A globális felmelegedésért köztudottan az emberi tevékenység hatására a légkörbe juttatott üvegházhatású gázok felelősek, mennyisége okán elsősorban a fosszilis energiahordozók elégetésével keletkező szén-dioxid.
A szakmában egyre többen látják úgy, hogy negatív emisszió, vagyis valamennyi CO2 elnyeletése nélkül már nem lehet elérni például a párizsi klímaegyezmény céljait sem. Jelesül, hogy bolygónk átlaghőmérséklete ne emelkedjen több mint 1,5 fokkal az ipari forradalom előtti szinthez képest.
A szén-dioxiddal kapcsolatban persze ez sokkal bonyolultabb.
Harminc méteres tengerszintemelkedés
Elméletben megoldható a befogása a szennyezés forrásánál, és képesek vagyunk a légkörből is kiszűrni a már kibocsátott gázt, és most már ott tartunk utóbbi is nagyon fontos lenne.
A légkör CO2-koncentrációja átlépte a 400 ppm-et. Ilyen koncentráció utoljára évmilliókkal ezelőtt volt jelen, amikor a globális átlaghőmérséklet kb. három Celsius-fokkal, a tengerszint pedig talán 30 méterrel volt magasabb a mainál
– mondja a 24.hu-nak Ürge-Vorsatz Diána éghajlatkutató, a CEU oktatója, a Nobel-békedíjas Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) mérsékléssel foglalkozó munkacsoportjának alelnöke.
A szén-dioxid tárolásának lehetőségeit érthető módon a fosszilis energiahordozók piacán működő nagy cégek kutatják, rengeteg pénzt ölnek bele. Az utóbbi években több ment el erre, mint amennyi világszinten energiahatékonyságra, megújuló energiaforrások kutatására, fejlesztésére, elterjesztésére összesen.
Vannak is ötletek, nézzünk néhány érdekes lehetőséget először csak felsorolásszerűen:
- Szén-dioxid föld alatti tárolása.
- „Klímaerdők” ültetése.
- Szén-dioxid elnyeletése óceánokkal.
- Kőbe préselni a gázt.
- Kémiai, fizikai módszerekkel eltávolítani a légkörből és megkötni.
Tárolás a föld alatt
A föld alatti tároláshoz először is be kell fognunk a gázt, majd a föld alá préselni például kiürült kőolaj- és fölgáztelepekbe. De miután nem szerelhetünk minden kéményre vagy kipufogóra leválasztót, a legtöbb kibocsátónál már az első lépés sem működik, csak az egy forrásból, nagy mennyiségben termelődő gáz esetén érheti meg.
Erőművek, nagy szennyező gyárak esetén megoldható, de például előbbinél
Ha ezt vállaljuk, jöhet a tárolás, hiszen feltételezhetjük, amennyiben a természet évmilliókig gondoskodott a földgáz és kőolaj csapdázásáról, a CO2-vel is megteszi. De mi van, ha nem?
Drága technológia és nagy energiabefektetés szükséges hozzá, hosszabb távú ökológiai hatásait pedig nem ismerjük. Csak egy példa: földrengés és egyéb földmozgások hatására megrepedhetnek a kőzetek, a CO2 kiszökhet.
Ettől kezdve viszont az ismert vagy ismeretlen következmények, illetve a gazdaságos technológia hiányában minden másról csak elméletben beszélhetünk.
Zöld sivatagok
Messze a legjobb megoldás a fotoszintetizáló növények segítségével megkötni és biomasszává alakítani a szén-dioxidot. Kifejezetten erre a célra ültetett erdőkről van szó egy kis csavarral, mert természetes módon a levelek és az elhalt növény bomlásával végül az élete során megkötött minden CO2 visszakerül a légkörbe. Ezt kellene megakadályozni
– veti fel a szakember.
Utóbbira viszont nincs egyedül üdvözítő megoldás. Faszenet csinálhatunk ebből a biomasszából, de nem grillezésre vagy fűtés céljából: így lehetne tárolni szilárd halmazállapotban nagy mennyiségben. Például talajba keverve akár ezer évig is megőrizheti a CO2-t, ez savas talajok minőségét jaíthatja. Vagy ellenőrzött körülmények között elégetni, az üvegházhatású gázt befogni, de megint ott tartunk, utána mit teszünk vele?
Hosszasan azért sem érdemes gondolkodni rajta, mert az egész problémás. Itt nem az „esőerdők megmentéséről”, élőhelyek megóvásáról van szó, hanem mondjuk úgy: klímaültetvényekről. Olyan óriási monokultúrákról, amelyeknek elegendő területet sem tudunk biztosítani a globális kibocsátások észrevehető részének elnyeletésére. De nem is akarunk, ezeket a „zöld sivatagokat” nem nevezhetjük élőhelynek, egész bolygónk biodiverzitására végzetes hatással lennének.
Kinyírhatjuk a tengereket
Az óceánt két módon is lehetne használni. Egyrészt ott is a fotoszintetizáló növényeket kellene felszaporítani, másrészt maga a víz is nagy mennyiségű szén-dioxidot képes elnyelni. Mindkettő problémásnak tűnik és csak félig-meddig tudjuk, hogy is csináljuk.
Nem kell hosszasan magyarázni milyen beláthatatlan ökológiai következményei lennének, ha műtrágyával óriási algaburjánzásokat idéznénk elő az óceánokban. De utána azt is meg kellene oldani, hogy az élőlények ne induljanak bomlásnak, mondjuk a megkötött szénnel együtt a fenékre süllyedjenek és ott is maradjanak…
A víz felülete ugyancsak természetes módon oldja a vele érintkező légrétegből a szén-dioxidot. Növelni is tudnánk kapacitását vertikális mozgás mesterséges előidézésével: a gázzal telített felső réteg helyére a mélyből kavarhatnánk fel elnyelésre képes újabb mennyiséget.
Javíthat a helyzeten, ha eleve mélyre sajtoljuk a CO2-t – itt több kilométeres mélységekről lenne szó – de hosszú távon ott sem garantált, hogy nem okoz károkat a biológiai rendszerekben, vagy nem tér vissza a légkörbe. További dilemma, miszerint ma még nem ismerjük pontosan az óceánok szén-dioxidelnyelő kapacitását, sem mélységében a folyamatot, így a hosszabb távú hatásokról sem lehet tudásunk.
Említés szintjén szóba kerülhet még:
- Különböző fizikai vagy kémiai eszközökkel kivonni a légkörből, ám ezek rendkívül drága és egyelőre kísérleti próbálkozások.
- A technológiánk még nem áll készen hozzá, de egy természetes folyamat előidézésével és felgyorsításával megpróbálhatnánk a szén-dioxidot kőzetté konvertálni.
- Végezetül karbonátokká alakítva lehetne tárolni. Kísérleteznek kőzetek gyorsított eróziójával, vagy vegyi úton reagáltatni fém-oxidokkal. Erre például létezik egy üzleti titokként kezelt eljárás, ami építőanyagba dolgozza be a gázt, ami ugyan pazar megoldás lenne, hiszen a következő évtizedek megépülő városainak hihetetlen az építőanyag-igénye, ám ha tényleg olyan szép mint ahogy hangzik furcsa, hogy nem terjedt el széles körben.
Sok a kérdőjel
Ennyiből is látszik, ötletekből nincs hiány, csakhogy a részleteket és következményeket tekintve mindenhol ráakadunk arra a bizonyos bujkáló ördögre.
Összességében elmondható, hogy a szén-dioxid elfogása és tárolása egyelőre drága, meg nem térülő módszer számos tudományos, környezeti és társadalmi kérdőjellel. A jövőt inkább más irányba kellene terelnünk
– véli Ürge-Vorsatz Diána.
Fotó: Peng hua / AFP
Ez pedig az energiahatékonyság és a megújuló energiaforrásokra való áttérés: minimalizálja a kibocsátást és az energiaszámlában visszafizetődik. Emellett egyre-másra derül fény a passzívépületek egyéb, nem várt pozitív hatásaira. Például az állandó szellőztetés és levegőtisztítás, a friss levegő miatt az ilyen épületben dolgozók hatékonyabbak, illetve körükben 20 százalékkal alacsonyabb az olyan vírusos megbetegedések aránya, mint az influenza vagy megfázás.
Hivatkozva a klímaváltozás már most kikerülhetetlen hatásaira azért azt is meg kell jegyezni: mivel igen valószínűtlen, hogy olyan gyorsan a szükséges szintre tudjuk majd csökkenteni a kibocsátásokat, amivel a komolyabb hatásoktól megvédjük magunkat, ezért mindenképpen nagyon fontos lenne a szén-dioxid légkörből való kivonásának és tárolásának olcsóbb és biztonságosabb módjainak kifejlesztése.
Kiemelt képünk: Thinkstock
