Tech tesztlabor

Kipróbáltuk a Kugoo S1 Pro elektromos rollert, ami a legjobb a kategóriájában

A Kugoo S1 Pro a Kugoo S1 ráncfelvarrott variánsa, némileg emelt áron. Viszont nem az újdonság varázsa okozza az áremelkedést, a kifejezetten hasznos finomításokat kell megfizetni. Oldallámpák, nagyobb aksi, időtállóbb gumik, csúszásgátlóval ellátott fellépő, egy végre használható hátsó futómű és egy hordtáska, amiknek hála sokkal jobb lett a 100 000 forintos gép ár-érték aránya.

Mivel a tesztalanyunk egy erőteljes ráncfelvarrása a Kugoo S1 rollernek, ezért érdemes az eredeti modell tesztjével alapozni, illetve elmélyülni a témában a mindenre kiterjedő elektromos járművek magyarázóval. Kezdésnek pedig annyit érdemes tudni, hogy a roller sokkal felnőttesebb fázisba lépett, a gyártó igyekszik kisatírozni a rossz jegyeket a bizonyítványból – okkal, hiszen valljuk be, bőven volt min javítani.

A felnőtté válás rögös útján az első lépés a normálisabb doboz és a bőségesebb beltartalom. A Kugoo S1 valószínűleg bejött a cégnek, hiszen volt értelme utódmodellt fejleszteni, aminek már sokkal összeszedettebbnek a csomagolása, és nem vacakoltak azzal sem, hogy US és EU verziót készítsenek, mindkét régióhoz találunk kábelt a töltő mellé. Az árba belefért egy hordtáska is, amivel sokkal könnyebb mozgatni a rollert, illetve kapunk papír alapú útmutatót is, amivel a becsukást magyarázzák el. Hasznos, mert a a Kugoo S1 Prót is elég nehéz vízszintbe helyezni.

Fotó: RendeljKínait

Jobb lett a fellépő, kapott egy csúszásgátló felületet, ami helyenként púpos, de az első Ninebot ES1-ünk is ilyen volt, ez az olcsó kategória sajnálatos sajátossága. A kerekeket tömör „méhsejt rácsosra” cserélték, ami időtállóbb, mint az előző megoldás, kilyukadni nem tud, fújni sem kell, ráadásul a hátsó gumi jóval vastagabb lett. Ennek a gyakorlati haszna esőben jön elő, az S1 hátulja ugyanis hajlamos volt vizes felületen megindulni. A színe szerintünk nagyon király, a Blöff-féle babakék, amit Brad Pitt is nagyon komázott. Ha van merszetek, ti is ilyenben kéritek, élőben sokkal dögösebb, mint a képeken.

Biztonsági szempontból is fejlődött a járgány, a kormánymarkolatok végére kétállású helyzetjelző lámpák kerültek, a fellépő széleire pedig fényvisszaverők, amik éjszaka segítenek abban, hogy a többi közlekedő észrevegye a járművet. A becsukó mechanika állítólag fejlődött, a valóságban viszont ugyanúgy szenvedni kell vele, mint a Kugoo S1-nél. Van viszont használható technikánk: ráléptek szemből, majd kifele-felfele megrántjátok a kormányt, erre a mechanika kiakad. Igényel némi gyakorlást, de megtanulható a dolog. A kijelző felfelé néz, ennek szerintünk nem sok jelentősége van, itt követhetők nyomon az olyan szokásos adatok, mint a sebesség, a töltöttség, vagy a megtett kilométerek.

Galéria
Fotó: RendeljKínait

Tyúklépésben a menetteljesítmények terén

A legfontosabb fejlesztés szorosan kapcsolódik a hatótávhoz, a régebbi 6,5 Ah-s akkumulátort 7500 mAh kapacitásúra cserélték. Ez papíron durván 15%-kal több, mint az elődben, amivel 22 km-t mentünk, így a hatótávnak 25 km körül kellett volna alakulnia az új modellnél. Ehhez képest ugyanúgy 21-22 km-t mértünk ezzel is, itt kapcsolta le az alacsonyfeszültség elleni védelem a rollert, méghozzá minden előzmény nélkül. A gépet maximumra tölteni egyébként valamivel több, mint 5 órába telik.

A hátsó futómű kellemes meglepetés, pedig a sajtóanyag egyáltalán nem említi a változást. Tapasztalataink szerint végre normálisan mozog, ha rálépünk, szépen lesüllyeszti a fellépőt, nem olyan beton merev, mint a sima S1 esetében, ami javítja a menetkomfortot. Ez ugyanakkor azt eredményezi, hogy könnyebben leér az alja, adtunk is neki a budapesti padkákon rendesen.

Kugoo S1 Pro nagyjából annyira ráz, mint egy átlagos 100 000 Ft körüli roller, a Megawheels S5 például masszívabbnak érződik, egy unicikli pedig űrhajó ezekhez a kétkerekűekhez képest. Annak viszont senki ne üljön fel, hogy egy 120 kg-os ember – ennyi a maximális terhelhetőség – el fog karistolni egy 350 W teljesítményű rollerrel. Ilyen kondíciók mellett ez a jármű csak egy döglött hintaló sebességére képes.

Galéria
Fotó: RendeljKínait

Az állítható magasságú kormány és a lecsukható markolat még mindig könnyen hordozhatóvá teszi a nem túl nehéz, durván 12 kg-os járművet. Az viszont nem túl szerencsés, hogy a markolat csúszkál a kormányrúdon. Kiskezűeknek ráadásul messze esik a gáz és a fékkar, szóval itt még pont kapóra jön, hogy mozog a gumifelület, így mindenki a megfelelő helyre tolhatja.

A feszültség esésével egyenes arányban érezhetően csökken a roller teljesítménye, nagyobb rendszer-feszültséggel lehetne segíteni rajta, a 42 voltos akkupakk 36 V körül kezd el szenvedni. Van benne alacsonyfeszültség védelem  – lekapcsolja a rollert, tehát nem lesz motorfék -, de azért ésszel a túlmerítéssel, semmiképpen ne vigyétek 30 V alá. A duda inkább csak vernyákol, de legalább van, a világítás viszont egész jó lett, köszönhetően a kiegészítéseknek.

A gyorsulás változatlan, az S1 Pro egész tisztességesen viszi az embert, hiszen egy átlagos rollernél 100 W-tal erősebb.

A végsebessége papíron 30 km/óra, a valóságban 26-27 km/óra, lejtőn verettük 33-mal is, de ez már elég ijesztő tempó. A gépet érdemes a speed gomb nyomogatásával egyből hármas fokozatba tenni, különben csalódást keltően lassúnak fogjátok érezni. A tempomat néhány másodperces folyamatos gázállásra bekapcsol, és ezt tartja is addig, amíg meg nem érintjük a féket vagy a gázt.

A mászási képességeknél írt fok értéket felejtsétek el, teljes mértékben tömegfüggő, kit milyen emelkedőn képes „cipelni”. Több tesztben olvastuk, hogy a menetkomfort kiváló, de ezt a szót mi semmiképpen nem használnánk rá, hiszen a roller azért eléggé rázkódik használat közben.

És a fék sem tökéletes: lejtőn azt hittük, a roller sosem áll meg, az uniciklik például fele akkora féktávot hoznak, mint a Kugoo S1 Pro. Éppen ezért nagy sebességnél a hátsó féket is érdemes taposni, és rántásra is számítani kell, mikor a motorfék megfogja a kereket. Ezekkel együtt lehet élni, és muszáj kiemelni, hogy ez egy 100 000 Ft-os roller, tehát így is kell kezelni: a kategóriájában jónak mondhatók a paraméterei, de repülő varázsszőnyeg szintű finomságot ennyi pénzért még nem lehet várni.

Összegzés

A Kugoo S1 Pro a 100 000 Ft körüli kategória egyik legjobb választása, a nyilvánvaló hibái ellenére is. A 350 W-os motorral már „arrébb lehet állni”, elég gyors, a hatótáv pedig nagyobb, mint a Ninebot ES1 esetében, és még viszonylag könnyű is hordozni – főleg a táskájával. Ennyi pénzért a kisebbik Segway modell például rosszabb választás, főleg a gyorsan pusztuló lecsukó mechanikája miatt.

A bosszantó hibákról sem szabad megfeledkezni, a minőség még mindig nem vasbetonba öntött gránitszikla, nincs benne Bluetooth modul, nincs telefonos alkalmazés, és a fék is lehetne acélosabb. Jobb viszont nincs 100 000 Ft körül, és szerintünk a fejlesztések – különösen a rugózó hátsó futómű – megérik a Kugoo S1 elődmodellhez képest magasabb árat, főleg, hogy lengyel barátaink áfa- és vámmentesen egy hét alatt elküldik.

Rendelj kínait!

Ha érdekelnek a kínai termékek, és első kézből szeretnél értesülni az új tesztekről, ajánljuk a RendeljKínait oldalát!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik