Tech mobilteszt

Huawei P40: a telefon, aminek nincs esélye

A Huawei márciusban menetrendszerűen mutatta be P-szériájának legújabb darabjait, amiből a P40 Lite és a P40 Pro készülékeket már leteszteltük. Már csak a sima P40 volt hátra, ami ugyan abszolút korrekt készülék, de a Huaweit sújtó szankciók miatt itt sem kapunk Google szolgáltatásokat. Éppen ezért a közel 300 ezer forintért kínált készülék nemcsak a konkurencia idei modelljeihez képest vérzik el, de még a tavalyi modellek között is bőven akadnak jobb és olcsóbb vételek.

A Huawei P40 sok tekintetben tényleg egy remek készülék: a Pro utótaggal ellátott nagytestvéréhez hasonlóan kifejezetten jól néz ki, ami nagyban köszönhető az előlap mind a négy szélén „lefolyó” kijelzőnek, és a méret ellenére is ízlésesen elhelyezett kameraszigetnek. Ráadásul ennél a modellnél is elérhető a matt hatású hátlap, ami kifejezetten elegánssá teszi a telefont.

Huawei P40 Pro: egy oka van, miért nem ez a legjobb androidos telefon
Ha lennének rajta Google-szolgáltatások, ez lenne a legjobb androidos mobil. Így viszont csak keveseknek ér meg 400 ezer forintot.

Hardver terén szintén nem nagyon lehet ok panaszra: nyolcmagos Kirin 990 processzor, ami már az 5G-t is tudja, 8 GB memória és 128 GB háttértár, aminek az együttes eredménye (450 997 pont) ugyan nem ostromolja az Antutu listájának tetejét, de a telefon ennek ellenére is bőven elegendő erőforrást biztosít nemcsak a hétköznapi teendőkhöz, de a legnépszerűbb mobiljátékhoz is. Már ha elindulnak a készüléken a Google Mobile Services nélkül, de erre később külön is kitérünk.

Az Antutu által adott pontszám. Fotó: 24.hu

Kijelzőként egy 6,1 hüvelykes, maximum 2340 x 1080 pixel felbontásra képes OLED panelt kapunk, ami kellően kontrasztos, szép színekkel dolgozó, és normális fényerővel megáldott képet biztosít. A beépített ujjlenyomat-olvasó már alapnak számít, a 90 Hz-es képfrissítésről ugyanakkor le kell mondanunk.

Az akkumulátor 3800 milliamperórás, simán bírja másfél napig, a gyorstöltés 22,5 wattos, a Huawei viszont kispórolta a vezeték nélküli töltés lehetőségét is, ami egy 288 ezer forintért kínált okostelefon esetében már olyan hiányosság, amin az ember fel tudja húzni a szemöldökét. A védelem IP53 szabvány szerinti, tehát a telefon csak por- és cseppálló, ugyanakkor a Wifi 6-ról itt sem kell lemondanunk.

Fotó: 24.hu

Fotóban erős

A Huawei P-szériája mindig is előtérbe helyezte a fotós képességeket, és nincs ez másképp most sem, hiszen a P40 Pro mellett a sima P40 is továbbfejlesztett Leica lencsékkel érkezett. A hátlapon összesen három egységet találunk, amiből a legfontosabb, a főkamera ugyanaz, mint a P40 Pro esetében. 50 megapixeles felbontás, méretes, 1/1,28 hüvelykes szenzor, RYYB színszűréssel, 23 milliméteres optika f/1,9-es blendével, autófókusszal, illetve optikai és digitális képstabilizálás.

Fotó: 24.hu

Emellé kapunk egy 8 megapixeles (f/2,4) telefotó lencsét, ami 3x optikai, 5x hibrid és 30x digitális zoomra képes, és itt is adott az optikai képstabilizálás. Összességében ez jóval visszafogottabb megoldás, mint a P40 Pro periszkópos, 12 megapixeles megoldása, ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy az ott elérhető 50x digitális nagyításra például az égvilágon senkinek nincs szüksége. Végül a harmadik egység egy 16 megapixeles (f/2,2), ultraszéles látószögű lencse, a nagytestvér ToF szenzora pedig innen lemaradt.

Itt is adott a lehetőség az 50 megapixeles fotók készítésére,

de ugyanúgy nincs sok értelme, mint a P40 Pro esetében, hiszen csak nagyobb fájlméretű képeket kapunk, jelentős képminőség javulás nélkül. Az alapból 12,5 megapixeles, képpontegyesítéssel készült fotók mindenki igényeit ki fogják elégíteni: a lencsék és a képalkotásért felelős szoftver kiválóan teszik a dolgukat minden körülmény között, nappal és este is.

Fotó: 24.hu

A fő- és a széles látószögű kamera ráadásul már önmagában olyan jól működik, hogy az éjszakai módra tényleg csak akkor érdemes átváltani, ha koromsötétben akarunk fotózni. Mondjuk ilyenkor arra is fel kell készülni, hogy akár 10-12 másodpercig is tartanunk kell a telefont, mielőtt elkészülne a végeredmény.

Ne feledkezzünk meg az előlapról sem: a jókora, a képernyőbe vágott lyukban egy abszolút jól működő, 32 megapixeles (f/2,0) kamera kapott helyet, egy mélységérzékelő társaságában, így nemcsak a szelfizés, de az arcfelismerés is kiválóan működik. Ami pedig a videós képességeket illeti, 4K és 60 fps a maximum, amit kihozhatunk a készülékből, de a legjobban akkor járunk, ha a maximális felbontás mellett a másodpercenkénti képkockák számát visszavesszük 30-ra.

Nem vetélytárs a konkurenciának

Normális a hardver, dicséretesek a fotós képességek, a Huawei P40 mégis borzasztó helyzetben van a jelenlegi piacon. Ennek okáról minden alkalommal beszámolunk, ha a kínai gyártó új készülékei kerülnek szóba. A telefonon hiába fut Android 10 operációs rendszer, hiányzik róla a Play áruház, az összes Google-alkalmazás (YouTube, Google térkép, Gmail stb.) és a Google Mobile Services (GMS) is. Utóbbi jelenti a legnagyobb problémát, ugyanis ez az összetevő nemcsak a keresőóriás legtöbb applikációjának futtatásához nélkülözhetetlen, de rengeteg más alkalmazás normális működéséhez is.

És miért fizetnénk közel 300 ezer forintot egy olyan készülékért, amin nem biztos, hogy működik minden, amit korábban megszoktunk, mikor ennyiért sorban állnak a hasonló képességű androidos telefonok, amiknél egyáltalán nincs ilyen probléma?

Samsung Galaxy S20, Xiaomi Mi 10, OnePlus 8, csak, hogy néhány példát említsünk, arról nem is beszélve, hogy olcsóbban már haza lehet vinni egy Galaxy Note10-et, 100 ezerrel kevesebbért pedig a P30 Prót, amin még minden Google szolgáltatás működik, és egyes képességei túl is szárnyalják a sima P40-et.

Már a Huawei P40 Pro is egy rendkívül nehezen eladható telefon, de simán el tudjuk képzelni, hogy az abszolút márkahű felhasználók körében népszerű lehet. A P40 ugyanakkor nem vonultat fel semmi olyat, amitől az ember letenné a haját, így egész egyszerűen nincs értelme pénzt adni érte, miközben dúskálunk a prémium minőséget biztosító, de korlátozások nélküli készülékekben.

Erre készüljön, ha most venne új Huawei telefont
Azért fontos odafigyelni, mert a Huawei diadalmenetét csúnyán beárnyékolja, hogy az Egyesült Államok tavalyi szankciójának következtében már nem használhatják a Google szolgáltatásait.

Huawei P40 specifikációk

  • Kijelző: 6,1 hüvelyk, OLED, 2340 x 1080 pixel
  • Chipset: nyolcmagos Kirin 990
  • Memória: 8 GB
  • Tárhely: 128 GB (bővíthető)
  • Hátlapi kamerák: 50 MP (f/1,9); 23 mm széles, 16 MP (f/2,2); 17 mm ultraszéles, 8 MP (f/2,4); 80 mm telefotó (3x)
  • Előlapi kamera: 32 MP (f/2,0) + mélységérzékelő
  • Akkumulátor: 3800 mAh
  • Gyorstöltés: 22,5W
  • Vezeték nélküli töltés: nincs
  • Egyéb: 5G, Wifi 6, képernyőbe épített ujjlenyomat-olvasó
  • Ár: 288 ezer forint
  • Megjelenés: 2020. április 7.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik