Tudomány

Turul és Géza – szigorúbb magyar őstörténet jöhet

Géza nagyfejedelem neve és a turul szó is szűkíti a kört, ahol a magyar nép őshazáját kereshetjük. Az új tudományos eredmények üdvözlendő módon zavarják fel a magyar őstörtének kutatásának állóvizét – erről szól kétrészes sorozatunk első része.
Korábban a témában:

Nemcsak történelmünknek, az egész kollektív magyar tudatnak nincs még egy olyan pontja, amely annyi tévhittel, hamis magyarázattal, meseszerű vagy éppen a tudományos fantasztikum világába tartozó elmélettel lenne ostromolva, mint őstörténetünk. Ahogy haladunk visszafelé az időben, úgy tompulnak és fogynak a tények, élesedik a fantázia.

A Magyar Tudományos Akadémia támogatásával indult weblap, a tudomány.hu tisztán megfogalmazott célja szembe szállni az áltudományokkal – a részletekről itt olvashat. Májusban a védőoltásokkal foglalkoztak bővebben, a 24.hu-n is írtunk a kérdésről. A következő részletesen tárgyalt téma a magyar őstörténet, ennek nyomába indulunk mi is.

A számtalan, néha hajmeresztő elmélet felsorakoztatása és elemzése helyett egyetlen kérdéssel kerestük meg a téma szakértőjét, Dr. Sudár Balázs történészt, az MTA BTK Történettudományi Intézetének főmunkatársát: a tudomány jelen állása alapján mi az az időben és térben legtávolabbi pont, ahol már magyar etnikumról, magyar közösségről, nyelvről, akár öntudatról beszélhetünk?

A válasz szerteágazó:

A IX. század közepe előtt nincsenek források a magyarokról. Természetesen korábban is léteztek magyarul beszélők (már sok-sok évszázada), de hogy pontosan mikor és hol éltek, hogy magyarnak nevezték-e magukat, vagy hogy a magyarul beszélők egyetlen közösségnek tartották-e magukat, azt valójában nem tudjuk.

Az őstörténet kutatását sokáig jellemző állóvíz viszont az utóbbi tíz évben mozgásba lendült: új eredmények kerültek a kalapba, amelyek a kutatói szemlélet egyre inkább tapasztalható változásával együtt nagy reményekre adnak okot. Erről szól cikkünk első része.

Elvész a nyom vagy tévútra visz

A legnagyobb probléma, hogy írott források csupán a IX. század második felétől említik népünket, ennél korábban szó sem esik magyarokról vagy velük biztosan azonosítható csoportról.

Ezt a közvélemény és a tudomány is nehezen viseli, ezért a kutatók már a XIX. század második felében megpróbáltak hátrébb tekinteni, méghozzá akkoriban nagyon modern megoldásként a régészet és a nyelvészet segítségével

– mondja Sudár Balázs a 24.hu-nak.

Előbbivel az volt a baj, hogy a Kárpátoktól keletre egyszerűen elveszett a nyom, magyar régészeti hagyatékot sokáig nem találtak. Utóbbi pedig azon egyszerű oknál fogva zsákutca, hogy a nyelvtörténet pusztán a nyelv történetét tudja – egyébként kiváló, logikus módon – visszavezetni, de ebből még nem lesz történelem, népek, politikai és etnikai egységek története.

Más út viszont nem volt, ezért annak idején a finnugor nyelvcsaládot visszavezetve leszűkítettek egy körzetet, hozzá rendeltek egy régészeti területet, és a téma többé-kevésbé nyugvópontra jutott. Az iskolák hivatalos tananyaga ma is több ezer éves Urál-környéki őshazát említ, levezeti az ötszáz évig tartó vándorlást nyugatnak, majd jön a honfoglalás.

Csakhogy a történelmet, főleg egy nép történetét nem lehet évszázadokig vagy -ezredekig tartó lineáris vonalként kezelni, sőt egyetlen tudományág eredményei alapján sem szabad messzemenő következtetéseket levonni. A múltról alkotott képünk írott források, nyelvészeti, régészeti, újabban pedig genetikai és egyéb reáltudományok szintézise, de nagyon óvatosan kell bánnunk azzal, hogyan vetítjük egymásra a különböző tudományágak eredményeit.

A régészet és a genetika már cáfolt

Ezek tükrében lássuk, mi változott az elmúlt tíz évben. A régészet fontos áttörést ért el, Türk Attila munkája nyomán több, a Kárpát-medencei emlékekkel kapcsolatba hozható lelet vált közismertté Magyarországon a posztszovjet régióból, ezek tanúsága alapján pedig a történész máris egy fontos következtetésre hívja fel a figyelmet:

Őseink az Uráltól indulva valószínűleg gyors iramban haladtak nyugatnak. Nem kódorogtak fél évezredig Kelet-Európában, hanem 50-60 éven belül beözönlöttek a Kárpát-medencébe.

A genetika például épp a közelmúltban határozta meg az Árpád-ház férfiágon öröklődő DNS-ét, azonosította III. Béla királyunk maradványait. Ebből mondjuk levontak egy értelmezhetetlen megállapítást is, miszerint az Árpádok nem finnugorok, hanem eurázsiaiak voltak – itt írtunk róla bővebben –, de most nem ez a lényeg, a részeredmény tényleg örömteli. DNS-vizsgálat cáfolta a korábbi elméletet is, miszerint a néhány tucat testet rejtő honfoglalás kori temetők kis, családi nyughelyek lettek volna.

Fotó: SCIENCE PHOTO LIBRARY/AFP

Megdőlnek az írott források

Ami a történettudományt illeti, Sudár Balázs szerint „vissza kell foglalni” az őstörténet kutatását. És ezzel nem „hazabeszél”, hanem a számos ismert írott történeti forrás újbóli vizsgálatát sürgeti. Ha ezt megtesszük kiderülhet, hogy nem is egészen az van bennük, mint amit eddig gondoltunk.

Számos kortárs történeti, földrajzi munkában, útleírásban megjelennek a korai magyarok akár utalásként, néhány sorban vagy fél oldalban az esetenként több száz lapot számláló műben. Ezeket még a XIX. században összegyűjtötték, és a kutatók többnyire máig a környezetükből kiragadott szövegek tükrében próbálnak megállapításokat tenni.

Más eredményt kapunk azonban, ha a magyarokra vonatkozó részeket a teljes mű kontextusában próbáljuk értelmezni

– fogalmaz a szakember és megemlíti, a közelmúltban el is indult erre egy program.

Géza és a Turul

Kiváló példa Géza nagyfejedelem neve, amely valószínűleg egy török méltóságnévből, a jabguból származik, ami egybevág azzal, hogy elődeink török államszervezetet hoztak magukkal, így is van elkönyvelve több mint évszázada. A török népek pedig olyan hatalmas területet népesítettek be, hogy a gyökereket tekintve ez a megoldás nagyjából annyit jelent: „valahol keleten”.

Ám a források tanúsága szerint ez a méltóságnév egyáltalán nem volt elterjedt török nyelvterületen. Sőt, kizárólag Közép-Ázsiának egy szűkebb területén használták előszeretettel.

A másik ilyen a turul, az a madár, amit a korai Árpádok a krónikák szerint a pajzsaikra festettek. Török szó annyi biztos, de azt máig sem sikerült meghatározni, hogy a madár melyik fajhoz tartozhatott, és a kérdés már a XI. századi sólymászmestereknek is problémát okozott. Úgy tűnik tehát, a turul ismerete egy szűkebb csoporthoz vagy földrajzi helyhez kötődhetett.

Géza fejedelem – Chronicon Pictum

Innentől még érdekesebb, hogy a magyar hagyomány ismeri ezt a madarat, ami tehát megint csak nem általános „sztyeppei örökség”. Persze a turul révén az uralkodó dinasztia származásához kerülhetünk közelebb, ami közel sem feleltethető meg a nép eredetével, de ez is a kirakós fontos eleme lenne.

Lassan pedig eljutunk odáig, hogy ezekre az új szempontok szerint feltett kérdésekre adott válaszok egyszer csak elkezdenek egy irányba mutatni

– vázolja Sudár Balázs.

Szigor kívánatos

A jövőt illetően talán a legörömtelibb a történészszakmán belül megfigyelhető szemléletváltás, ami nemcsak a pontosabb megismeréshez visz közelebb, hanem a vadhajtásoknak is eleve útját állja.

Arról van szó, hogy alapvetően mindenki kerek történetet szeretne felvázolni, aminek van eleje, vége és természetesen a részletek sem maradhatnak ki. Az utóbbi 8-10 évben azonban a kutatás sokkal szigorúbban kezd az elméletekhez viszonyulni, mostantól szikárabb, a tényekre koncentráló őstörténetre számíthatunk – legalábbis a kutatói berkekben.

Kiemelt kép: Kisbenedek Attila / AFP 

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.