Orbán Viktor kedden Bakuban, a Türk Tanács VII. csúcstalálkozóján többek értetlenségét kiváltó kijelentést tett:
A jelenlévők közül nem mindenki tudja, de Magyarországon vannak kipcsakok. Sok magyarban van kipcsak vér. Ezeknek van önkormányzatuk.
Hazánkban nincs se kipcsak, se kun önkormányzat, de most nem is ez a legérdekesebb. Hanem hogy miniszterelnökünk közvetlenül vagy közvetve Törökországnak címzett üzeneteiben visszatérő elem, hogy a türk népekkel való rokonságra, illetve a török-magyar „barátságra” hivatkozik.
Szavait a tudományos tények nem igazán támasztják alá, nem tudni pontosan, hogy megfogalmazásait egy vágyálom, tudatos ferdítés, illetve szimpla politikai érdek diktálja-e. Tavalyi állítása, miszerint a magyar egy türk nyelv, egyszerűen nem igaz, az pedig legalábbis elgondolkodtató volt, amikor Gül Baba felújított türbéjének átadásán a török hódoltság korát – a török államfő jelenlétében – daliás korszaknak nevezte. Itt részleteztük, mennyire voltak ezek daliás idők.
A keddi hír kapcsán azonban most félretéve a politikát arra voltunk kíváncsiak, mi közünk a türk népekhez, kik azok a kipcsakok, és hogyan kerül a vérük sok magyarba? Dr. Kovács Szilvia történésszel, az SZTE BTK Történeti Intézet Középkori Egyetemes Történeti Tanszékének adjunktusával beszélgettünk.
Nincsenek türk népek, a magyar sem az
Kezdjük azzal, hogy a történészek egyedül a VI-VIII. század között a kelet-európai és ázsiai sztyeppén fennálló Türk Birodalomra és annak alapítóira használják a türk kifejezést. Tudományosan nem használatos olyan fogalom, hogy türk népek, vannak azonban török nyelvek, és az ilyen nyelveket beszélő népek. Óriási különbség, elég ha arra gondolunk, a magyar nyelv finnugor eredete nem jelenti a finnekkel való származásbeli rokonságot.
A magyarok türkökkel való összekapcsolása minden alapot nélkülöz, bár nem újkeletű, egy több mint évezredes „félreértés” hozadéka. Kínzó forráshiánnyal küzdő őstörténetünk egyik színfoltja Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár műve a X. század közepéről, amelyben a birodalom peremterületin élő etnikumokra is kitér.
Türköknek nevezi a magyarokat, ami nem más, mint a korban bevett toposz: az újonnan felbukkanó népekre a korábban adott területen élők nevét ragasztotta
– mondja a 24.hu-nak a történész.
A nyelvünk sem török
A kor viszonyai között ez teljesen érthető is, hiszen a Bizánci Birodalom fővárosában ki tarthatta számon tudományos alapossággal a sokszor még a térképről is lecsúszó népek etnikai viszonyait? Elődeink életmódja, harcmodora nagyon hasonlított ahhoz, amit a Türk Birodalom idején megismertek, Konstantinápolyból nézve tehát nyilván türkök voltak. Ugyanezen az alapon nevezték például szkítának is a magyarokat, de rajtuk kívül például a besenyőket és egyes szeldzsuk törzseket is.
A finnugor gyökerekkel rendelkező magyar nyelvben sok török eredetű jövevényszó található, ezek egy része a honfoglalás előttről, török nyelvű etnikumok szomszédságából adódik. Kisebb részük viszont a XIII. században betelepült kunokkal érkezett (mint például a buzogány, kobak, komondor, kuvasz), és ez lehet cikkünk kapcsolódási pontja a kipcsakokhoz.
Fotó: MTI/Ujvári Sándor
Kik a kipcsakok?
Maga a fogalom több jelentéssel bír. Kipcsaknak nevezzük a török nyelvek egyik ágát, és a VIII. században a kazah szteppéken élő kimek törzsszövetség egyik tagját. Később, a XI. századtól egészen a XIII. századi mongol hódításig az Al-Dunától az Irtis folyóig terjedő térségében élő kipcsak-kun szövetségben látjuk őket viszont. Egy etnikum lehetett, egy törzs vagy nagyobb konglomerátum, nem tudjuk.
Kovács Szilvia szerint csupán annyit mondhatunk biztosan, hogy a XI. század végétől a mongol hódításig a kun-kipcsak törzsszövetségen belül három nagyobb csoportot lehet elkülöníteni: Közép-Ázsiában, a Kazak-steppén a kipcsakot, az Urál folyótól északkeletre a kanglit, a Dontól az Al-Dunáig pedig a kumánt (vagy polovecet), azaz a kunt.
Úgy gondoljuk, e vegyes etnikumú, tényleg laza szövetségen belül a kipcsak török nyelv lehetett meghatározó.
Olyan is előfordul például, hogy egyazon népcsoportot azonos idejű muszlim szerzők kipcsaknak, szláv források polovecnek, latin nyelvű szövegek pedig kumánnak (kunnak) neveznek. Egy, a Mongol Birodalomban 1255-ben térítőúton járt szerzetes pedig hol „kipcsak kunokat”, hol „kipcsaknak mondott kunokat” említ.
A politika szintjén lehetnek kunok
Kipcsakok és kunok között nyilvánvaló tehát a kapcsolat, ugyanannak a törzsszövetségnek voltak a részei. Ezek a nevek ugyanakkor politikai elnevezések: a sztyeppén amikor egy közösség csatlakozik egy csoporthoz, az őt integráló törzs nevét veszi fel. A Hun Birodalomban mindenki hunnak számított, függetlenül az etnikai eredetétől. Vagy még egy példa: egy időre az oguzok is eltűntek a történelem színpadáról, amíg a Türk Birodalom kötelékén belül éltek. Tehát a népnevek az etnikai történet szempontjából csak nagyon korlátozottan használhatók fel.
Mindezek alapján a Magyar Királyságba költözött kunok is lehetnek kipcsakok. A XII-XIII. századra akkora volt a keveredés, hogy az esetleges etnikai kapcsolatot talán még maguk sem tudták volna visszavezetni. Ily módon akár kipcsak vér is folyhat némely magyar ereiben.
Daliás kor, szigorúbb őstörténet
A történész szavai után érdemes kissé visszatekinteni az elmúlt évekre. Miközben a tudomány számára népünk őstörténete gyakorlatilag fehér folt, de legalábbis jelentősen több a kérdés mint a válasz, addig kormánypárti politikusok igen merész kijelentéseket tesznek.
Kásler Miklós miniszter még az onkológiai intézet vezetőjeként egy mindenképp jelentős genetikai vizsgálat eredményeire hivatkozva kijelentette, az Árpád-ház tagjai eurázsiai és nem finnugor eredetűek – itt próbáltuk megfejteni, mire gondolhatott. Matolcsy György pedig japán és magyar gyerekek fenekén megjelenő piros folttal látta bizonyítottnak keleti eredetünket.
Ehhez képest hol tart a magyar őstörténet kutatása? A nyelvtudomány egzakt módszereivel a magyar nyelv finnugor eredete bizonyított tény. Ám az utóbbi években sikerült megdönteni az ebből származó dogmát, amelyet más tudományterületek a kezdetektől hangsúlyoztak: a nyelvrokonság nem válaszolja meg a nép eredetének kérdését. A történelem, az antropológia, a régészet összefogásával őstörténetünk kutatása új lendületet vett, és jönnek az eredmények is, amelyek messze a kelet-európai és ázsiai sztyeppék felé mutatnak.
Korábban írtunk arról is, hogy „szigorúbb magyar őstörténet” jöhet, ami jelentősen árnyalhatja majd a magyarság X. század előtti történetéről alkotott képet. A hun hagyományt sem lenne szabad erőből elutasítani, a lényeg itt is a részletekben rejtőzhet. Egy szó mint száz, jelenleg eredetünk kérdése nyitott, egy nagy fehér asztalként tekinthetünk rá, amelyre a tudósok ugyan már feltették a kirakós egy-egy darabját, ám az összképet még nem is sejtjük.
Kiemelt kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
