Tech mobilteszt

LG Velvet: gyönyörű telefon, korrekt képességekkel

Az LG régóta küszködik, hogy labdába rúghasson a mobilpiacon az olyan gyártók mellett, mint az Apple, a Samsung vagy éppen a Xiaomi és a Huawei, de az elmúlt években nem nagyon járt sikerrel. Idén viszont megtörhet a jég, hiszen a dél-koreai vállalat előrukkolt a Velvet névre hallgató készülékkel, ami külsőre valóban szép lett, a burkolat alatt pedig elfogadható hardver dolgozik.

Mivel a gyártó már hónapok óta a készülék különleges külsejével büszkélkedik, mi is rögtön erre terelnénk a szót, kerek-perec kijelentve, hogy az LG Velvet tényleg egy gyönyörű okostelefon lett. Nyilván ennek a megítélése rendkívül szubjektív, de miközben a többi cég azon versenyzik, hogy ki tud ocsmányabb és hatalmasabb kameraszigetet tenni a mobilok hátlapjára, addig a dél-koreai vállalat más utat választott.

A nálunk járt készülék ezüst színű hátlapot kapott (itthon csak ez elérhető), üveg felülettel, aminek az aljára kerültek az elmaradhatatlan és kötelező logók, a bal felső részére pedig az esőcseppszerűen elhelyezett kamerák és a vakuként, illetve elemlámpaként funkcionáló LED villanó.

Az összkép letisztult és nagyon elegáns, jó ránézni a telefonra.

mindezt csupán az töri meg, hogy a tükörszerű hátlap igencsak gyűjti az ujjlenyomatokat, illetve a főkamera kiemelkedik az üveg síkjából. Persze ez semmi ahhoz képest, amit egy Galaxy S20 Ultra vagy egy Mate 40 Pro produkál, de közrejátszik abban, hogy a készülék mindenhonnan lecsúszik. Ebben persze szerepe van a tükösima üvegnek és a lekerekített éleknek is, és tényleg hatványozottan figyelni kell, hova tesszük a mobilt, mert nálunk még a lapos, vezeték nélküli töltőről is rendszeresen „lemászott”.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

A hátlap és a kijelző között csillogó alumíniumkeret található, az összerakás minősége pedig első osztályú. A telefon nem ropog, pontosak az illesztések, a gombok sem lötyögnek, kézbe véve egyszerűen érződik, hogy ez bizony egy prémium készülék – már ami a látható/fogható részeket illeti. Itt érdemes továbbá megjegyezni, hogy a készülék IP68 szabvány szerinti védelmet biztosít, tehát nemcsak a por nem jut be a burkolat alá, de a mobilnak azt is simán ki kell bírnia, ha beleejtjük a kádba.

A SIM-tálca a mobil tetejének bal felső részén kapott helyet, két SIM vagy egy SIM/SD kártya kombó helyezhető bele, alul pedig USB-C (3.1) portot, egy hangszórót, illetve egy hagyományos jack-bemenetet találunk – arra viszont mindenkinek készülnie kell, hogy fülhallgató nincs a mobil dobozában. A bekapcsoló gomb a jobb oldalra került, a hangerőszabályzók viszont érthetetlen módon balra, és ezek alatt helyet kapott még egy kapcsoló, amivel alapból a Google asszisztens aktiválható.

A telefon 7,4 cm széles, közel 17 cm magas, így egykezes használatra csak részben alkalmas, ráadásul az emlegetett csúszós mivolta okán is érdemes két kézzel tartani. A képernyő 6,8 hüvelykes, manapság szokatlanul vastag kávákkal, de ennek a mobilnak valahogy még ez is jól áll. A 16 megapixeles (29 mm, f/1,9) előlapi kamera egy mára kissé avíttnak ható kameraszigetben (notch) kapott helyet, és meglepő módon arcfelismerés sem jár vele. Ujjlenyomat-olvasót azért kapunk, méghozzá a kijelzőbe építve, és a működésére nem volt panasz, villámgyorsan reagált a különböző „regisztrált” ujjaink érintéseire.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs/24.hu

A képernyő alapja egy P-OLED panel, ami ugyan csak 1080×2460 pixel felbontásra képes, méghozzá 60 Hz-es képfrissítés mellett, cserébe viszont csodálatos képet biztosít, mind a színek, mind a kontraszt tekintetében, és a fényerő is olyan, hogy a telefonnak még a nyári napfényben sincs miért szégyenkeznie.

Felsőkategóriás külső, középkategóriás belső

Csak a külső alapján simán gondolhatnánk, hogy az LG Velvet egy csúcstelefon, de a látszat csalóka, hiszen a burkolat alatt nem felső, csupán középkategóriás hardver kapott helyet. Ami nem feltétlenül baj, hiszen ennek köszönhetően a készülék ára sem kúszott az agyzsibbasztó kategóriába.

Az Antutu benchmark programben elért eredmény. Fotó: 24.hu

Habár a készülékből létezik 5G-s változat, Magyarországon hivatalosan a 4G-s kerül forgalomba, ami azzal ellensúlyozza, hogy nem tud csatlakozni az itthon is terjedő újgenerációs mobilhálózatokhoz, hogy Snapdragon 765G processzor helyett egy Snapdragon 845 található benne, így teljesítmény szempontjából mégiscsak a kevésbé modern modellel járunk jobban. Grafikus chipből is a jobbikat kapjuk (Adreno 630 a 620 helyett), és a mellékelt 6 GB RAM-mal együtt a telefon 322 ezres Antutu eredményt préselt ki magából, ami ugyan messze van a csúcstól, de még így is alkalmas játékok futtatására, és az Android 10 is villámgyorsan, akadások nélkül fut rajta.

Háttértárból 128 GB-ot kapunk (de bővíthető), az akkumulátor 4300 milliamperórás, amivel a tapasztalataink szerint a készülék bőven kibír két napot. A telepbe maximum 15 wattal pumpálható energia (ez tudja a dobozban található töltő is), illetve adott a vezeték nélküli töltés, aminek teljesítménye 9 watt. E mellé jár még az NFC, a 802.11a/b/g/n/ac szabványú WiFi, illetve a Bluetooth 5.1, szóval a telefon ezen a területen pont azt tudja, ami ebben az árkategóriában egy készüléktől elvárható.

Nem a kamerák miatt veszed meg

Habár a hátlapon három lencsét találhatunk szépen elrendezve, ebből a legalsó egy 5 megapixeles mélységszenzor, szóval valójában csak két olyan egységet kapunk, amiket konkrétan használni tudunk. A főkamera 48 megapixeles (26 mm, f/1,8), autófókusszal, ami alapból 12 megapixeles fotókat lő, a kamera szoftver menüjében ugyanakkor beállítható, hogy ténylegesen 48 megapixeles képek készüljenek, viszont ebben az esetben a végeredmény egyáltalán nem jobb annyival, hogy megérje erre pazarolni az alapból nem túl combos 128 gigabájtos tárhelyet.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs/24.hu

A főkamerával készített képek minősége abszolút elfogadható, még kevésbé jó fényviszonyok vagy este fotózva is, ugyanez viszont már nem feltétlenül mondható el a 8 megapixeles (15 mm, f/2,2) ultra széles látószögű egységről, amivel csak nappal sikerült értékelhető végeredményt produkálni. Este már legtöbbször bajban volt a lencse: a fixfókusz sokszor nem tudott mit kezdeni a lámpák fényével, és itt az élességgel, a részletességgel és a zajszinttel is bőven akadtak problémáink.

Videós téren szintén csak a kötelezőt kapjuk: a főkamera használatával ugyan elérhető a 4K felbontás, de maximum 30 fps képfrissítés mellett, a 60 képkocka per másodperc csak a Full HD-nál adott, a széles látószögű egységgel pedig csak akkor tudunk videózni, ha beérjük 1920 x 1080 pixel felbontással és 30 fps-sel. Ami a minőséget illeti, nagyjából ugyanaz mondható el, mint a fotók esetében: a 48 megapixeles lencsével vállalható a végeredmény, az elektronikus stabilizálás is jól működik, a széles látószögű egység viszont a mozgóképek esetében sem teljesít jól, és ez hatványozottan igaz, ha lemegy a nap.

A külseje adhatja el

A 4G-s LG Velvet Magyarországon jelenleg 200 ezer forint környékén vihető haza, ami a véleményünk szerint egy kicsit sok ezért a készülékért, főleg úgy, hogy hiányzik belőle az arcfelismerés, és használható kamerából is csak kettőt kapunk. Igazán jó vételnek csak akkor tudnánk titulálni, ha ezért a pénzért járna mellé az itt is használható, negyvenezres extra kijelző, amit már a LG V50 ThinQ esetében is ötletes és praktikus megoldásnak találtunk.

Mégsem hatalmas tévedés az LG dupla kijelzős telefonja
Ha valaki könnyen használható multitaskingra keres telefont, annak az LG V50 ThinQ remek választás lehet.

Ebben az árszegmensben jelenleg jó pár, a Velvetnél valamivel jobban teljesítő és ügyesebb fotós képességekkel megáldott öregebb telefon (például a Galaxy S10) tanyázik, ugyanakkor az kétségtelen, hogy a középkategóriás készülékek között ennél szebb mobilt most nem nagyon találni. Szóval, ha valakinek a küllem a legfontosabb, akkor érdemes feltenni a jelöltek listájára, mert a csinos forma mellé azért korrekt hardver jár, ami biztosan szolgálja majd a felhasználóját az elkövetkezendő években.

LG Velvet 4G specifikációk:

Kijelző: 6.67 hüvelyk P-OLED, 1080 x 2460 pixel felbontás (395 ppi)

Chipset: Qualcomm Snapdragon 845 + Adreno 630

Memória: 6 GB

Tárhely: 128 GB (bővíthető)

Hátlapi kamerák: 48 MP széleslátószög (f/1,8, 26 mm), 1/2.0″, 0.8µm, PDAF; 8 MP ultra széleslátószög (f/2,2, 120˚, 15 mm), 1/4.0″, 1.12µm; 5 MP mélységszenzor (f/2,4)

Előlapi kamera: 16 MP (f/1,9, 29 mm), 1/3.06, 1.0µm

Akkumulátor: 4300 mAh

Gyorstöltés: 15W

Vezeték nélküli töltés: 9W

Egyéb: ujjlenyomat-olvasó, NFC, jack csatlakozó, IP68 védelem

Operációs rendszer: Android 10

Szín: ezüst

Ára: 200 ezer Ft

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik