Tudomány

Paranoiát és szorongást is okozhat a marihuána

A Washington Állami Egyetem kutatói megállapították, hogy a leggyakoribb negatív reakciók a kannabiszra többek között a szorongás, a paranoia és – meglepő módon – a köhögés – írja az EurekAlert. A Journal of Cannabis Research tudományos folyóiratban megjelent tanulmány 1500 egyetemista kannabiszfogyasztási szokásait és a rá adott negatív reakciókat gyűjtötte össze.

Az egyetemistákról összegyűjtöttek továbbá demográfiai információkat, a személyiségvonásaikat is feljegyezték, és azt is, hogy miért fogyasztják a szert. A kutatók szerint nagyon

kevés olyan kutatás vizsgálta eddig a fogyasztással járó kellemetlen mellékhatásokat, és azt, hogy mi tesz valakit fogékonnyá inkább a negatív, mint a pozitív reakciókra.

A résztvevők több mint ötven százaléka nyilatkozott arról, hogy köhögési roham jött rá a kannabisztól, és arról is nyilatkoztak, hogy paranoiásak és szorongók lettek a szertől. A legkevesebbszer említett negatív következmény a szédülés és ájulás, a hallucináció és az izzadás voltak.

A köhögésen kívül a légzési nehézségek is előkelő helyen végeztek, ahogyan a zsibbadás is, a marihuánát fogyasztók a használat 30-40 százalékánál érzékeltek ilyen tüneteket.

Kép: Getty Images

A szakértők szerint érdemes azt is megjegyezni, hogy még a legrosszabb tünetek súlyosságát is közepesre értékelték a fogyasztók. Ez arra utal, hogy a megkérdezettek nagy része nem tartja túl aggasztónak a mellékhatásokat. A negatív hatások egyébként erősebbek és gyakoribbak voltak azoknál, akik ritkán fogyasztottak kannabiszból készült termékeket, ugyanez volt a helyzet azoknál is, akik csak a barátaik unszolására és szociális nyomásra füveztek. Érdekes, hogy az elfogyasztott mennyiség nem állt kapcsolatban a mellékhatások gyakoriságával és erősségével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik