Tudomány

Földönkívüli élet egy argentin tóban

Argentína kietlen, északnyugati részén egy tó árulkodhat arról, hogyan kezdődhetett a földi élet, és hogyan létezhetne más bolygókon.

Argentin kutatók – a mikrobiológus, Maria Eugenia Farias – vezetésével szuperbaktériumok millióit találták az oxigénben szegény 4700 méter magas Galán vulkán kráterében található Diamante-tóban.

A baktériumok élőhelye a kezdetleges Földön uralkodó körülményeket idézi. Nagy koncentrációban található itt arzén és különböző lúgos vegyületek.

A most felfedezett baktériumok kivételes módon extremofilek, azaz poliextremofilek, ami azt jelenti, hogy a legzordabb körülmények együttesében érzik jól magukat.

A tóban szélsőséges feltételek egész sora uralkodik.

Az arzén koncentrációja húszezerszerese az ivóvízben megengedett határértéknek, hőmérséklete pedig gyakran esik fagypont alá.

Csupán azért nem fagy meg, mert ötször nagyobb a sókoncentrációja, mint a tengervízé.

A baktériumok DNS-e úgy mutálódott, hogy túlélje az ilyen magasságokban jellemző ultraibolya sugárzást, és az alacsony oxigénszintet. Ez érdekessé teheti őket a gyógyszeripar számára, de akár a jövő naptejében is felhasználásra kerülhetnek.

Etxremofil baktériumok

Az úgynevezett extremofil, tehát szélsőséges körülményeket kedvelő baktériumok a világ más tájain is előkerültek, és jelentős kereskedelmi értéket képviselhetnek.

Egyik példája a zsírlebontó baktérium, amelyet mosószerekben használnak fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik