Tudomány

A kannabisszal nyerhetjük meg a szuperbaktériumok elleni harcot

Korábban a témában:

Az már senkinek nem újdonság, hogy a modern orvostudomány egyik legnagyobb kihívása az antibiotikum-rezisztens baktériumokkal való küzdelem. Egy friss kutatás megerősítette azt, hogy a marihuána egyik hatóanyaga, a kannabidiol a kutatók segítségére lehet, mivel a Dél-dániai Egyetem szakemberei szerint antibiotikummal kombinálva sokkal hatásosabb a baktériumok ellen, mint a gyógyszerek magukban – írja az EurekAlert.

A kutatók kimutatták, hogy a két anyag kombinálva sokkal jobb eredményeket hoz, mint az antibiotikum egyedül, ezért akár a kevesebb gyógyszerhasználathoz is hozzájárulhat.

A kutatásban a módszert a Staphylococcus aureus baktérium ellen használták, ami gyakran okoz kórházi fertőzéseket. Ennek a patogénnek globálisan léteznek multidrog-rezisztens alfajai, néhány országban már most nehezen kezelik a létező antibiotikumokkal a betegeket, a jövőben pedig még nagyobb problémát jelent majd a kórokozó.

Kép: Getty Images

Amikor az antibiotikumot a CBD-vel, a kannabisz egy nem pszichoaktív hatóanyagával együtt használták, a baktérium nem tudott tőle megfelelően osztódni, néhány fontos génjének száma a baktériumon belül lecsökkent, és a membránja instabillá vált, ami megint sérülékenyebbé teszi a patogént.

A kutatók szerint a jövőben érdemes a CBD és az antibiotikumok együttes használatát tovább kutatni, főleg, hogy a használt antibiotikumok mennyiségét így le lehetne csökkenteni – ami a rezisztencia egyik fő okozója.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.