Tech mobilteszt

A Xiaomi Redmi Note 7 a középkategóriás mobilok új bajnoka

A Xiaomi Redmi Note 7 a Note széria legújabb tagja, ami olyan gyorsan megérkezett, hogy még kézmeleg az előző. A fejlődés szembetűnő: akár 6 GB RAM, Snapdragon 660-as processzor, szép kijelző, már 48 megapixeles képeket is készíthetünk, így van mitől rettegnie a konkurenseknek.

Mielőtt kicsomagoltuk az első Redmi márkanév alatt érkező telefont, elolvastuk a tavaly októberi tesztünket a Xiaomi Redmi Note 6 Pro-ról. Mindössze három hónap kellett a kínai Xiaominak ahhoz, hogy piacra dobjon egy újabb és erősebb modellt, pedig azzal tényleg nem vádolhatja őket senki, hogy korábban egy ócska okostelefont tettek volna le az asztalra.

Mondjuk azzal sem, hogy merészet húztak volna a dizájn terén, hiszen a tervezőközpontban jó eséllyel a szájára csaptak annak, aki az „egyedi”, az „érdekes” vagy éppen a „formabontó” szavakat szóba merte hozni. A fekete modell eléggé jellegtelen lett, ehhez képest a kékes-lilában játszó, de már a piros verzió is atomvillanás, így a konvencionális vonaltól elszakadni vágyók inkább ezekre repüljenek rá.

A fekete változat nem a dizájnnal fog elcsábítani – Fotó: RendeljKínait

A fekete modellt ráadásul azért sem szeretjük, mert úgy gyűjti az ujjlenyomatot, hogy még azé is meglátszik rajta, aki hozzá sem nyúlt. Külön öröm, hogy a kiálló kamerasziget miatt minden sík felületen billeg a készülék, tehát az alapcsomagban található szilikontok használatát különösen ajánljuk, bár azt is érdemes tudni, hogy a védőfelszerelés meg a kezet izzasztja.

Ezt leszámítva viszont csak pozitívumokat tudunk mondani: Type-C csatlakozó, gyorstöltéssel, egy nagyon szép kijelző. A készülék vonalvezetése Apple-ös, vékony a káva, nagyon jó az összhatás. Hátul a Redmi by Xiaomi felirat felett találjuk az ujjlenyomat-olvasót, és számunkra értelmezhetetlenül nagy felbontású – 48 megapixeles – kamerát, a vaku LED-jét, míg a felső élen egy infra port található és a kedvencünk, a jack aljzat, így nem kell szívni az átalakítóval.

TESZTÜZEM

Sokat agyaltunk azon, hogy vajon miért kellett a hatos után ilyen gyorsan kiadni a Redmi Note 7 modellt, de a specifikációk alapján semmi nem jutott eszünkbe, amire azt mondanánk: ez igazán nyomós indok. Aztán rájöttünk, hogy a kínai cég ezzel a készülékkel igyekszik beindítani a különálló Redmi márkát.

A MIUI 10.2 rendszerrel megtámogatott Android Pie operációs rendszer nem indokolja az új készülék érkezését, és az előző modellben a hardver sem volt gyenge, sőt még a kamerára sem mondtuk volna azt, hogy hitvány. Szóval valószínűleg az önszorgalom legyőzhetetlen belső kényszere munkált a kínaiakban, ugyanis az kétségtelen, hogy a Redmi Note 7 gyakorlatilag mindenben előrelépett.

Mintha csak egy iPhone lenne – Fotó: RendeljKínait

A Snapdragon 636-ból 660 lett, ami 20%-os teljesítménynövekedést jelent, na meg egy gyorsabb grafikus processzort. Ezúttal ráadásul már egy 6 GB RAM/64 GB háttértáras über verzió is elérhető. Lelőjük a poént: nálunk a 3/32-es változat járt, ezért is volt

egész meglepő, mennyit dobott az új hardver a teljesítményen.

Arra számítottunk, hogy a készülék lassú lesz 3 GB RAM-mal, de kellemesen csalódtunk. Az Antutu is hasított, a 143 000 pont nagyon tisztességes, és a GFX Bench 46 fps értéke is ott van a szeren. Ez a játékok esetében is érezhető, igaz, most a hardvergyilkos Ironblade mellett két újabb programmal is bohóckodtunk, az Idle Heroes-zal és a CSR Racing 2-vel.

Mindhármat pörgősen viszi, de azért érezhető, hogy ezt a mobilt alapvetően nem játékra találták ki. Ez más dolgokban is megnyilvánul: a mono hangszórót állandóan eltakartuk az ujjunkkal, egyes játékokat pedig nem optimalizáltak az olyan elnyújtott kijelzőkre, mint amilyennel a Redmi Note 7 is rendelkezik.

Emiatt az egyik szemünk sír, a másik nevet, hiszen a 6,3 colos LTPS LCD panel tényleg gyönyörű, a 2340×1080 pixeles felbontás nem is tudjuk milyen képarány, és ettől a telefon is nagyon nyúlánknak érződik. A színek élénkek, jó a betekintési szög, tényleg patent minden, csak éppen nem sokan optimalizálnak erre a fura pixelszámra. Egy csomó alkalmazás menüje kilógott a képből, a Youtube pedig egyszerűen nem igazítja ki a videókat, nehogy torzuljanak az arányok. Szerencsére egy gesztussal – pinch, vagyis csippentés – kiigazíthatjuk azt, némi tartalomvesztésért cserébe.

A legújabb Android ketyeg a készüléken – Fotó: RendeljKínait

Az operációs rendszer eléggé megváltozott, hiszen a Redmi Note 7 okostelefonon futó Android 9 Pie egy csomó új funkciót behozott. Kezdjük a feketelevessel, az általunk tesztelt készülék kínai ROM-os, vagyis csak kínai és angol nyelvet választhatunk, illetve nincs GAPPS, a Google által előretelepített alkalmazáscsomag. Nem kell megijedni, a cuccot itt eléritek, a „next next finish” bonyolultságú telepítés után teljes értékű telefon lesz a végeredmény.

Mivel eléggé üzemidő mániásak vagyunk, nagy örömünkre szolgált, hogy a gyártó nem adta lejjebb a telep méretét. Notórius „felnemtöltők” vagyunk, ezért a 4000 mAh-s aksira szükségünk van, mint egy falat kenyérre. Nem tudjuk, hogy a Pie adaptív akkumulátor támogatása vagy az LTPS kijelző alacsony fogyasztása játszott-e szerepet benne, de három napig simán elkaristoltunk vele. A Redmi Note 7 ráadásul támogatja a Quick Charge 4.0-t, szóval igen gyorsan tölthető a mobil, igaz, nem a gyári töltővel.

A hátlapon egy 48 megapixeles kamera várja a fotósokat – Fotó: RendeljKínait

A vezetéknélküli kapcsolat szekciót mindig nagyítóval szoktuk nézegetni, de ma már ez majdnem fölösleges, hiszen minden telefon kétsávos ac WiFi-vel és modern BT kapcsolattal rendelkezik. A Xiaomi telefonok jó szokásukhoz híven egy csomó plusz szenzort tartalmaznak, ezt pedig a Redmi is örökölte, így a már említett infra porton túl, GPS+GLONASS+Beidu helymeghatározás, iránytű, lépésszámláló és a giroszkóp is rendelkezésünkre áll, de még SIM-kártyából is kettőt fogad.

Az viszont sokaknak mélyütés lesz, hogy a nem global ROM-os verzióban nincs B20, ami vidéken netezési gondokat okozhat.

Végül jöjjön minden mobilteszt Szent Grálja, a kamera szekció. Az előzetes műszaki adatok miatt nagy tűzijátékot vártunk, de ez elmaradt, annak ellenére, hogy a Redmi Note 7 nem lóg ki lefelé a kategóriájából. A képek elég szépek, a színvisszaadás jó, kromatikus aberrációt csak nyomokban lehet felfedezni, de az ég hajlamos kiégni, és ha jobban belezoomolunk a tartalmakba, látható némi elmosódás.

A kamera szoftver Pro módjában lőhetünk interpolált 48 megapixeles képeket, de ettől még a szenzor felbontása 12 MP marad, csak a 4 db képet szépen összedolgozza. Ez a nagyobb látószög miatt előnyös, és hoz némi minőségbeli javulást is. Az éjszakai képek sem vállalhatatlanok, de ha nagyon kevés a fény fura csíkok jelennek meg. Ebben a műfajban a Xiaomi Mi 8 a király, amelynek ilyen esetekre külön szoftveres módja is van. Az összes képet itt érthetitek el.

A videókat nem különösebben szerettük, annak ellenére, hogy mindenféle timelapse módokat is bekapcsolhatunk. Elsődlegesen az ár miatt vagyunk egy kicsit csalódottak, ugyanis ennyi pénzért nincs 4K felbontás, ami nem lenne baj, ha az 1080p-t szoftveresen stabilizálná a Redmi Note 7. De nem, így a videók eléggé pattogósak, inog a kép, ami hosszabb távon meglehetősen zavaró. Ezt tetézi a villámgyors, de látható rángásokat okozó mikrofókusz. Az elektronikus vagy optikai rásegítés nagyon hiányzik, ezt egy jó gimballal oldhatjuk meg, mi a Zhiyun Smooth 4-gyel jó eredményeket értünk el ezen a téren.

ÖSSZEGZÉS

Még mindig egy kicsit tanácstalanok vagyunk azzal kapcsolatban, hogy miért adták ki ilyen gyorsan a Note széria legújabb darabját, pedig szinte minden téren előre lépett a telefon. A Redmi Note 7 esetében erősebb a hardver, már kérhetjük 6 GB RAM-mal is, sokkal szebb és nagyobb felbontású a kijelző, AI támogatja a fényképezést és nagyon friss, Android 9-re épülő MIUI-t kapott.

A kamerától viszont többet vártunk, főleg, hogy belengették a 48 megapixeles felbontást. Ettől még piszok jó telefon a Redmi Note 7, csak a cég olyan magasra tette a mércét az elmúlt pár évben, hogy minden apró hiba óriásinak látszik. Bár a tesztünk alanya az YYXMNOTE7 kuponkóddal most 58 000 forintért érhető el, azért akadnak ellenfelei házon belül is. Ott van például a kiváló Xiaomi 6X/A2 páros, és még az előző szériás Redmi Note 6 Pro sem nevezhető elavultnak. Viszont bármit is kerül a kosárba, mindenképpen az importköltség mentes EU Priority Line szállítási mód legyen a szállítás módja.

Rendelj kínait!

Ha érdekelnek a kínai termékek, és első kézből szeretnél értesülni az új tesztekről, ajánljuk a RendeljKínait oldalát!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik