Tech

A Google megígérte, hogy kevesebbet hallgatja le a beszélgetéseinket

Nemrég szélesebb körben is borult a bili, hogy a digitális asszisztenseket is forgalmazó nagyvállalatok dolgozói átnézik a véletlenül felvett felvételeket, hogy statisztikákat készíthessenek róluk, és értékeljék a szolgáltatások munkáját. A probléma azonban az, hogy a felvételeken általában olyan beszélgetések és események vannak, amikről a dolgozóknak nem biztos, hogy tudomást kellene szerezniük – a Google ellen az Európai Unió vizsgálódik is ebben az ügyben.

Szex, drogok, üzleti titkok – olyan dolgokat is hall a Siri, amiket nagyon nem kellene
Az Apple alkalmazottai olyan beszélgetéseknek és privát helyzeteknek is fültanúi, amit általában nagyon nem szeretnénk, hogy más is halljon.

Az óriásvállalat most úgy döntött, szigorít azoknak a felvételeknek a felhasználásán, amelyek emberi kezekbe is kerülhetnek, és felajánlja a Google Asszisztens felhasználóinak, hogy részt akarnak-e venni ebben az adott programban – írja a The Verge. Ha azt jelölik, hogy nem, akkor a véletlenül felvett hangrészleteket nem használhatják fel olyan célra, amely során emberek is hallhatják.

Fotó: iStock

Ezen kívül sokkal inkább finomhangolja a “Hey Google” hívószó felismerését is, ami azt jelenti, hogy – reményeik szerint – sokkal ritkább lesz a véletlen, nem szándékos felvétel. Ezen kívül rövidebb ideig fogja tárolni a beszélgetéseket, és

extra kódolást is alkalmaz náluk, hogy nagyobb biztonságban legyenek addig is, amíg nem törlődnek.

A változtatások azután érkeznek, hogy több nagyvállalat digitális asszisztense által felvett hanganyagokkal kapcsolatban robbantak ki botrányok – nem volt tiszta például, hogy meddig és hogyan tárolják őket, és az sem, hogy kik férhetnek hozzá. Az Apple esetében például egy dolgozó kitálalt: gyakori, hogy felvételre kerül, ahogy a Siri-eszköz tulajdonosai szexelnek, vagy amikor drogügyleteket bonyolítanak le a Siri “füle hallatára”. De előfordulhat, hogy szigorúan titkos üzleti titkokba is belehallanak, vagy nagyon személyes egészségügyi problémákról szereznek tudomást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik