Arányi Lajos orvos, egyetemi tanár és szakíró volt a magyarországi patológia atyja, ő balzsamozta be Ferenc József elsőszülött lányát, Zsófiát, valamint gróf Széchenyi István testét is, mégsem erről ismerjük elsősorban: sokkal inkább arról, hogy mumifikálta saját fiát, akit az antropológusok csak Zolikának becéznek. A bebalzsamozás olyan jól sikerült, hogy a mai napig kivételes állapotban maradt fenn a kisfiú teste, de a Semmelweis Múzeum kutatói nem tartják túl etikusnak, hogy kiállításon mutogassák, ezért a múzeum padlásán pihen saját üvegkoporsójában – mondta el Scheffer Krisztina, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum kurátora a Múmiák a középpontban konferencián tartott előadásában.
Arányi naplójából tudjuk, hogy nagyon várta Zolika születését – valamiért sokkal jobban, mint többi fiáét, és, ahogy írta, „már csecsemőkorában nagyon szerette”. A gyerek azonban első születésnapján leesett egy asztalról, és Arányi naplóbejegyzései szerint
Évekig nem tudták a szakértők, hogy mibe halt bele, mígnem Scheffer Krisztina levéltári kutatásai során meg nem találta Arányi egy nagyobbik fiának írt levelét, amelyben az orvos kifejti, hogy Zolika fejében az esés következtében vérömleny alakult ki, és az emiatt kialakuló epilepsziás rohamainak egyikébe halt bele.
Arányi a naplójában részletesen leírta, hogyan balzsamozta be kisfia testét, amit aztán íróasztalánál tartott egészen haláláig. Scheffer Krisztina elmondta, hogy akkoriban még máshogy álltak a halálhoz és a test konzerválásához, ami azt jelenti, hogy az 1800-as években ez az eljárás (és utána a test őrizgetése) nem volt annyira megbotránkoztató, mint most lenne. Arányi a kisfiú agyát a balzsamozás közben eltávolította, és később demonstrációs eszközként használta fel előadásai során.
Zolika bebalzsamozott teste meglepően jó „minőségben” fennmaradt az évek során, annak ellenére, hogy csak 1969-ben végeztek rajta minimális restaurálást. Ekkor bejelölték a feji trauma helyét, és leírták, hogyan néz ki, mivel kenték le, de a belső szerveiről és a balzsamozási folyamatról nem tudunk semmit. Előbbiről azért nincsenek információink, mert a gyerekmúmiát nem lehet CT-be helyezni, jelenlegi helyzetében túl magas, elfektetni pedig nem tudják.
Miután apja 25 éven keresztül élt minden nap együtt a fia múmiájával, a férfi halála után a családhoz került Zolika. Először 1926-ban állították ki egy budapesti emberi egészségügyi kiállításon, az International Protection of Man Exhibitionon, majd még egyszer 2016-ban, a Magyar Természettudományi Múzeum Múmiavilág kiállításán. Azóta a Semmelweis Múzeum őrzi, de nem látható a nagyközönség számára – a szakértők szenzációhajhásznak éreznék, ha egy olyan kiállításon mutatnák be, ahová nem illik, így egyelőre saját üvegvitrinében pihen, a kíváncsi szemek elől elzárva.
Kiemelt kép: Máthé Zoltán / MTI
