Tudomány

Visszavontak egy kutatást, ami szerint a klorokin veszélyes a koronavírusos betegekre

Korábban a témában:

Az egyik legrangosabb tudományos folyóirat, a The Lancet visszavonta a nagy port kavart, klorokinnal foglalkozó tanulmányát arra hivatkozva, hogy az adatok, amelyek alapján a tanulmány készült, nem megbízhatók – írja a STAT News. A visszavonást már a folyóiratban megjelent tanulmányon is feltüntették.

A kutatásról korábban mi is beszámoltunk ebben a cikkünkben. A szakértők összesen 671 kórház által összegyűjtött adatot elemeztek, méghozzá nemzetközi szinten, hat kontinensről. Így egészen pontosan 96 032 beteg adatait tudták megfigyelni. A kutatás eredménye végül az lett, hogy a klorokin gyakorlatilag minden formában megnöveli a kórházban elhalálozás és a szívritmuszavar esélyét a betegeknél.

Koronavírus: életveszélyes is lehet az egyik leggyakrabban használt gyógyszer
A Donald Trump által ajánlott klorokin komoly veszélyeket rejthet, legalább is ez derült ki egy friss kutatásból.

A kutatást végző amerikai és svájci tudósok maguk kérték, hogy vonják vissza a nagy port kavart kutatást, mivel kétségek támadtak az adatgyűjtést illetően: az azt végző cég egy másik, vérnyomáscsökkentő gyógyszerek és koronavírus közötti kapcsolatot kutató tanulmányhoz is szolgáltatott adatokat, és a New England Journal of Medicine tudományos folyóiratból ezt is visszavonták.

„Többé nem tudjuk garantálni a fő adatforrásaink megbízhatóságát” – írta a The Lancetben egy közleményben a kutatásban részt vevő szakértő, Mandeep Mehra. „Ez a sajnálatos eset miatt a tanulmány szerzői kérvényezték a tanulmány visszavonását.”

Ez azonban még nem jelenti azt, hogy a klorokint, valamint annak származékait használni kellene koronavírusos betegeken: korábbi kutatások is kimutatták már, hogy nem jobb, mint a placebo. A The Lancetben megjelent tanulmány azért kavart akkora port, mert még ennél is tovább ment, és azt mondta, hogy a klorokin alkalmazása egyenesen veszélyes és káros.

Kép: GEORGE FREY / AFP

A probléma nem a kutatással, hanem az adatgyűjtő céggel van: a Surgisphere, miután felkérték, hogy mutassa be független ellenőrző-bizottságnak az összegyűjtött és elemzett adatokat, nem működött együtt. Mivel így független szakértők nem tudták ellenőrizni, hogy valóban megfelelő minőségű-e az összegyűjtött adatmennyiség, a tanulmány hitelessége is kétségessé vált.

Főkép: szíriai gyógyszer hidroxi-klorokin hatóanyaggal. Fotós: LOUAI BESHARA / AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.