Tech mobilteszt

Ez a jövő telefonja, de még nem vagyunk rá felkészülve

Évek óta beszélnek róla, és az idén tényleg megvalósult a technológia, ami sokáig sci-finek tűnt: a hajlítható kijelző. Az LG egy feltekerhető képernyős tévével állt elő, a mobilgyártók pedig sorra kezdték bemutatni a speciális kijelzővel szerelt telefonjaikat. A versenyfutást a Samsung nyerte a Galaxy Fold okostelefonnal, ami valóban egy izgalmas mobil, de egy kicsit talán megelőzte a korát.

A Samsung még tavasszal rántotta le a leplet a Galaxy Fold készülékről, ami eredetileg nyáron került volna forgalomba, de amikor az első tesztkészülékek sorra tönkrementek, a dél-koreai gyártó behúzta a vészféket, és visszavonult átalakítani a speciális mobilt. A hivatalos premier végül őszre csúszott, december közepétől már Magyarországon is kapható a telefon, mi pedig le is csaptunk rá, hogy megnézzük, mire képes a kütyü, amihez foghatót még nem láttunk korábban.

Mielőtt rátérnénk a különleges kialakításra, érdemes megjegyezni, hogy hardver szempontjából egyértelműen csúcsmobilról van szó: Qualcomm Snapdragon 855 processzor, 12 GB RAM, 512 GB háttértár, és a készülék mellé még egy Galaxy Buds vezeték nélküli fülhallgatót is csomagoltak – ezek a specifikációk messze meghaladják egy átlag felhasználó igényeit. A mobil játékra is kiválóan alkalmas, a 4380 mAh-es akkumulátor pedig a két kijelző ellenére is képes egy napig életben tartani a készüléket.

A kamerákon sem spórolt a Samsung: az előlapon egy 10 megapixeles (f/2.2) egység kapott helyet, a készüléket kinyitva pedig egy 10 megapixeles (f/2.2) széles látószögű és egy 8 megapixeles (f/1.9) lencse gondoskodik a profi szelfikről. És ez még nem minden, mert a hátlapon további három kamera várja a fotómániásokat: egy 12 megapixeles (f/1.5-2.4) széles látószögű, egy 12 megapixeles (f/2.4) telefotó és egy 16 megapixeles (f/2.2) ultraszéles látószögű. Kevés olyan helyzet van a világon, amiről ezzel a felhozatallal nem lehet amatőrként is normális fotókat/videókat készíteni.

És akkor a varázslat

Már a hardver sem piskóta, de a Galaxy Fold igazi különlegessége, hogy két kijelzővel rendelkezik, és ebből az egyik hajlítható. A telefon csukott állapotban 160,9 mm magas, 62,9 mm széles és 15,5 mm vastag, meglehetősen furcsa látvány, de már így is használható, hiszen az előlapon helyet kapott egy mára aprónak ható, de minden okostelefonos műveletre jól használható 4,6 hüvelykes AMOLED kijelző. A varázslat akkor kezdődik, ha szétnyitjuk a Foldot, hiszen feltárul a hajlítható képernyő, aminek hála a művelet végén egy 7,3 hüvelykes táblagépet kapunk.

A speciális polimerből készült, 1536×2152 pixel felbontású AMOLED kijelzőt fekete keret fogja közre, a jobb sarokban egy szenzorszigettel, ahol a belső kamerák és egyéb érzékelők kaptak helyet. A képernyő minősége semmiben nem tér el a hagyományos megoldásoktól: gyönyörű színek, kiváló fényerő, tökéletes kontraszt, normális betekintési szögek. Amire viszont vigyázni kell, hogy ez bizony műanyag, könnyen karcolódik, így sokkal óvatosabban kell bánni vele, mint az üvegborítású társaival.

Egymás mellett egy Galaxy S10+ és a Galaxy Fold. Fotó: Mohos Márton / 24.hu

És ez nemcsak a nyitott állapotra igaz, de a zártra is, hiszen a telefont becsukva a két szárny nem ér össze teljesen, a zsanér mellett a készülék tetején és alján egyaránt marad egy méretes lyuk. Éppen ezért ezt a telefont egy táskában is óvatosan kell elhelyezni, hiszen a nyíláson befurakodó apróságok (akár egy hullámcsat) komoly károkat okozhatnak a nagyobb, de sérülékenyebb képernyőben.

Kinyitva amúgy látszik és ujjal is érzékelhető a kijelző középen futó hajlat, ami viszont a használatot semmilyen módon nem befolyásolja. Bár néhány napos tesztünk alapján a kivitelezés kellően időtállónak tűnik, azt nehéz megjósolni, hogy az ezredik ki- és behajtás után milyen állapotban lesz a képernyő.

A Fold kiterítve nagyszerű táblagépes élményt nyújt: ekkor már a 263 grammos súly is természetesnek hat, a 7,3 hüvelykes kijelző kellően kompakt, kényelmes a böngészés, a csetelés, az olvasás, nagyszerű a képregények megjelenítésére, élvezhető a videózás vagy a netflixezés, játszani pedig egyenesen tökéletes. A Call of Duty Mobile, a PUBG vagy a Fortnite nemcsak nagyszerűen futnak rajta, de a méretes felületnek hála sokkal kényelmesebb kezelni őket, mint egy hagyományos okostelefonon.

A Samsung ennél persze valamivel többet szeretett volna a nyújtani a felhasználóknak, ami részben sikerült is, ugyanakkor az is gyorsan kiderült, hogy ez a készülék azért egy kissé megelőzte a korát.

Galéria
Mint egy kompakt kis tablet. Fotó: Mohos Márton / 24.hu

Multitask korlátokkal

A Galaxy Fold magyar ára 696 000 forint, amiért a vásárló joggal várja, hogy többet kapjon egy hibrid kütyünél, ami használható telefonként és táblagépként is. Ezzel a Samsung is tisztában van, éppen ezért tablet módban adott a multitask lehetősége, azaz

egyszerre akár három alkalmazás is futtatható a kijelzőn.

Ez alapvetően jól hangzik, a lehetőség viszont igencsak korlátozott, hiszen az erre alkalmas appok száma meglehetősen szerény (előre telepítve 23-at találunk), ráadásul az alkalmazások a fekvő vagy álló használattól függetlenül csakis függőlegesen futtathatók, nincs lehetőség arra, hogy az applikációk egymás alatt/felett vízszintesen helyezkedjenek el.

Ez teljesen jól működik, ha mondjuk a bal oldalon fut egy Microsoft Word, amiben jegyzetelünk, jobb oldalon pedig ott a böngésző, amiből éppen kinézzük a számunkra szükséges információkat, de arra például már nem nagyon van lehetőség, hogy kényelmesen cseteljünk, miközben filmet vagy videót nézünk. Az ablakok mérete ugyan egy csúszkával egyszerűen változtatható, de mivel nincs lehetőség vízszintes elrendezésre, így sosem kapunk olyan lejátszóméretet, ami ideális lenne egy ekkora képernyőn.

Egyszerre akár három alkalmazás is futtatható a képernyőn. Fotó: Csanádi Márton / 24.hu

Ennél is nagyobb gond, hogy (többek között) a Messenger és a Netflix sem használható osztott képernyős módban, csak arra van lehetőség, hogy lebegve fussanak rajtuk alkalmazások (kitakarva a hasznos felület egy részét), de csakis azok, amelyek támogatják az osztott képernyőt, így a Facebook csetalkalmazását és a legnépszerűbb streaming szolgáltatást nem is tudjuk egyszerre használni.

Itt érdemes megjegyezni, hogy az LG dupla képernyős V50 ThinQ telefonja hiába tűnik kevésbé forradalminak, a két különálló képernyő miatt a fenti feladat simán megoldható rajtuk, ahogy az is, hogy az egyik képernyőn fusson egy mobiljáték, a másikon pedig egy virtuális kontroller kapjon helyet – utóbbihoz hiába áll rendelkezésre elég hely a Foldon, a telefon jelenleg nem alkalmas erre.

Ez persze nem a Samsung hibája, sokkal inkább a készüléken futó Android 9 és az operációs rendszerre fejlesztett alkalmazások hiányossága, hiszen sem az OS, sem az appok nincsenek felkészítve arra, hogy lehetőség legyen az applikációk tetszés szerinti elhelyezésére és párhuzamos futtatásra.

Pedig igény lenne rá, nemcsak ezen a telefonon, de bármilyen más androidos tableten is. Nem véletlen, hogy a dél-koreai gyártó létrehozta az erre (is) alkalmas, Android-alapú DeX szoftverét, ami viszont a Galaxy Foldon nem használható, ellentétben például a Galaxy Tab S6 táblagéppel.

Fotó: Mohos Márton / 24.hu

Kettő az egyben

Ha egy szóval kellene jellemezni a Samsung hajlítható kijelzős telefonját, akkor az mindenképpen az izgalmas lenne. Használni egészen újszerű élmény, és akárhová vittük, azonnal a figyelem középpontjába került: mindenki hajtogatni, nyomkodni akarta, amiben nincs semmi meglepő, hiszen egy vadonatúj technológia első kézzel fogható képviselőjéről van szó.

A Galaxy Fold ugyanakkor nemcsak villogni jó:

telefonként és táblagépként is simán használható. Az persze látszik, hogy a külsőn, a kijelzőn és a záró mechanizmuson még van mit fejleszteni, de nem ez a legnagyobb gond a készülékkel, hanem az ára.

696 ezer forint rengeteg pénz, még úgy is, ha tisztában vagyunk azzal, hogy a hajlítható kijelzős Fold a kategóriájának első fecskéje, és a horribilis árcédula elsősorban a technológia frissességének köszönhető. Ebből a mobilból biztos nem lesz néptelefon, viszont ez megoldás a jövő. Két év múlva egy hajlítható panel ugyanolyan hétköznapi lesz, mint a jelenleg kapható hagyományos telefonok, és addigra nemcsak a rugalmas kijelzők ára mérséklődik, de remélhetőleg az Android is képes lesz arra, hogy kedvünk szerint futtathassunk párhuzamosan mindenféle alkalmazásokat.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

Olvasói sztorik