Tudomány

Kevesen múlott, hogy nem halt ki az emberiség

Paul Souders / Getty Images
Paul Souders / Getty Images

Nagyjából egymillió évvel ezelőtt az emberiség nehéz időszakon ment át. Közel 100 ezer éven át nagyjából 1300 egyed környékén mozgott a populáció, miután a szaporodni képes népesség 98,7 százalékát elvesztették, ezzel pedig a kihalás szélére sodródtak – írja a Live Science.

A Science tudományos folyóiratban megjelent kínai kutatásban napjainkban élő emberek genomját vizsgálták. Az új elemzési eszköz lényege, hogy a ma élő emberekben megfigyelhető genetikai szekvenciák változatossága alapján következtetni lehet az ősök csoportjának méretére.

Mivel a modern ember Afrikából származik, közel 300 ezer évvel ezelőttről, a kutatók 10 afrikai és 30 nem afrikai alany genomját is megvizsgálták, amelyből érdekes következtetést vontak le. A genetikai adatok szerint 813 ezer – 930 ezer évvel ezelőtt a modern ember ősei súlyos pusztuláson estek át, melynek során a szaporodni képes populáció szinte teljes egészét elvesztették. A kutatók becslése szerint nagyjából 117 ezer évig 1280 egyedre szűkült a számuk a Földön.

Wangjie Hu, a kutatás egyik vezetője jelezte, a populációs összeomlás nagy valószínűséggel egybeesett egy súlyos lehűléssel, amely végül a gleccserek megjelenését, az óceánok felszíni hőmérsékletének csökkenését és hosszú aszályokat eredményezett Afrikában és Eurázsiában.

Azt egyelőre nem tudni, hogy ez az éghajlatváltozás hogyan érinthette az embert, mivel kevés fosszília származik ebből az időből. Ennek oka éppenséggel a gyér populáció is lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik