lép. Mindig is tartózkodtam a szélsőséges véleményektől, ezért tartom reálisnak a második számú helyzetértékelést.”
